Helyi időjárás

Stéhli Balázs, pilisvörösvári hobbi meteorológus bejegyzései.

Előrejelzés szept. 22 – 26 -ig, az az ma péntektől – jövő hét keddig :

A csütörtöki cudar, igen csak szeles, viharos, kiadós esővel, és novemberi hideggel tarkított időjárás után, melyet egy hullámzó frontrendszer okozott, mára jelentősen javul időjárásunk, de a napsütés továbbra sem lesz zavartalan.
Alapvetően erősen felhős lesz az ég, a nap elején és végén párássággal.
Kevés napsütés lehet a mai nap folyamán.
Csapadék esélye viszont ma már kicsi, bár délután egy-egy záport nem lehet kizárni.
Az ény szél főleg napközben erős lesz.
A reggeli 10 fok után délután 17 fok várható.

Szombaton alapvetően erősen felhős égboltra tekinthetünk fel.
A nap első felében lehet főleg kevés napsütés.
Eleinte párásságra kell számítani.
A nap második felében a csütörtöki cudar időjárást okozó ciklonnak egy újabb csapadék sávja érkezik fölénk ék felől, ezért délutántól beborulhat az ég ismét, és jellemzően gyenge eső kezdődhet.
Az ény szél erős lesz, főleg napközben. Estére jelentősen gyengülhet a légmozgás.
Reggel 9 fok délután 16 fok várható.

Vasárnap borongós, esős időre van kilátás.
Jelentős mennyiségű csapadék hullhat.
Az ék szél élnék lehet.
Reggel 11 fok, délután 14 fok várható.

Hétfőn folytatódhat a borongós, esős idő.
Újabb jelentős csapadékra van kilátás térségünkben.
A keleti szél élénk lehet.
Reggel 11 fok, délután 15 fok valószínű.

Kedden erősen felhősen indulhat a nap, reggelig még akár kevés esővel, szitálással, párássággal, esetleg köddel, majd délelőttöl fokozatosan szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, egyre nagyobb szerepet kaphat a napsütés.
Az ék szél napközben megélénkülhet, ezzel érkezhet fokozatosan az egyre szárazabb levegő.
Reggel 11 fok, délután 20 fok valószínű.

Szerdától néhány napra beköszönthet a vénasszonyok nyara, alapvetően napos, időnként változóan felhős, csendes, csapadékmentes időjárás mellett, hűvös éjjelekkel, és kellemes, mérsékelten meleg nappalokkal.

———————————————————-

A ciklon szerda éjjel és csütörtökön összesen 22,8 mm csapadékot adott mérőpontomon.
Ezzel a havi csapadék 90,7 mm-re, az éves pedig 485,1 mm-re nőtt nálam.

Az időarányos éves átlag az elmúlt 10 év ( 2007-2016. ) mérései alapján 560 mm körüli szept. 20. környékéig, tehát látszik, hogy még mindig 75 mm körüli a csapadékhiány az elmúlt 10 éves helyi átlaghoz viszonyítva.

Előrejelzés szept. 20. – 26 ig, az az ma szerdától – jövő hét keddig :

Ma szerdán erősen felhős, borult, eleinte párás időnk lesz.
Kevés napsütésre van csak esély napközben.
Egy-egy zápor, kisebb eső nem kizárt, főleg délutántól -éjszakáig, de jelentős csapadék nem lesz.
Az ény szél fokozatosan erősödik a nap folyamán a tegnap kedden térségünket meghatározó mediterrán ciklon hátoldalán. Reggel még csak gyenge, este, éjszakára már erős ény szél lesz térségünkben.
A hűvös 11 fok körüli reggeli minimum után délután 16 fok várható.

Csütörtökön erősen felhős, borult időnk lehet, csak délután vékonyodhat el a felhőzet, és lehet kevés napsütés.
Egész nap van esély esőre, záporra, de jelentős csapadék térségünkben most úgy tűnik nem lesz, a pár nappal előrejelzetthez képest tőlünk keletebbre hullhat majd le az igazán nagy, néhol akár 30-50 mm-es csapadék a mediterrán ciklonból.
Az ény szél erős, főleg reggeltől – délig olykor viharos lehet 65 km/h körüli lökésekkel.
Reggel 11 fok, délután 14 fok várható.

Pénteken sok felhő között időszakosan lehet kevés napsütés, de nem ez lesz a jellemző.
Délig még kisebb eső, zápor lehet, de ezután már csapadék térségünkben nem lesz.
Az ény szél erős lehet.
Reggel 10 fok, délután 16 fok várható.

Szombaton gyakran változó felhőzet lehet felettünk.
Több órás napsütés lehet
Kisebb eső, zápor fordulhat elő.
Az ény szél élénk, napközben néha kissé erős lehet.
Reggel 10 fok, délután 17 fok valószínű.

Vasárnap sok felhő mellett keveset süthet csak a Nap.
Eső, zápor lehet, de nem jelentős mennyiségben.
Az ény szél eleinte élénk, erős lehet, majd gyengülhet a nap folyamán.
Reggel 10 fok, délután 15 fok valószínű.

Hétfőn a jelenlegi számítások egy újabb mediterrán ciklon okozhat kiadós, akár 15-20 mm-t meghaladó esőzést, záporokat.
Az északi, ék szél viszont nem erősödik meg várhatóan, mérsékelt, néha élénk maradhat.
Reggel 12 fok, délután 16 fokra számíthatunk.

Kedden megszűnhet az eső, fokozatosan csökkenhet a nap folyamán, és megélénkülő ék széllel már szárazabb levegő érkezhet fölénk, melegedhet is a levegő.
Reggel 9 fok, délután 18 fokra számíthatunk.

—————————————————————-

VESZÉLYJELZÉS PILISVÖRÖSVÁR ÉS KÖRNYÉKÉRE HOLNAP CSÜTÖRTÖKRE :

Egy mediterrán ciklon okoz esős, borongós, szeles, hűvös időjárást.
Az ény szelet 65 km/h körüli lökések kísérheti főleg a nap első felében.

Előrejelzés az év 38. hetére, tehát ma szept. 18 – 24 -ig :

A kiadós hétvégi csapadék, és a szombat éjjeli kitartó égzengés után ma hétfőn átmenetileg szárazabb, de a vasárnap délután érkező hidegfront mögött továbbra is hűvös lebegő érkezik fölénk.
Gyakran változó felhőzet lehet felettünk, emellett több kevesebb napsütést is remélhetünk.
Estétől megnövekszik a felhőzet, éjszaka már borongós idő lesz.
A szél nem erősödik ma meg kivételesen, csak néha lehet egy-egy élénkebb lökés, jellemzően ény-i irányból.
A kifejezetten hűvös, 7 fok körüli reggeli hőmérsékletek után délutánra 18 fok köré melegszik fel a levegő.

Kedden egy fölénk helyeződő sekély ciklon okoz egész nap borongós időt esővel, záporokkal.
15 mm körüli eső hullhat összesen éjszakáig.
Tőlünk nyugatra nő a csapadékmennyiség, pl. az Alpokalján már területi átlagban is 30-40 mm, helyenként 50-60 mm is hullhat összességében.
Az ék szél élénk, néha erős is lehet.
Reggel 12 fok, délután 14 fokos kifejezzen hűvös időnk lehet ezen a napon.

Szerdán erősen felhős, borult ég lehet felettünk, csak kevés napsütésben reménykedhetünk.
Néha eső, zápor előfordulhat, de csak kis mennyiségben.
Az ény szél fokozatosan erősödik a nap folyamán. Reggel még csak mérsékelt, este, éjszakára már erős lehet.
Reggel 11 fok, délután 16 fok valószínű.

Csütörtökön kifejezetten borongós, csapadékos, viharos, hideg időnk lehet.
Egész napos esőre, záporokra, kiadós, 20 mm-t meghaladó csapadék lehet, emellé viharos, akár 70 km/h-t elérő lökések kísérhetik az ény, északi szelet.
Reggel és délután is csak 12-13 fok között mozoghat majd a hőmérő higany szála.
Meglehetősen mostoha időjárás valószínű.

Pénteken csökken a csapadék hajlam, de még a sok felhő lehet a domináns, időszakosan kisebb eső, zápor lehet csak, és mindössze kevés napsütésben bízhatunk.
Az ény szél erős lehet.
Reggel 11 fok, délután 17 fok valószínű.

Szombat-vasárnap sok felhő lehet az égen, időnként kevés napsütéssel.
Eső, zápor mindkét nap lehet, de már csak kis mennyiségben.
Az ény szél mindkét nap erős lehet.
Reggelenként 8-9 fok, délutánonként 17-18 fokra számíthatunk.

Előrejelzés az év 38. hetére, tehát ma szept. 18 – 24 -ig :

A kiadós hétvégi csapadék, és a szombat éjjeli kitartó égzengés után ma hétfőn átmenetileg szárazabb, de a vasárnap délután érkező hidegfront mögött továbbra is hűvös lebegő érkezik fölénk.
Gyakran változó felhőzet lehet felettünk, emellett több kevesebb napsütést is remélhetünk.
Estétől megnövekszik a felhőzet, éjszaka már borongós idő lesz.
A szél nem erősödik ma meg kivételesen, csak néha lehet egy-egy élénkebb lökés, jellemzően ény-i irányból.
A kifejezetten hűvös, 7 fok körüli reggeli hőmérsékletek után délutánra 18 fok köré melegszik fel a levegő.

Kedden egy fölénk helyeződő sekély ciklon okoz egész nap borongós időt esővel, záporokkal.
15 mm körüli eső hullhat összesen éjszakáig.
Tőlünk nyugatra nő a csapadékmennyiség, pl. az Alpokalján már területi átlagban is 30-40 mm, helyenként 50-60 mm is hullhat összességében.
Az ék szél élénk, néha erős is lehet.
Reggel 12 fok, délután 14 fokos kifejezzen hűvös időnk lehet ezen a napon.

Szerdán erősen felhős, borult ég lehet felettünk, csak kevés napsütésben reménykedhetünk.
Néha eső, zápor előfordulhat, de csak kis mennyiségben.
Az ény szél fokozatosan erősödik a nap folyamán. Reggel még csak mérsékelt, este, éjszakára már erős lehet.
Reggel 11 fok, délután 16 fok valószínű.

Csütörtökön kifejezetten borongós, csapadékos, viharos, hideg időnk lehet.
Egész napos esőre, záporokra, kiadós, 20 mm-t meghaladó csapadék lehet, emellé viharos, akár 70 km/h-t elérő lökések kísérhetik az ény, északi szelet.
Reggel és délután is csak 12-13 fok között mozoghat majd a hőmérő higany szála.
Meglehetősen mostoha időjárás valószínű.

Pénteken csökken a csapadék hajlam, de még a sok felhő lehet a domináns, időszakosan kisebb eső, zápor lehet csak, és mindössze kevés napsütésben bízhatunk.
Az ény szél erős lehet.
Reggel 11 fok, délután 17 fok valószínű.

Szombat-vasárnap sok felhő lehet az égen, időnként kevés napsütéssel.
Eső, zápor mindkét nap lehet, de már csak kis mennyiségben.
Az ény szél mindkét nap erős lehet.
Reggelenként 8-9 fok, délutánonként 17-18 fokra számíthatunk.

Előrejelzés szept. 15 – 20 -ig, az az ma péntektől – jövő hét szerdáig :

Ma péntekre virradóan sarkvidéki eredetű hidegfront érkezett térségünkbe, csütörtök estétől kezdve éjszakáig viharos ény széllel, éjjel némi esővel, és erős lehűléssel.
Ez a hideg légtömeg még ma eléri a mediterrán térséget, és ott egy ciklont generál, melynek előoldali hatása már ma éjszaka, és szombaton, hátoldala pedig vasárnap határozhatja meg időjárásunkat.

Ma eleinte kevés, majd egyre több felhő lehet az égen a nap folyamán. A hajnali eső után estig csapadék nem lesz.
Éjjel már lehet eső, zápor, esetleg zivatar is.
Az ény szél kezdetben erős lesz, majd fokozatosan mérséklődik a nap folyamán.
Este és éjjel már szélcsendes időnk lesz.
A reggeli mindössze 9 fok után délután is csak 19 fok várható.

Szombaton időszakos napsütés mellett gyakran erősen megnövekedhet a gomolyfelhőzet, és a déltől – kora estig tartó időszakot kivéve bármikor előfordulhat jellemzően konvektív csapadék, tehát zápor, zivatar.
Éjjel dny felől megérkezhet a ciklon fő kiterjedt csapadékzónája, kiadós esővel, zivatarokkal is akár.
A dk irányú szél lehet a jellemző, mely olykor élénk, sőt kissé erős is lehet néha.
A sok felhő ellenére melegszik a levegő.
Reggel 12 fok, délután 23 fok várható.

Vasárnap estig sok felhő lehet az égen, majd este szakadozhat, csökkenhet a felhőzet nyugat, ény felől.
Kora estig gyakori eső, zápor, zivatar lehet.
Kiadós csapadékra kell készülni.
A hétvégén összességében jó eséllyel 20 mm feletti csapadék hullhat, bár azért vannak bizonytalanságok az előrejelzésben.
Eleinte a dny, majd az ény szél lehet erős a nap folyamán.
Reggel 15 fok, délután 22 fok várható.

Hétfőn gyakran változó felhőzet lehet, több-kevesebb napsütéssel.
Egy-egy zápor előfordulhat.
ismét erős lehűlés várható az erős felmelegedések után, 1 héten belül már 3. alkalommal.
Az ény szél élnék, néha kissé erős lehet.
Reggel 10 fok, délután 18 fok valószínű.

Kedden egy újabb, de a hétvéginél valamivel gyengébb ciklon határozhatja meg időjárásunkat.
Borongós időre, többszöri esőre kell számítani a nap folyamán.
Az ény szél erős lehet.
Kifejezetten hűvös idő is lehet emellé.
Reggel 12 fok, délután 15 fok valószínű.

Szerdán csökken a felhőzet, a csapadék megszűnhet.
Egy-egy zápor azért a délután megnövekvő gomolyfelhőzetből kialakulhat.
Az ény szél élénk, néha kissé erős lehet.
Reggel 8 fok, délután 16 fok valószínű.

—————————————————-

VESZÉLYJELZÉS PILISVÖRÖSVÁR ÉS TÉRSÉGÉRE A HÉTVÉGÉRE :

Ma pénteken veszélyes időjárási esemény nem lesz.

Szombat-vasárnap viszont igen. Előfordulhat.
Egy mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat.
Szombaton és vasárnap a nap első felében a ciklon előoldala, vasárnap a nap második felében a ciklon hátoldala.
Mindkét nap esőkre, záporokra, sőt akár zivatarokra is számíthatunk térségünkben.
Utóbbiakat kiadós csapadék, szélerősödés, zivatar tevékenység kísérheti.
Jégeső vagy viharos szél esélye elenyésző lehet a nedvesebb légkör miatt.
A hétvége folyamán jó eséllyel kiadós, 20 mm feletti csapadék hullhat majd le.

Előrejelzés szept. 13 – 19 -ig, az az ma szerdától – jövő hét keddig :

Ma szerdán eleinte sok napsütés lesz kevés felhővel az égen, majd délután ény felől egy ény – Európában ténykedő ciklon melegfronti felhőzete ér el minket, de csapadékot nem okoz, és éjjel máris csökken felettünk a felhőzet.
A dny szél napközben megerősödik, de este, és éjjel sem gyengül le számottevően, marad az élénk légmozgás.
A reggeli 10 fok után délután 22 fok várható.

Csütörtökön az ény – Európai ciklonrendszer meleg, majd hidegfrontja határozza meg időjárásunkat.
Délutánig sok napsütés lehet kevés felhővel az égen, majd délután ény felől fokozatosan megnövekedhet a felhőzet.
A hidegfront este érkezhet térségünkbe egy-egy záporral.
Éjjel sok maradhat a felhő felettünk, kisebb eső még előfordulhat.
Már reggeltől erősödik a front előtt a dny szél, és zúdul be a meleg dny felől.
Délután átmenetileg már viharos 60 km/h körüli széllökések lehetnek.
Kora este átmeneti gyengülést követően az esti órákban érkezhet a hidegfront viharos, akár 80 km/h-t, hegyekben 90 km/h-t elérő ény széllökésekkel. A légnyomás a ciklon előtt erőteljesen csökkenhet, majd a ciklon érkezésekor erőteljesen megemelkedhet.
Éjjel még eleinte viharos lehet az ény szél, majd erős fokozatig gyengülhet az éjszaka második felében.
Reggel 12 fok, délután 25 fok várható.

Pénteken eleinte több, majd kevesebb, este, éjjel ismét egyre több felhő lehet az égen.
Csapadék ezen a napon jó eséllyel nem lesz térségünkben.
Az ény szél eleinte még megerősödhet, majd déltől már tovább gyengülhet a légmozgás, megszűnhetnek az erős széllökések is már.
Jelentősen lehűlhet a levegő a hidegfront nyomában.
Reggel 11 fok, délután 19 fok valószínű.

Szombaton gyakran erősen felhős ég lehet, kevés napsütéssel, és egész nap van esély záporok, zivatarok, akár eső kialakulására is. Ezt egy dny felől közelünkbe férkőző peremciklon okozhatja.
A dk, majd ény szél mérséklet maradhat csak vagy kissé élénkülhet meg mindössze.
Reggel 13 ok, délután 22 fok valószínű.

Vasárnap a kevés napsütést gyakori sok felhő követheti, eső, zápor, zivatar időszakosan előfordulhat.
Továbbra is peremciklon alakíthatja időjárásunkat.
Az ény szél megerősödhet.
Reggel 12 fok, délután 20 fok valószínű.

A jövő hét első két napján továbbra is sok felhőre, kevés napsütésre, és néha előforduló záporokra, kisebb esőre kell készülni.
Az ény szél mindkét nap erős lehet.
Hűvös idő lehet.
Reggelente 10-11 fokra, délutánonként 18-19 fokra számíthatunk mindössze.

——————————————————————————————————-

VESZÉLYJELZÉS PILISVÖRÖSVÁR ÉS KÖRNYÉKÉRE HOLNAP CSÜTÖRTÖKRE :

Csütörtökön egy ény – Európában örvénylő markáns ciklon meleg, majd hidegfrontja alakítja időjárásunkat.
Már a reggeli óráktól erős dny szélre kell készülni, ami délutánra tovább erősödhet, és már viharos 60 km/h körüli lökések kísérhetik.
Kora estére átmenetileg gyengülhet a dny szél.
Este érkezik a ciklon hidegfrontja, ekkor viharos ény szélre, erőteljes légnyomás emelkedésre kell számítani.
A legerősebb széllökések a 80 km/h-t is elérhetik, a hegyekben 90 km/h-s széllökések is lehetnek majd.
A szél az éjféli órákig még viharos lehet, de fokozatosan tovább gyengülhet, az éjszaka második felére erős lökésekig szelídülhet az ény légmozgás.

Előrejelzés az év 37. hetére, az az szept. 11-17 -ig :

Ma hétfőn változóan napos-felhős időnk lesz, több-kevesebb napsütéssel, éjszakáig csapadék nélkül.
Éjjel dél felől egy kiterjedt záporos-zivataros csapadékrendszer érkezik, mely térségünkben is jelentős csapadékot okozhat, akár zivatarokkal, és felhőszakadással is kísérve.
Napközben megerősödhet a dk, déli szél, majd az éjféli óráktól érkezik a hidegfront, viharossá fokozódó ény széllel.
A kora reggeli 14 fok után délután 29 fokos igazi nyárias meleg várható.

kedden eleinte sok lesz a felhő esővel, záporokkal, zivatarokkal, majd délelőttöl megszűnhet a csapadék, és felszakadozhat a felhőzet.
A nap második felében már több órás napsütés is lehet.
Az ény szél estig erős, olykor viharos lehet, 60 -65 km/h, délelőttig 65-70 km/h körüli széllökésekkel.
Lehűl a levegő.
Reggelé 15 fok, délután 19 fok várható.

Szerdán eleinte sok napsütés lehet, majd a nap második felében kissé megnövekedhet a fátyol – és rétegfelhőzet, de csapadék nem lesz, és több órás napsütés is lehet a nap második felében is.
A nyugatias szél napközben erős lehet.
Melegszik a levegő a hűvös reggel után.
Reggel 10 fok, délután 23 fok várható.

Csütörtökön eleinte több, majd a nap második felében kevesebb napsütés lehet.
Fokozatosan növekedhet a felhőzet.
Este, éjjel ény felől hidegfront érkezik, de csak kisebb esőt, egy-egy záport okozhat.
Szél viszont lesz dögivel.
Napközben a dny szél erősödhet meg, este, éjjel ény felől viharos, akár 80 km/h feletti széllökésekkel érkezhet a hidegfront.
Reggel 12 fok, délután 25 fokos nyárias meleg valószínű.

Pénteken eleinte több, majd kevesebb felhő lehet az égen.
Csapadék ezen a napon jó eséllyel nem lesz.
Az ény szél megerősödhet estig.
Reggel 11 fok, délután 19 fok valószínű.

Szombaton gyakran lehet erősen felhős az ég, kevés napsütés mellett.
Kisebb eső, zápor lehet.
Az ék szél napközben élénk, erős lehet.
Reggel 11 fok, délután 23 fokra számíthatunk.

Vasárnap egy sekély ciklon helyeződhet fölénk.
Egész nap sok lehet a felhő, a nap első felében kevés napsütéssel még.
Délutántól, de főleg estétől viszont délkelet, kelet felől kiadós, tartós esőzés érkezhet.
Az ény szél élénk, erős lehet.
Reggel 10 fok, délután 21 fokra számíthatunk.

————————————————————–

VESZÉLYJELZÉS PILISVÖRÖSVÁR ÉS KÖRNYÉKÉRE HOLNAP KEDDRE :

Ma hétfőn még veszélyes időjárási jelenség térségünkben nem várható.

Kedd éjféltől viszont már igen mozgalmas időjárás lehet majd.

Éjféltől – délelőttig dél felől több hullámban is érkezhetnek záporok-zivatarok, majd eső is lehet.
Akár felhőszakadás sem kizárt térségünkben sem, bár túl nagy esély azért nincsen rá.

Éjféltől érkezhet ény felől a hidegfront, és egészen késő délutánig erős, olykor viharos 60-70 km/h közötti ény szél várható majd térségünkben.
Hegyekben természetesen kissé erősebb, 75 km/h körüli ény lökések is előfordulhatnak majd a keddi nap folyamán.

Előrejelzés szept. 9 – 14 -ig, az az ma szombattól jövő hét csütörtökig :

Ma szombaton változóan napos-felhős, száraz időnk lesz.
A déli szél napközben megerősödhet.
A kora reggeli 9 fok körüli hőmérséklet után délután 25 fok körüli nyárias meleg várható.

Vasárnap a nap folyamán egyre több fátyolfelhő érkezhet folenk.
Kora este, estefelé és éjjel már vastagabb felhők is megjelenhetnek.
Csapadék ennek ellenére jó eséllyel ezen a napon sem lesz.
A déli szél napközben megerősödhet.
Reggel 12 fok, délután 27 fok várható.

Hétfőn gyakran változó felhőzet lehet felettünk, több – kevesebb napsütéssel.
Egy-egy zápor lehet a nap folyamán.
A dny szél napközben élénk lehet.
Reggel 14 fok, délután 29 fok valószínű.

Kedden ény felől markáns hidegfront érkezhet kiadós esővel, záporokkal, viharos ény széllel.
Reggel 15 fok, délután 21 fok valószínű.

Szerdán változó felhőzet lehet, a front mögött tiszta levegővel, többórás napsütéssel, csapadék nélkül.
A nyugatias szél napközben megerősödhet.
Reggel 10 fok, délután 23 fokra számíthatunk.

Csütörtökön egy újabb frontrendszer alakíthatja időjárásunkat.
Egyere több felhő érkezhet a nap folyamán.
Délutántól – éjszakáig már eső, zápor is lehet.
A dny, majd az ény szelet kísérhetik viharos lökések.
Reggel 11 fok, délután 20 fokra számíthatunk.

Előrejelzés szept. 6 – 12 -ig, az az ma szerdától – jövő hét keddig :

Ma szerdán eleinte kevés, déltől – éjszakáig sok felhő lesz az égen.
Késő délután, este már eső, zápor is lehet, kis mennyiségben.
Az ény, nyugati szél napközben kissé megerősödhet.
Melegszik a levegő az elmúlt napokhoz képest.
A reggeli 11 fok után délután 23 fok várható.

Csütörtökön eleinte több, majd kevesebb felhő lehet az égen.
Reggel, délelőtt jel. eső lehet, de nem ez lesz a jellemző.
Újabb hidegfront érkezik térségünk fölé.
Az ény szél délutánig megerősödik, majd gyengülhet.
Hűvös időnk lesz.
Reggel 12 fok, délután 20 fok várható.

Pénteken gyakran változó felhőzet lehet felettünk.
Csapadék nem lesz.
Eleinte az ény, majd a dk-re forduló szél lehet a jellemző, de nem erősödik meg, csupán méréskelt vagy néha élnék lehet.
Reggel 11 fok, délután 21 fok várható.

Szombaton folytatódhat a változóan napos-felhős időjárás.
Csapadék nem lesz.
A déli szél napközben megerősödhet.
Melegszik a levegő.
Reggel 10 fok, délután 24 fok valószínű.

Vasárnap egy markáns nyugat – Európai ciklonrendszer előterében dél felől meleg, egyre nedvesebb levegő érkezik fölénk.
A nap folyamán egyre több felhőre, és egyre kevesebb napsütésere kell számítani.
Este, éjjel már záporok is előfordulhatnak.
A déli, dny szél gyakran megerősödhet.
Reggel 13 fok, délután 25 fokos, nyárias meleg valószínű.

Hétfőn sok felhő lehet az égen.
Esőkkel, záporokkal, erős-viharos ény széllel érkezhet a markáns ciklonrendszer hidegfrontja.
Most úgy tűnik dél körül érkezik a front.
Addig a dny szél lehet erős, majd déltől viharossá fokozódhat az ény szél, 70 km/h körüli legerősebb széllökésekkel.
Reggel 14 fok, délután 24 fok lehet, oly módon, hogy dél körül állhat be a maximum hőmérséklet a front előtt, majd délután fokozatos hőmérséklet csökkenésre számíthatunk.

Kedden sok felhő lehet felettünk, csak este csökkenthet határozottabban a felhőzet.
Délutánig még eső, zápor is lehet.
A nyugati, ény szél délutánig gyakran megerősödhet, majd gyengülhet már.
Hüvös lehet.
Reggel 12 fok, délután 19 fokra számíthatunk.

Előrejelzés az év 36. hetére, az az szept. 4 – 10 -ig :

Ma hétfőn gyakran változó felhőzet lehet felettünk, több-kevesebb napsütéssel.
Este, éjszaka csökkenhet jelentősebben a felhőzet.
Csapadék nem lesz.
Az ény szél estig időnként kissé megerősödik, majd este, éjjel kissé gyengül, de továbbra is megélénkülhet.
A reggel 13 fok után délután 20 fok várható.

Kedden változóan napos-felhős időnk lehet.
Csapadék nem lesz.
Az ény szél napközben kissé megerősödhet.
Reggel 10 fok, délután 22 fok várható.

Szerdán eleinte több, majd kevesebb felhő lehet az égen. Este, éjjel ismét megnövekedhet a felhőzet.
Eleinte, és éjjel egy-egy zápor már lehet.
Az ény szél napközben kissé megerősödhet.
Reggel 12 fok, délután 23 fok várható.

Csütörtökön gyakran megnövekvő gomolyfelhőzettel, záporokkal, igen erős ény széllel egy újabb hidegfront érkezhet. Kevés napsütésre lehet számítani, bár délután többórás napsütés is lehet már.
Reggel 13 fok, délután 21 fok valószínű.

Pénteken kakukktojásként a sorozatban csendes, nyugodt napunk lehet, sok napsütéssel, csapadék nélkül.
Az ény szél napközben is csak mérsékelt maradhat.
Reggel 8 fok, délután 23 fok valószínű.

Szombaton eleinte sok napsütés lehet, majd a nap második felében fokozatosan megnövekedhet a felhőzet.
Csapadék estig nem lesz, de éjjel már zápor lehet.
A dny szél napközben élénk, sőt néha kissé erős is lehet.
Reggel 9 fok, délután 25 fokra számíthatunk.

Vasárnap egy markáns, nyugat – Európa felől érkező, és térségünk fölött kimélyülő ciklon okozhat izgalmas időjárást. A légnyomás hosszú idő után 1000 hPa köré csökkenhet.
Sok lehet a felhő, kevés napsütés lehet csak.
Többszöri esőre, záporokra, esetleg egy-egy zivatarra is lehet számítani.
Lehűlés még várhatóan nem lesz a csapadék, és a sok felhő ellenére sem, hiszen még a ciklon meleg szektorában helyezkedhet el térségünk.
Reggel 15 fok, délután 25 fokra számíthatunk.

Jövő hét elején igen csak szélviharos, csapadékos időjárás körvonalazóik, átvonulhat rajtunk a ciklon hidegfrontja lehűléssel, de ez még a viszonylag nagy, 1 hetes időtávolság miatt bizonytalan.

Helyi időjárás

Helyenként felhős
Ma 09/22 0%
Helyenként felhős
Helyenként felhős. A legmagasabb hőmérséklet 18°C. Szélerősség ÉNy 15 és 25 km/h közötti.
Eső valószínű
Holnap 09/23 50%
Eső valószínű
Záporok. A legmagasabb hőmérséklet 15°C. Szélerősség NyÉNy 15 és 30 km/h közötti. Eső valószínűsége 50%.
Eső valószínű
Vasárnap 09/24 50%
Eső valószínű
Délelőtti záporok. A legmagasabb hőmérséklet 15°C. Szelek ÉÉNy és változékony. Eső valószínűsége 50%.

Előrejelzés szept. 22 – 26 -ig, az az ma péntektől – jövő hét keddig : A csütörtöki cudar, igen csak szeles, viharos, kiadós esővel, és novemberi hideggel tarkított időjárás után, melyet egy hullámzó frontren...

Folytatás >

Képviselő-testületi ülések

A Képviselő-testület következő rendkívüli ülésére 2017. szeptember 25. napján (hétfő) 18 órától kerül sor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében.

Észrevételek

Ha bármilyen kérdése, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a szerkesztőknek!