Helyi időjárás

Stéhli Balázs, pilisvörösvári hobbi meteorológus bejegyzései.

Előrejelzés júl. 26 – aug. 2 – ig, az az ma szerdától – jövő hét szerdáig :

Ma szerdán eleinte sokat süt majd a Nap. Déltől – estig azonban egy hidegfront előterében és mentén is gyakran erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és heves záporok, zivatarok alakulhatnak ki nagy eséllyel, és közepes, erős intenzitással. Akár felhőszakadás is lehet. Ez esetben 30 mm csapadék gyors lezudulasa sem kizárt.
A nyugatias, ény szél élénk lesz.
A reggeli 13 fok után délután 24 fok várható.

Csütörtökön sok felhő között keveset süthet csak a nap. Este, éjjel csökkenhet csak határozottabban a felhőzet.
Egy-egy zápor, kisebb eső előfordulhat.
Az ény szél főleg napközben megerősödhet.
Reggel 14 fok, délután 22 várható.

Pénteken változóan napos-felhős idő mellett egy-egy zápor, zivatar előfordulhat.
Az ény szél újfent főleg napközben megerősödhet.
Reggel 13 fok, délután 27 fok várható.

Szombaton napos időnk lehet, kevés felhővel az égen. Csapadék nem lesz.
Az ény szél megélénkülhet.
Reggel 13 fok, délután 28 fok valószínű.

Vasárnap változóan gomolyfelhős időnk lehet, egy-egy zápor előfordulhat.
A szél iránya dk-re fordul, és napközben megélénkülhet.
Újra beköszönthet a hőség.
Reggel 14 fok, délután 30 fok valószínű.

Hétfőn sok napsütés lehet, kevés felhővel.
Csapadék nem lesz.
A dk szél napközben megerősödhet.
Reggel 16 fok, délután 33 fokra számíthatunk.

Kedden maradhat a sok napsütés, kevés felhővel az égen.
Csapadék nem lesz.
A dk szél napközben megerősödhet.
Reggel 18 fok, délután 34 fokra számíthatunk.

Szerdán is folytatódhat a sok napsütés, kevés felhővel az égen.
Csapadék nem lesz ekkor sem.
A dk szél napközben megerősödhet.
Reggel 19 fok, délután 35 fokra számíthatunk.

—————————————————————————

VESZELYJELZÉS PILISVÖRÖSVÁR TERÜLETÉRE ÉS KÖRNYÉKÉRE MA SZERDÁRA :

Ma szerdán déltől – estig nagy eséllyel alakulhatnak ki térségünkben heves záporok, zivatarok.
Főleg utóbbiakat felhőszakadásszerű esőzés, erős széllökések, kisméretű jégeső is kísérheti.
Legfeljebb 30 mm eső hullhat le, 1 cm körüli jég, és 60 km/h körüli széllökések mellett.

Előrejelzés az év 30. hetére, júl. 24 – 30 – ig :

Ma hétfő délutánig változóan napos-felhős, és jó eséllyel száraz időnk lesz.
Délutántól – estig viszont előbb egy hidegfront mentén, majd magán a hidegfronton is egy újabb hullámban kell készülni dny felől érkező heves zivatarokra térségünkben is.
Nagy eséllyel kell számítani zivatarokra, közepes eséllyel pedig heves zivatarokra is.

Fontos megemlíteni, hogy akár 50 mm eső, 2-3 cm átmérőjű jégeső, és 70-100 km/h-s szélrohamok is lehetnek a komolyabb erős zivatarcellákból.

Éjjel még lehet eső, zápor, de már egyre kisebb mennyiségben, és zivatar kialakulására már nem is kell számítani.
Délutánig fokozatosan megélénkülhet a dk, keleti szél.
Estétől, de főleg éjszaka viharos, olykor 60-65 km/h-s ény széllökésekkel érkezhet meg a hidegfront, mely megszünteti egy időre a már 1 hete tartó meleg időjárást.
A reggeli 18-19 fok után délután 30 fok várható.

Kedden eleinte több, majd kevesebb felhő lehet az égen.
Reggel még előfordulhat kisebb eső, zápor, ezután csapadék esélye már minimális.
Egész nap erős ény szél fúj, mely a déli órákig néha viharossá is fokozódhat, 60-65 km/h-s széllökésekkel.
Felfrissül, és jelentősen kitisztul az idő.
Reggel 16 fok, délután 26 fok várható.

Szerdán gyakran változó felhőzet, gomolyfelhőzet mellett eleinte több, majd kevesebb napsütés lehet.
Főleg délután, este fordulhat elő kisebb eső, záporok.
Az ény szél erős lesz, szinte egész nap.
Folytatódik a mérsékelten meleg, friss, és tiszta időjárás.
Reggel 15 fok, délután 25 fok várható.

Csütörtökön a napsütés mellett napközben megnövekedhet a gomolyfelhőzet, és egy-egy zápor kialakulása sem kizárt, de nem ez lesz a jellemző.
Folytatódik a tiszta idő.
Az ény szél főleg a nappali időszakban megerősödhet.
Reggel 14 fok, délután 25 fok valószínű.

Pénteken sok napsütés lehet, nappal átmenetileg kissé megnövekvő gomolyfelhőzet mellett.
Csapadék ezen a napon már jó eséllyel nem lesz.
Maradhat viszont a tiszta, mérsékelten meleg időjárás.
Az ény szél ismét a nappali időszakban erősödhet meg inkább.
Reggel 14 fok, délután 27 fok valószínű.

Szombaton sok napsütés lehet, kevés gomolyfelhővel az égen.
Csapadék nem lesz.
Az ény szél újra megerősödhet a nappali órákban.
Reggel 14 fok, délután 28 fokra számíthatunk.

Vasárnap igazán kellemes, meleg, napos időnk lehet.
Minimális felhőzet jelenhet csak meg az égen, az is csak rövid időre.
Mérsékelt marad a változó irányú szél.
Reggel 15 fok, délután 30 fokra számíthatunk.

————————————————————–

VESZÉLYJELZÉS PILISVÖRÖSVÁR TERÜLETÉRE, ÉS KÖRNYÉKÉRE MA HÉTFŐRE :

Ma hétfő délutántól – estig eleinte a markáns hidegfront előtt, majd a front mentén is kell készülni heves zivatarokra dny felől.
A zivatarok kialakulásának esélye nagy, a heves zivatarok kialakulásának kockázata pedig közepes.

A heves zivatarokat akár 50 mm-t elérő csapadék, felhőszakadás, 2-3 cm átmérőjű nagyobb méretű jégeső, és károkozó, akár 80-100 km/h-s széllökések is kísérhetik.

Éjjel esővel, záporokkal, és viharos 60-65 km/h-s ény széllökésekkel megérkezhet a hidegfront!

Előrejelzés júl. 21 – 27 – ig, az az ma péntektől – jövő hét csütörtökig :

Ma pénteken változó fátyol – és gomolyfelhőzet mellett több órát süt majd a Nap.
Csapadék ma nem lesz.
Az ény szél reggeltől – estig élénk, olykor erős lehet.
Mérséklődik átmenetileg néhány fokot mára a meleg.
A reggeli 19 °C után délután 30 fok várható.

Szombaton a kezdeti napsütést déltől – éjszakáig erőteljes gomolyfelhősödések követhetik, és nagy eséllyel alakulhatnak ki térségünkben is igazi nyárias jellegű, és helyileg kialakuló záporok, hőzivatarok.
Egy-egy példány heves is lehet, melyet jégeső, viharos szél, felhőszakadás kísérhet, bár ezen kísérő jelenségeknek egy adott ponton, jelen esetben lakóhelyünkön kicsi az esélye.
Az áramlás dny-ra fordul, és csupán gyenge-mérsékelt maradhat a szél.
Ismét erőteljesen melegedhet majd a levegő.
Reggel 18 fok, délután 34 fok várható.

Vasárnap változó gomolyfelhőzet lehet, esetleg egy-egy záporral, kis eséllyel gyenge, vagy közepes intenzitású zivatarral.
A dny szél élénk, sőt olykor kissé erős is lehet.
Folytatódik a hőség.
Reggel 19 fok, délután 35 fok várható.

Hétfőn már sok felhő jellemezheti a napunkat, csak kevés napsütés lehet.
Eleinte záporok-zivatarok, majd kisebb eső fordulhat elő térségünkben.
A konvektív események esélye nagy, de károkozó jelenségek esélye minimális lehet csak.
A dny, majd ény szél megerősödhet.
Enyhül a hőség.
Reggel 20 fok, délután 28 fok valószínű.

Kedden eleinte sok felhő lehet felettünk kevés esővel, záporokkal, majd csökkenhet a felhőzet, és megszűnhet a csapadék.
Az ény szél erős lehet, egy-egy viharos, legfeljebb 60 km/h körüli lökés kíséretében.
Kitisztul a levegő, és jelentősen fel is frissülhet.
Reggel 17 fok, délután 26 fok valószínű.

Szerdán változóan napos-felhős időnk lehet, és tiszta.
Csapadékra nem kell készülni.
Az ény szél megerősödhet.
Reggel 15 fok, délután 27 fokra számíthatunk.

Csütörtökön hasonló időnk lehet.
Reggel 14 fok, délután 28 fokra számíthatunk.

————————————————————-

VESZÉLYJELZÉS PILISVÖRÖSVÁR ÉS KÖRNYÉKÉRE A HÉTVÉGÉRE, ILL. HÉTFŐRE :

HŐSÉG :

Ma péntektől – vasárnapig 2. fokú hőségriadó él.
A napi középhőmérséklet tartósan 25 fok felett alakulhat, sőt akár a 26-27 fokot is elérheti térségünkben, a nappali maximumok a mai napot kivéve szombaton és vasárnap is 34-35 fok között alakulhatnak, ami már közel forró napnak számít.
Hétfőn érkezik felfrissülés, keddre pedig jelentősebb lehűlés, de csak átmenetinek ígérkezik.

ZIVATAROK :

Ma pénteken zivatar nem várható, de még csak zápor sem.

Szombat déltől labilizálódhat felettünk a légkör, és éjszakáig bármikor előfordulhatnak záporok-zivatarok.
Egy-egy példány kis eséllyel ugyan, de akár heves is lehet.
Ebben az esetben rövid idő alatt 20-30 mm körüli csapadék is hullhat, nagyobb szemű, 2-3 cm-es átmérőjű jégeső is hullhat, ill. viharos, akár 70-90 km/h-s szélrohamok is lehetnek.

Vasárnap ugyan kisebb eséllyel, de egész nap kialakulhatnak záporok, esetleg zivatarok.
A kísérőjelenségek a szombatinál jóval mérsékeltebbek lehetnek, ha esetleg ki is alakul valami.

Hétfő délutánig lehetnek záporok-zivatarok, közepes eséllyel, és többnyire nem komoly kivitelben, majd délutántól már csak kevés csendes eső, kisebb záporok lehetnek, a jelenlegi számítások szerint.

Előrejelzés júl. 19 – 25 – ig, az az ma szerdától – jövő hét keddig :

Ma szerdán sok napsütés lesz, kevés fátyol – és gomolyfelhő képződik az égen.
A dk szél napközben élénk lehet, egy-egy erős lökés is lehet majd.
Csapadék nem lesz.
A reggeli 14 fok után délután 32 fok várható.

Csütörtökön hasonló időnk lesz.
Picit tovább melegszik a levegő.
A déli szél élnék lesz.
Reggel 17 fok, délután 34 fok várható.

Pénteken a kezdeti napsütést gomolyfelhősödés követheti.
A délutánt óráktól – az éjjeli órákig zápor-zivatar előfordulhat közepes eséllyel, kis eséllyel pedig intenzív zivatar is előfordulhat viharos széllel, jégesővel, ill. sok csapadékkal.
A dny, majd nyugati, ény-ra forduló szél napközben megerősödhet.
Reggel 19 fok, délután 34 fok valószínű.

Szombaton gyakran változhat felettünk a gomolyfelhőzet.
Közepes eséllyel fordulhatnak elő ismét térségünkben záporok-zivatarok, kis eséllyel ugyan, de előfordulhatnak intenzív zivatarok, főleg a nappali időszakban.
A dny szél élénk lehet, főleg a nappal órákban.
Reggel 20 fok, délután 35 fok valószínű.

Vasárnap sok napsütés lehet, kevés gomolyfelhővel az égen.
Az ény szél napközben élénk, olykor erős lehet.
Csapadékra nem kell készülni, zápor esélye is minimális, elhanyagolható.
Reggel 18 fok, délután 33 fok valószínű.

Hétfőn gyakran megnövekedhet a felhőzet felettünk.
Eleinte záporok-zivatarok alakulhatnak ki, majd tartós, kiadós esőre lehet számítani.
Az ény szél erős lehet.
Reggel 18 fok, délután 31 fokra számíthatunk.

Kedden már átvonul felettünk a front.
Eleinte még lehet eső, zápor, de délre már felszakadozhat a felhőzet, kisüthet tartósabban is a Nap, és újabb csapadékra már nem kell készülni.
Az északi, ény szél élnék, főleg napközben kissé erős lehet.
Reggel 15 fok, délután 26 fokra számíthatunk!

————————————————————–

VESZÉLYJELZÉS PILISVÖRÖSVÁR ÉS KÖRNYÉKÉRE PÉNTEK-SZOMBATRA :

Ma még veszélyes időjárási jelenség nem várható.

Csütörtöktől – vasárnapig 2. fokú hőségriasztás léphet életbe térségünkben is, tartósan magas, 25 fok körüli, vagy kevéssel afeletti napi középhőmérséklet miatt. Ezen a 4 napon 33-35 fok közötti napi maximum értékek várhatóak, és az éjszakák is egyre kevésbé hozhatnak majd felfrissülést.

Pénteken- és szombaton mindkét nap közepes eséllyel alakulhatnak ki a záporok mellett zivatarok térségünkben is.
Ezek közül kis eséllyel ugyan, de egy-egy példány intenzív is lehet, melyet 60-80 km/h közötti, kis eséllyel 85 km/h körüli szélrohamok, jégeső ( 1-3 cm-es átmérővel ), és kiadós, 20 mm körüli csapadék kísérhet.
Zivatarokra a nappali órákban lehet leginkább készülni, de este sem kizárt ezen 2 napon megjelenésük.

Előrejelzés az év 29. hetére, júl. 17 – 23 – ig :

Ma hétfőn sok napsütés lesz, kevés felhővel.
Az északi szél nappal megélénkülhet.
Csapadék nem lesz.
Még mérsékelt marad a felmelegedés.
A hajnali 11 fok után délután 28 fok várható.

Kedden dny-ra fordul az áramlás.
Beköszönt a hőség.
Sok napsütés lesz, kevés felhővel az égen.
A dny szél nappal megélénkülhet.
Csapadék nem lesz.
Reggel 13 fok, délután 31 fok várható.

Szerdán sok napsütés lesz, kevés felhővel az égen.
A dk szél nappal megélénkülhet.
Csapadék nem lesz.
Reggel 15 fok, délután 32 fok valószínű.

Csütörtökön sok napsütés lesz, kevés felhővel.
A dk szél nappal már kissé megerősödhet.
Csapadék nem lesz.
Reggel 17 fok, délután 33 fok valószínű.

Pénteken a kezdeti sok napsütést gomolyfelhők követik, melyekből egy-egy zápor, zivatar előfordulhat este, éjjel.
A déli szél nappal megerősödhet.
Reggel 18 fok, délután 34 fokra számíthatunk.

Szombaton gyenge hidegfront érkezhet.
Heves záporokkal, zivatarokkal, megerősödő ény széllel érkezhet.
Csak kissé frissülhet majd fel a levegő.
Reggel 20 fok, délután 32 fokra számíthatunk.

Vasárnap napos, változóan felhős idő lehet.
Az ény szél élénk lehet.
Csapadék nem lesz.
Reggel 16 fok, délután 32 fokra számíthatunk.

Előrejelzés júl. 7 – 13 – ig, az az ma péntektől – jövő hét csütörtökig :

Ma pénteken a nap első felében változó felhőzet mellett csapadék még nem lesz.
Délutántól – késő estig viszont ény felől több hullámban heves záporok, intenzív zivatarok érhetik el térségünket. Akár vonalas rendszer is kialakulhat. Közepes eséllyel akár heves zivatar is előfordulhat 80-100 km/h-s szélviharral, és több cm, akár 2-4 cm-es átmérőjű jégesővel.
Az OMSZ és az ESTOFEX is majdnem a legmagasabb, 2. fokú figyelmeztetést adta ki a mai napra.
De a dolgoknak a nedvesség hiánya lehet ma a kerékkötője. Ha nem lesz meg a kellő nedvesség, akkor hamar kifuthat a front, így inkább a szélvihar érvényesülhet csak, és lehet, hogy érdemi zivatarok, ill, csapadék ki sem alakulnak térségünkben.
A dk szél napközben megélénkül, kissé meg is erősödhet néha.
A hajnali 14-15 fok után délután 29-30 fok várható.

Szombaton napos időnk lehet, kevés felhővel. Délutántól – estig erősen megnövekedhet a gomolyfelhőzet, és egy-egy zápor-zivatar kialakulhat. Az ény reggeltől – estig megerősödik. Gyenge hidegfront érkezik, de a hőmérsékletet nem veti vissza.
Reggel 16 fok, délután 31 fok várható.

Vasárnap sok napsütés lehet, kevés nappali gomolyfelhővel.
Esetleg délután rövid ideig labilizálódhat kissé a légkör, és ekkor egy-egy rövid zápor-zivatar kialakulhat.
A déli szél napközben megélénkülhet. Erős lökésekre várhatóan ezen a napon nem kell készülni.
Reggel 16 fok, délután 32 fok várható.

Hétfőn a kezdeti napsütést erőteljes gomolyfelhő- képződés követheti, heves záporok-zivatarok lehetőségével.
A dny szél megerősödhet. Erőteljesen melegedhet a levegő. Az idei első forró nap is meg lehet térségünkben.
Reggel 18 fok, délután 35 fok valószínű.

Kedden napos jellegű idő dominálhat, gyengén vagy közepesen felhős, gomolyos ég mellett. Csapadékra ezen a napon nem kell készülni, de éjszaka ény felől már megközelítheti térségünket egy hidegfront, és ekkor már lehetnek záporok-zivatarok. A déli szél gyakran megerősödhet.

Reggel 20 fok, délután 33 fok valószínű.

Szerdán hidegfront érkezhet térségünkbe ény felől heves záporokkal-zivatarokkal főként a nap első felében, már éjszakától kezdve – egészen délutánig. Az ény szél megerősödhet.
Reggel 18 fok, délután 29 fokra számíthatunk.

Csütörtökön gyakran változhat felettünk a felhőzet. legfeljebb egy-egy zápor fordulhat csak elő. Az ény szél erős lehet. Igen tiszta idő lehet ezen a napon.
Reggel 15 fok, délután 27 fokra számíthatunk.

VESZÉLYJELZÉS PILISVÖRÖSVÁR ÉS KÖRNYÉKÉRE A HÉTVÉGÉRE :

Ma pénteken ény felől késő délutántól – késő estig több hullámban zivatarok, akár zivatar-rendszerek érhetik el térségünket.
Veszélyforrásként megemlítendő a szélvihar, akár 80-100 km/h-s károkozó széllökések, és a nagy méretű, akár több cm-es 2-4 cm-es átmérőjű jégeső lehetősége. Felhőszakadás a gyors áthelyeződés miatt kevésbé valószínű.
A villám tevékenység is erős lehet majd.
Az OMSZ és az ESTOFEX is 2. fokú figyelmeztetést adott ki a mai napra térségünkre.

Szombat délutántól – estig a záporok mellett közepes eséllyel lehetnek közepes intenzitású zivatarok is.

Vasárnap délután kis eséllyel, és csak rövid ideig, de a légköri paraméterek lehetővé teszik egy-egy zápor, rövid gyenge zivatar kialakulását.

A jövő hét elején, hétfőn és szerdán várhatóan 2 napon is komolyabb zivatarok lehetősége merült fel.
Hétfőn front előtti, szerdán a fronton érkező zivatarok okozhatnak viharos szelet, felhőszakadást, és jégesőt, heves villámlásokkal.

Előrejelzés júl. 5 – 11 – ig, az az ma szerdától – jövő hét keddig :

Ma szerdán a gyakran változó gomolyfelhőzet mellett több órára kisüt a Nap. Legfeljebb este, éjjel alakulhat ki egy-egy zápor, kis eséllyel gyenge zivatar. A dny szél napközben megélénkül, de egy-egy erősebb lökés sem kizárt.
A hajnali 13 fok után délutánra 29 fok környékére melegedhet fel a levegő.

Csütörtökön gyakran változó gomolyfelhőzet mellett alapvetően napos idő lehet.
Egy-egy zápor, esetleg kis eséllyel gyenge zivatar kialakulhat térségünkben. Gyenge hidegfront érkezik. A nappali órákban megerősödhet az ény szél.
Reggel 15 fok, délután 29 fok lehet a hőmérsékleti szélsőérték.

Pénteken gyakran változhat felettünk a gomolyfelhőzet. Egy – egy zápor, kis eséllyel gyenge zivatar nem kizárt. A dny, déli szél napközben élénk lehet.
Reggel 16 fok, délután 30 fok valószínű.

Szombaton hidegfront érkezhet térségünkbe ény felől. Csapadékot várhatóan nem hoz a gyakran változó felhőzetből. jel. zápor is csak kis eséllyel alakulhat ki. Az ény szél ellenben gyakran megerősödik, ahogy tél vége óta idén szinte minden nap ez a jellemző. A hőmérséklet nem esik vissza.
Reggel 17 fok, délután 30 fok valószínű.

Vasárnap napos, meleg, száraz időre számíthatunk, csak kevés felhő jelenhet meg az égen.
A déli, dk szél megélénkülhet. Melegszik a levegő.
Reggel 15 fok, délután 31 fok valószínű.

Hétfőn egy közeledő hidegfront előtt fokozatosan megnövekszik a felhőzet, gomolyfelhőzet is. A nap második felében közepes eséllyel közepes intenzitású zivatarok pattanhatnak ki. A dny szél erős lesz, majd délutánl ány-ra fordulhat, és tovább erősödhet.
Reggel 18 fok, délután 32 fokra számíthatunk.

Kedden hidegfront érkezhet fölénk ény felől. További gyakran változó felhőzet lehet, és továbbra is kialakulhatnak közepes eséllyel záporok-zivatarok. Ezen a napon már az ény szelet kísérhetik erős lökések a frontátvonulás miatt.
Reggel 19 fok, délután 28 fokra számíthatunk.

————————————————————–

VESZÉLYJELZÉS PILISVÖRÖSVÁR TERÜLETÉRE ÉS KÖRNYÉKÉRE MA SZERDÁTÓL – PÉNTEKIG :

Mától – péntekig mindhárom napon kis eséllyel alakulhatnak ki gyenge intenzitású zivatarok térségünkben az egy-egy alkalommal előforduló záporok mellett.

Viharos szélre, jégre, felhőszakadásra, károkozásra jó eséllyel nem kell számítani ezen 3 napon térségünkben.

Előrejelzés az év 27. hetére, júl. 3 – 9 – ig :

Ma hétfőn napos időnk lesz, kevés gomolyfelhővel.
Éjjel kiderül az ég.
Csapadék nem lesz.
Az ény szél estig erős lesz.
A reggeli 15 fok után délután 25 fok várható.

Kedden sok napsütés lehet, kevés fátyol – és gomolyfelhő jelenlétében.
Csapadék nem lesz.
Az ény, nyugati szél nappal megélénkül, sőt kissé meg is erősödhet.
Reggel 12 fok, délután 27 fok várható.

Szerdán a kezdeti sok napsütést változó gomolyfelhőzet követheti.
Főleg este egy – egy zápor – zivatar lehet.
A nyugati, dny szél nappal megélénkülhet.
Reggel 14 fok, délután 29 fok valószínű.

Csütörtökön gyakran változhat felettünk a gomolyfelhőzet.
Emellett több órás napsütés lehet.
Egy – egy zivatar előfordulhat.
A délies szél nappal megélénkülhet.
Reggel 16 fok, délután 30 fok valószínű.

Pénteken teljesen hasonló idő lehet.

Szombaton egy közeledő hidegfront előtt melegedhet a levegő.
Főleg délutántól, estétől megerősödhet az ény szél, és heves záporokkal – zivatarokkal hidegfront érkezhet.
Akár 70 km/h-s széllökések is lehetnek.
Reggel 15 fok, délután 31 fokra számíthatunk.

Vasárnap gyakran változhat felettünk a felhőzet.
Csapadékra nem kell készülni.
Az ény szél gyakran megerősödhet.
Reggel 16 fok, délután 28 fokra számíthatunk.

—————————————————————————-

VESZELYJELZÉS PILISVÖRÖSVÁR TERÜLETÉRE ÉS KÖRNYÉKÉRE SZERDÁRA :

Szerdán este, éjjel egy-egy zivatar előfordulhat térségünkben közepes bekövetkezési kockázat mellett, és gyenge – közepes intenzitású zivatarok fordulhatnak elő.

Előrejelzés június 30 – július 6 – ig, az az ma péntektől – jövő hét csütörtökig :

Ma pénteken a nap első felében kevés felhő lesz felettünk. Sokat süt a Nap. A nap második felében egyre több felhő érkezik fölénk előbb magas, majd középszintűek is, délutántól pedig gomolyfelhőzet is képződik. Este már egy-egy zápor lehet. Éjjel hullámzó hidegfront közelít, dny felől jelentős eső kezdődik, záporokkal.
A dny szél estig erős lesz.
A 15 fok körüli minimum után, – ami ráadásul még éjjel fél 2 körül állt be – délutánig 29 fok várható.

Szombaton a nap első felében borongós, esős időnk lesz.
Kiadós, összesen 15 mm közeli eső hullhat le.
Déltől nyugat felől csökken a felhőzet, az eső megszűnik, de délután még egy-egy zápor lehet.
Délutánra több órás napsütés alakulhat ki.
A dny, majd az ény szél megerősödhet.
Reggel 17 fok, délután 25 fok várható.

Vasárnap változóan gomolyfelhős, hidegfront mögötti időnk lehet, több órás napsütéssel.
Tiszta időnk lehet.
Csapadék nem lesz.
Az ény szel gyakran megerősödik.
Reggel 14 fok, délután 24 fok várható.

Hétfőn hasonló idő lehet.
Reggel 13 fok, délután 26 fok valószínű.

Kedden sok napsütés lehet, kevés felhővel.
Csapadék továbbra sem lesz.
Az ény szél eleinte még élénk, kissé erős lehet, majd a nap második felére már gyengülhet.
Reggel 12 fok, délután 27 fok valószínű.

Szerdán sok napsütés lehet, kevés felhővel.
Csapadék nem lesz.
A dny szél napközben megélénkülhet.
Reggel 14 fok, délután 29 fokra számíthatunk.

Csütörtökön eleinte soknapsütés lehet, jeges felhővel, reggeltől megerősödhet a dny szél.
Délutántól észak felől hidegfront érkezhet erős ény széllel, záporokkal – zivatarokkal.
Reggel 15 fok, délután 31 fokra számíthatunk.

Helyi időjárás

Helyenként felhős
Holnap 08/17 0%
Helyenként felhős
Helyenként felhős. A legmagasabb hőmérséklet 32°C. Szelek NyÉNy és változékony.
Derült
Péntek 08/18 0%
Derült
Túlnyomóan derült. A legmagasabb hőmérséklet 33°C. Szelek DDK és változékony.
Derült
Szombat 08/19 0%
Derült
Túlnyomóan derült. A legmagasabb hőmérséklet 32°C. DK a(z) NyDNy értékűre változó szélerősség később 15 és 30 km/h közötti értékű lesz.

Előrejelzés aug. 16 – 22 -ig, az az ma szerdától – jövő hét keddig : Ma szerdán továbbra is sok napsütés lehet, kevés felhővel az égen, és csupán napközben is csak meg-megélénkülő széllökésekkel, melynek irán...

Folytatás >

Képviselő-testületi ülések

A Képviselő-testület következő rendes ülésére 2017. augusztus 3. napján (csütörtök) 18 órától kerül sor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében.

Észrevételek

Ha bármilyen kérdése, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a szerkesztőknek!