Közös útépítés Pilisszentivánnal

2017 . augusztus 10 .

Mint ahogy arról már korábban hírt adtunk, az idei évben három szilárd burkolatú út épül Pilisvörösváron. A Báthory utca és a Kálvária utca tisztán Pilisvörösvár Város Önkormányzatának beruházásában, a Lahner György utca azonban Pilisszentiván és Pilisvörösvár közös beruházásában. A Lahner György utca ugyanis Pilisvörösvár és Pilisszentiván közigazgatási határán helyezkedik el, s tekintettel arra, hogy az út fele részben Pilisvörösvár  közigazgatási területéhez (Lahner György utca néven), fele részben pedig Pilisszentivánhoz tartozik (Határ utca néven), a két település önkormányzata megállapodott abban, hogy az utca szilárd burkolattal való ellátását közösen finanszírozzák. Az útépítés során felmerülő összes költség – a tervezés, az engedélyeztetés, az eljárási költségek és hatósági díjak,  valamint a kivitelezés együttes költsége – mindösszesen bruttó 76.500.200 Ft. A projekt közös finanszírozásáról szóló megállapodást ma írta alá Poppréné Révay Gyöngyi pilisszentiváni polgármester asszony és Gromon István polgármester úr. A kivitelezés várhatóan augusztus végén kezdődik, és november végéig tart majd.

Helyi időjárás

Derült
Ma 12/18 10%
Derült
Túlnyomóan derült. A legmagasabb hőmérséklet 3°C. Szelek ÉÉNy és változékony.
Derült
Holnap 12/19 10%
Derült
Túlnyomóan derült. A legmagasabb hőmérséklet 2°C. Szelek NyÉNy és változékony.
Derült
Szerda 12/20 10%
Derült
Túlnyomóan derült. A legmagasabb hőmérséklet 1°C. Szelek NyÉNy és változékony.

Előrejelzés dec. 15 – 20 -ig, az az ma péntektől – jövő hét szerdáig : Ma pénteken borongós időnk lesz egész nap. Reggeltől – délutánig, majd átmenetileg szünet után estétől – reggelig újabb esők,...

Folytatás >

Képviselő-testületi ülések

A Képviselő-testület következő rendes ülésére 2017. december 14. napján (csütörtök) 18 órától kerül sor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében.

Észrevételek

Ha bármilyen kérdése, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a szerkesztőknek!