Polgármesteri közlemény a Báthory utcai útépítésről

2017 . november 10 .

Még meg sem száradt az aszfalt a Báthory utcai új úton, még le sem vonultak a gépek, de a Facebookon egyesek máris elkezdték a gúnyolódást, az élcelődést, az önkormányzat kicsúfolását abban a szent meggyőződésben, hogy az önkormányzati képviselő-testület tagjai és a polgármesteri hivatal dolgozói mind eszement idióták.

Pedig egy ilyen ostobának látszó útépítésnek is lehetnek ésszerű okai és ésszerű magyarázata. Sőt van is! És ezekről az okokról előre nyilatkoztam a Vörösvári Újság augusztusi számában megjelent polgármesteri interjúban. De azt a kommentelők úgy tűnik, nem olvasták. Sem papíron, sem az önkormányzat honlapján, sem a Facebookon. Ennyit sem tettek az út ügyében. Mások viszont évek óta keményen dolgoztak azon, hogy a Báthory utcában út épülhesen. Hogy meglegyen hozzá a terület. Hogy legyenek tervek. Hogy legyenek engedélyek. És hogy legyen rá pénz…

Most ez a sokéves munka eredményre vezetett. – Igaz, csak részleges eredményre. Hogy miért, azt az alábbiakban igyekszem röviden összefoglalni azok számára, akiket érdekelnek az okok, előzmények és indokok, akiket érdekel az igazság.

Pilisvörösvár város szabályozási terve évtizedek óta tartalmazza a Báthory utcai útnyitást. Az építési engedélyezési eljárások során az építéssel érintett ingatlanok tulajdonosai az út kialakításához szükséges területeket fokozatosan leadták. Néhány kivétellel…

A 3573/2 hrsz-ú ingatlan tulajdonosa papíron leadta ugyan a szükséges területet, de a valóságban a kerítését és a közterületté vált telekrészen lévő garázsát nem bontotta le, és egy a föld alatt, a közterületen lévő tartályt sem bontott el. Az ügyében meghatalmazással eljáró ügyvéddel folytatott tárgyalások során az ügyvéd ígéretet tett arra, hogy ügyfele a garázst az útépítés megkezdéséig elbontja. Az útépítés kivitelezője az út helyét kitűzte, de a kitűzést követően az ingatlan tulajdonosa – az ügyvéd korábbi nyilatkozatával ellentétesen – a garázst mégsem bontotta el, s az ügyvéd elektronikus levélben ekkor tájékoztatta a Hivatalt, hogy nem hajlandóak lebontani a garázst. Ezek után az Önkormányzat 2017. szeptember elején benyújtotta a Budakörnyéki Járásbírósághoz a jogcím nélküli ingatlanhasználattal kapcsolatos keresetet, mivel ez az egyetlen lehetséges legális lépés a helyzet megoldására. A bírósági eljárás azonban évekig is eltarthat.

A 3583 hrsz-ú ingatlan mindezidáig nem volt érintett építési engedélyezéssel, a tulajdonosa így eddig nem kényszerült rá arra, hogy leadja a közterületet, és erre egyelőre nem is hajlandó, a vele folyatott többszöri tárgyalás ellenére sem. Volt egy pillanat a közbeszerzési eljárás megindítása után, amikor úgy nyilatkozott, hogy a telkéből a kerítésen kívül lévő, félpályányi útszakaszra elegendő telekrészre vonatkozóan nyilatkozatot ír alá, melyben engedélyezi rajta az útépítést, de később ezt a szóban tett nyilatkozatát visszavonta. Ezen telek esetében megoldás lehet az útlejegyzési eljárás, de ez szintén hosszabb időt vesz igénybe.

Az önkormányzat megtehette volna, hogy a fenti akadályok miatt további évekre elhalasztja az évtizedek óta várt Báthory utcai út megépítését, hivatkozva arra, hogy a le nem adott részeken nincs is lehetőség az utat megépíteni. Ez esetben az utca lakói – köztük azok, akik mindent megtettek az út megépíthetősége érdekében –, továbbá mindazok, akik az úton közlekednek, még éveken át kerülgethették volna a kátyúkat, és szívhatták volna a port.

Az önkormányzat ehelyett inkább azt választotta, hogy most megépíti az utat az engedélyezett terveknek megfelelően ott ahol lehet, addig ameddig lehet, ideiglenesen forgalomba helyezteti a közbenső szakaszokat is, és a maradék részek megépítését a fenti két ingatlannal kapcsolatos jogi rendezés utánra hagyja. Az elvileg lehetséges 501 méterből így most megépült 385 méter út. Nagy erőfeszítések árán, saját forrásból (uniós támogatás nélkül), 44,9 millió forintért, tisztességesen, szakszerűen, jó minőségben.

Mondhatná valaki, hogy lett volna harmadik megoldás is: megvenni a szükséges részt a nem együttműködő ingatlantulajdonsoktól. Csakhogy ez nem lehetséges! Egyrészt igazságossági okokból, mert a rendszerváltozás óta elmúlt 27 évben az önkormányzat senkitől nem vett meg még út céljára telekrészt, s ha most elkezdenénk egyesektől pénzért vásárolni, az igazságtalan lenne azokkal szemben, akik ingyen adták le a szükséges területet. Az úthoz szükséges telekrészt közpénzből megvásárolni azért sem lenne igazságos, mert az úthoz szükséges területet minden ingatlantulajdonos a saját jól felfogott érdekében adta le, hiszen az útépítés révén az ingatlana értéke jelentősen megnő. De az önkormányzat nemcsak igazságossági, hanem gazdasági okokból sem mehet bele abba, hogy út céljára pénzért vegyen meg területeket. Amennyiben ugyanis ezt csak egyszer is megtenné, akkor attól kezdve mindenki csak pénzért adná le az úthoz szükséges területet, s az önkormányzat összes pénze elmenne a terület megszerzésére, és nem maradna pénze magának az útnak a megépítésére.

Akik mindezt megértik és elfogadják, azoknak köszönöm a megértést. A döntést vállaló és meghozó képviselők nevében is. Akik továbbra is gúnyolódni akarnak, tegyék.

Gromon István polgármester

Helyi időjárás

Köd
Szerda 11/22 10%
Köd
Az éjszaka folyamán köd képződik. A legalacsonyabb hőmérséklet 0°C.
Köd
Holnap 11/23 20%
Köd
Felhős, délelőtti ködfoltokkal borított területek. A legmagasabb hőmérséklet 8°C. Szélerősség KDK 10 és 15 km/h közötti.
Helyenként felhős
Péntek 11/24 10%
Helyenként felhős
A délelőtti felhősödést délután napsütés követi. A legmagasabb hőmérséklet 10°C. Szelek KDK és változékony.

Előrejelzés nov. 22 – 28 -ig, az az ma szerdától – jövő hét keddig : Ma erősen felhős időnk lesz, kevés napsütéssel. Csapadék már nem lesz, a hajnalban megszűnt jelentős eső után újabb csapadékot nem várunk. ...

Folytatás >

Képviselő-testületi ülések

A Képviselő-testület következő rendes ülésére 2017. november 30. napján (csütörtök) 18 órától kerül sor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében.

Észrevételek

Ha bármilyen kérdése, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a szerkesztőknek!