DR. VACHAJA JÓZSEF belgyógyász, klinikai farmakológus, honvéd- és katasztrófaorvos, klinikai onkológus

Pilisvörösvár város díszpolgára

Vachaja József Pilisvörösváron született 1956. február 25-én. Édesanyja Fetter Franciska konyhai kisegítő, édesapja Vachaja József szabómester.

Általános iskolai tanulmányait a Pilisvörösvár, Vásár téri általános iskolában, gimnáziumi tanulmányait a Pilisvörösvári Gimnáziumban végezte, s itt szerzett érettségi bizonyítványt is, 1974-ben.

Hivatásául az orvosi hivatást választotta. 1980-ban a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát.

A diploma megszerzése után a budapesti Honvéd Kórházban helyezkedett el, ahol első főnökének, dr. Liptay Lászlónak a segítségével hamar megtanult önállóan gondolkodni és dolgozni. Közben folyamatosan tovább képezte magát: 1985-ben belgyógyászatból, 1990-ben klinikai farmakológiából, 1996-ban honvéd- és katasztrófaorvostanból, 2002-ben pedig klinikai onkológiából tett szakvizsgát.

Dr. Vachaja József több mint három és fél évtizede gyógyítja fáradhatatlanul a betegeket, s ezen idő alatt pilisvörösvári polgárok százainak adta vissza egészségét. Hitvallása szerint ahhoz, hogy valaki jó orvossá váljon, a szakmai tudás elsajátításán kívül nagy empátiával is kell, hogy rendelkezzen a betegek iránt. Vachaja József hitvallásának megfelelően minden páciensével szeretettel és türelemmel bánik, s ez rengeteget segít számukra a gyógyulásban.

Szakmai munkáját, emberi magatartását minden betege felsőfokon dicséri: „… csak a legeslegjobbakat tudom mondani róla. Türelmes, mindig jókedvű, és nagyon odafigyelő. Azt kívánnám Magyarországnak, hogy csak ilyen orvosai legyenek.” „Nála lelkiismeretesebb, barátságosabb és szakmailag kitűnőbb orvost még nem láttam.” „Nagyon-nagyon felkészült, emberbarát, lelkével és szavával is gyógyító orvos.” „Mindenkihez van egy kedves szava. A folyosón sem ráz le senkit. Folyton mosolyog, még sosem láttam idegesnek, türelmetlennek. EMBER a javából.”

A doktor úr maga így vall munkájáról: „Szeretek gyógyítani, szeretem a betegeket, szeretek velük foglalkozni. Remélem, szakmám gyakorlása során még sok embernek lehetek segítségére. Az egyetemi csoportok oktatása során is igyekszem hasonló elveket közvetíteni, hisz a tananyag elsajátítható, de a beteggel való viselkedés, foglalkozás csak példákon át érhető el, és ezek követése, a lélek megértése gyakran fontosabb a CT-lelet értékelésénél; mindkettő komplex elsajátítása teszi munkánkat harmonikussá, sikeressé, mind a magunk, mind a betegek megelégedésére.”

Vachaja József nemcsak jó orvos, hanem áldozatkész közéleti ember is. A helyi közéletbe a rendszerváltozás éveiben kapcsolódott be. 1990-ben alapító tagja és alelnöke volt a KDNP Pilisvörösvári Szervezetének. 1990-től 2002-ig három cikluson át volt az önkormányzat Népjóléti Bizottságának, ill. későbbi nevén a Szociális és Egészségügyi Bizottságnak a külsős tagja. A bizottság tagjaként 1991-ben Andrusch-Fóti Mária mellett a másik fő motorja volt a Napos Oldal Szociális Központ létrehozásának. Döntő érdemei vannak abban, hogy a „Szaki” elhanyagolt épületét a helyi vállalkozók önzetlen munkájával és anyagi támogatásával átalakították egy, a korát megelőző, sokféle feladatot ellátó, többcélú szociális intézménnyé.

Vachaja József fő hobbyja a zenehallgatás és az éneklés. Gyermekkora óta énekel az egyházközségi kórusban, melynek egyik fő oszlopa. Kiváló hangi adottságait kamatoztatva az utóbbi tíz évben az egyházi ünnepeken basszus szólistaként is közreműködik.

Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pilisvörösvár Város Díszpolgára cím és a Pilisvörösvárért emlékérem alapításáról és adományozásáról szóló 6/1993. (III. 04.) önkormányzati rendeletében biztosított jogkörében eljárva Dr. Vachaja József belgyógyász, klinikai farmakológus, honvéd- és katasztrófaorvos, klinikai onkológus részére a több évtizede szívvel-lélekkel, nagy hivatástudattal végzett áldozatos gyógyító munkája, sok-sok súlyosan beteg pilisvörösvári polgár meggyógyítása, valamint a városunk közösségi életében való több évtizedes aktív, építő részvétele elismeréseképpen a Pilisvörösvár Város Díszpolgára címet adományozza.

Pilisvörösvár, 2016. október 23.

Gromon István
polgármester

Helyi időjárás

The location could not be found.

Előrejelzés jan. 15 – 21 -ig, az év 3. hetére : Ma hétfőn erősen felhős, borult égre számíthatunk. Hószállingózás nem kizárt. A vasárnap reggelre lehulló 8 cm vizes hó ma is egész nap kitart, nem fog elolvadni. A d...

Folytatás >

Képviselő-testületi ülések

A Képviselő-testület következő rendkívüli ülésére 2018. január 16. napján (kedden) 18:30 órától kerül sor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében

Észrevételek

Ha bármilyen kérdése, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a szerkesztőknek!