Gromon István polgármester

Gromon István

Gromon István

1958-ban született, végzettsége szerint magyar-ének szakos általános iskolai tanár. Pilisvörösvár a szülőfaluja, itt nőtt fel, itt él ma is.

Általános iskolai tanulmányait a Pilisvörösvári II. sz. (mai nevén: Templom téri) Általános Iskolában (1964-72), középiskolai tanulmányait a Budapesti Piarista Gimnáziumban végezte (1972-76). Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett magyar-ének szakos általános iskolai tanári diplomát (1982), majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hittan szakos általános iskolai tanári diplomát (1994). Nős (1983-), felesége Szigeti Éva tanító.

Tanári diplomája megszerzése után hat évet tanított a Pilisszentiváni Általános Iskolában (1983-89), majd három évet a Pilisvörösvári Zeneiskolában (1990-93). Ezután öt éven keresztül volt a Pilisvörösvári Római Katolikus Egyházközség kántor-karnagya (1993-98), majd kilenc éven át tanított a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskolában (1998-2006).

A közéletbe a rendszerváltozás éveiben kapcsolódott be. 1990 elején egyik kezdeményezője volt a KDNP helyi szervezete megalakulásának, 1993 februárjáig a helyi szervezet elnöke volt. 1990 őszétől 1993 novemberéig önkormányzati képviselő, KDNP-frakcióvezető. 1997-ben egyik szervezője volt a FIDESZ Pilisvörösvári Csoportja megalakításának. 1998-tól 2002-ig ismét önkormányzati képviselő és humán ügyekkel foglalkozó alpolgármester. 2006-ban a Fidesz–KDNP szövetség jelöltjeként, 2010-ben a Vörösvárért Közéleti Egyesület jelöltjeként, 2014-ben ismét a Vörösvárért Közéleti Egyesület jelöltjeként választották meg Pilisvörösvár polgármesterévé.

Pilisvörösvár, 2014. október

Helyi időjárás

Helyenként felhős
Ma 11/20 0%
Helyenként felhős
Helyenként felhős. A legmagasabb hőmérséklet 7°C. Szélerősség NyÉNy 15 és 30 km/h közötti.
Eső valószínű
Holnap 11/21 60%
Eső valószínű
Kisebb eső. A legmagasabb hőmérséklet 6°C. Szélerősség DNy 10 és 15 km/h közötti. Eső valószínűsége 60%.
Helyenként felhős
Szerda 11/22 10%
Helyenként felhős
A délelőtti felhősödést délután napsütés követi. A legmagasabb hőmérséklet 11°C. Szélerősség NyDNy 10 és 15 km/h közötti.

Előrejelzés az év 47. hetére, nov. 20-26 -ig : Ma hétfőn gyakran változó felhőzet lesz felettünk, egy-egy záporral. Éjjel ény felől megnövekszik a felhőzet, de csapadék még nem lesz. Az ény szelet egész nap erős, olykor ...

Folytatás >

Képviselő-testületi ülések

A Képviselő-testület következő rendes ülésére 2017. november 30. napján (csütörtök) 18 órától kerül sor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében.

Észrevételek

Ha bármilyen kérdése, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a szerkesztőknek!