Partnerkapcsolatok

Pilisvörösvár Magyarország legnagyobb német nemzetiségi települése, amely több mint egy évtizede kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Nemzetközi kapcsolataink zöme német nyelvterületen alakult ki, mivel a helyi lakosság közel 60%-a Németországból érkezett települések leszármazottja.

A kapcsolatfelvételben kiemelkedő szerepe volt a ma már több mint 40 éves múltra visszatekintő Német Nemezetiségi Táncegyüttesnek. Fellépéseik során először a volt NDK-ba, majd Ausztriába, később az akkori NSZK-ba jutottak el.Ezzel a kultúrmisszióval alakult ki az első hivatalos, kulturális kapcsolat (1985-ben) Pilisvörösvár és Werheim között.

1989-ben – az elsők között Magyarországon – pilisvörösvári és gröbenzelli polgárok kezdeményezésére partnerkapcsolatot rögzítő megállapodás jött létre a két település között.

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK

Hivatalos önkormányzati (városi) kapcsolat

cimer_grobenzell Gröbenzell (Bajorország) 1989-től személyes és egyesületi kapcsolatból 1996-ban oklevélben megerősített hivatalos partnerkapcsolat
cimer_gerstetten Gerstetten (Baden-Würtemberg) 1986 óta kulturális, egyesületi kapcsolat 1996-tól oklevélben megerősített hivatalos partnertelepülés
cimer_borszek Borszék (Erdély) 1999-ben baráti, a tűzoltó egyesület kapcsolatain alapuló patronáló kapcsolatként indult, 2009. augusztus 14. óta hivatalos testvérvárosi kapcsolat.

KULTURÁLIS, BARÁTI KAPCSOLAT

cimer_wehrheim Wehrheim (Hessen) 1985 óta kulturális és baráti kapcsolat
cimer_schramberg Schramberg (Baden-Würtemberg) 80-as évek közepétől kapcsolat származás alapján.
Mikefalva (Erdély) 1992 óta baráti kulturális patronáló kapcsolat

 

 

Helyi időjárás

Derült
Péntek 05/26 0%
Derült
Túlnyomóan derült. A legalacsonyabb hőmérséklet 10°C.
Derült
Holnap 05/27 0%
Derült
Túlnyomóan derült. A legmagasabb hőmérséklet 25°C. Szélerősség ÉÉK 10 és 15 km/h közötti.
Derült
Vasárnap 05/28 0%
Derült
Túlnyomóan derült. A legmagasabb hőmérséklet 26°C. Szélerősség K 10 és 15 km/h közötti.

Előrejelzés május 26 – június 2-ig, az az ma péntektől – jövő hét péntekig : Ma pénteken napos idő lesz, erős nappali gomolyfelhő-képződéssel. Csapadék nem lesz. Az ény szél napközben megerősödhet még. A regg...

Folytatás >

Képviselő-testületi ülések

A Képviselő-testület következő rendes ülésére 2017. május 25. napján (csütörtök) 18 órától kerül sor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében.

Észrevételek

Ha bármilyen kérdése, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a szerkesztőknek!