Diurnus vendége voltam

Látogatóban a 70 éves Bodor Pálnál

Bodor Páltól mindig könyvekkel megrakodva távozom. Most is egy reklámtáskát kellett kölcsön kérnem, hogy a dedikálásra hozott és ajándékba kapott könyveket elhozhassam. Íme most a táskámban lapulnak a kortárs hazai irodalom jeles alkotásai: "A svájci villa" magyar és német kiadása, "A kék folt" című kisregény és az író legjelentősebb művének tartott, megrázó erejű "Apám könyve". Alig húsz perce búcsúztam el tőle házának kapujában, és gyalogosan, könyvcipelősen is beérek a vörösvári gimnáziumba, még a röplabda meccsről sem kések el. Bodor Pál, Diurnus ugyanis itt lakik nem messze: a Klapka utcában. Akárha városbélink is lehetne, hiszen kapujával szemben, az utca másik felén már vörösvári házak sorakoznak.
Gyönyörű a ház, amelyben lakik. A nappali ablakai a szemközti hegyekre néznek, a Zsírosra és a Nagy-Szénásra, alant a szentiváni Slötyi tükre csillog, kissé balra a solymári Kálvária-domb fegyelmezi a tájat. Békességes csend hallatszik.
- Tudatosan választottam ezt a tájat, a nagyvárost már nemigen bírtam, az egészségem is megromlott. Tiszta levegőre, nyugalomra vágytam. Néhány évvel ezelőtt az elhúzódás szándékával vettünk egy tanyát Solton, a régi parasztházat felújítottuk, modernizáltuk, s nem mondom, hogy nem szép az alföldi táj is, de mindig hegyes-dombos környékre vágytam. Talán Kolozsvár nosztalgiája működött bennem. Aztán a solti tanyát mégis eladtuk: ennek ára is belefolyt a pilisszentiváni házba. Miként a lányomék Nagymező utcai, a fiam Baross utcai, s a mi - a feleségem és az én - Maros utcai öröklakásunk ára, meg némi adósság.... De hát megérte. Vonzóan barátságosabbak számomra a Pilis lankái, fenyvesei. Persze, nem lehet otthoni mércével mérni ezeket a szelíd hegyeket, az erdélyiek mégis szinte szülőföldjüket látják ebben a tájban, s vonzódnak hozzá.
Bodor Pál szavai Bartalis Jánost, az erdélyi származású költőt juttatják eszembe, aki Vörösváron élve gyönyörű sorokat írt a pilisi tájról, és az ugyancsak erdélyi Réthy doktort, aki tán kevesebb művészi erővel, de hasonló szeretettel és kedvvel énekelte meg az öregesen összekuporodó, itt-ott kopaszodó hegyeket.
- A ház megvétele hirtelen döntés volt. 1995 novemberében egy apróhirdetés nyomán jöttünk ki ide: "Barokk kúriaszerű, szerkezetkész épület sürgősen eladó." Amikor megláttuk a neves építész, Szücs Endre által tervezett házat (az ő nevéhez fűződik többek között a budapesti Teleki intézet átépítése), elkedvetlenedtünk, mert azt gondoltuk, annyi pénzünk úgy sincs, amibe ez kerül... De szerencsénk volt, mert a tulajdonosnak tényleg sürgősen kellett a pénz, s így hamar meg tudtunk egyezni. Aztán nekiálltunk befejezni a házat, s a következő év márciusában már be is költöztünk. El kell mondanom, ragyogó munkát végeztek a vörösvári és szentiváni iparosok, igazán meg vagyok velük elégedve.
Bodor Pál kávét főz nekem, sosem látott különlegeset, a gőzölgő csésze mellé egy pohár ásványvizet tesz. Míg a kávét főzi, körülnézek a nappaliban. Könyvek, festmények, szobrok, kényelmes bőr ülőgarnitúra, a legkülönbözőbb korszakok és anyagok békés és ízléses harmóniája. A tévé képernyőjén egy hajdani Habsburg tükröződik: az ablak melletti régi-régi festményen a fiatal fiú - tán herceg - arcából bélyegnyi festékdarabok hiányoznak. Mintha szándékosan a mulandóságra figyelmeztetné a képpel a vendégeket a házigazda: a restaurálás olcsó hazugság lenne csak.
- Eredetileg képzőművész szerettem volna lenni, de a kritikai érzékem gyorsabban fejlődött, mint a manualitásom. Utáltam a rajzaimat. Dühített, hogy nem tudtam megvalósítani azt, amit gondoltam, éreztem, ami bennem volt. Így vagyok most annyi év után valahogy az írással is. Nehezen tudok már eleget tenni az elvárásaimnak. Most is 14-15 órát dolgozom, de amit 5-10 évvel ezelőtt néhány óra alatt megírtam, ma sokkal több idő kell rá... Nagyon leköt a tanítás is... Szegeden, az egyetemen és a budapesti Média Intézetben, a Bálint György Újságíró Akadémián. Így aztán sajnos nem tudom élni a két település életét.
Becsöngetnek, Bodor Pál ajtót nyit. Gyerekhangokat hallok, és az író rekedtes mély hangját, ahogy kedvesen a látogatás okáról kérdezi a csemetéket. Tán az unokájához jöttek beteglátogatóba, akit ágyba parancsolt valami hirtelen jött vírus. Míg az író eligazítja a látogatókat. közelebbről is megszemlélem a kandalló párkányára állított fafaragást. A székely kapuk íveit, betűit idéző faragványt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületétől kapta emlékül 70. születésnapjára az iró.
- Az ikrek Vörösvárra járnak iskolába. Sok barátjuk van. Az lenne jó nekik is, ha soha nem kellene elköltözni innen. Az elmenetelünk tervét még csak én forgatom a fejemben. Én is nagyon kedvelem az itteni embereket. Igyekszem empátiával szemlélni, minél jobbnak, kedvesebbnek, barátságosabbnak látni őket. A titok abban rejlik, hogy nem szabad őket sem túl közelről, sem túl távolról nézni. A középtávolság a legideálisabb. Igaz, ez viszont az író számára teljesen alkalmatlan, terméketlen.
Bodor Pál időnként elvonul a világ elől. Bezárkózik dolgozószobájába, és nem fogad látogatókat. Velem is előfordult már, hogy visszautasított, most ne zavarjam, valamit sürgősen meg kell írnia. De amikor interjút ad, akkor is egyfolytában .,ír", szóban formálja meg a történeteket, amit később papírra vet. Most is, mikor a házról beszélgetünk, elkalandozik, s előad egy emberien melegséges történetet egy romániai magyar plébánosról, aki a világháború utolsó szakaszában 33 halálraítélt román parasztot bujtatott el és mentett meg a biztos haláltól. Aztán gondolataiban visszatér a házhoz, és felsóhajt.
- Sajnos előbb-utóbb, attól tartok, itt kell hagynunk ezt a házat. Az életmódunk egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy végleg itt maradjunk. Bármennyire is szeretnénk. Nekem már ki kellett vennem egy pesti garzonlakást, hogy az egyetemi óráimon időben meg tudjak jelenni, s ez ne a közlekedés esetlegességétől függjön. A lányom, Johanna, koreográfus, a vejem, Mertz Tibor Jászai-díjas színész. Minden idejüket leköti a színház. Délelőtt próbák, este előadások. Napközben mindig van néhány üres órájuk. hazajönni viszont erre nem érdemes, így aztán csak késő este találkozhatnak a gyerekekkel. Fájó szívvel mondom, de félek, előbb-utóbb el kell adnunk a házat...
Bodor Pál kikísér a kapuig. Hideg az idő, fázósan húzom össze magamon a kabátot. Hónom alá csapom a dedikált regényeket, s nekieredek az út közepén - egyik lépéssel Szentivánra, másikkal Vörösvárra Lépve véges végig a Klapka utca fagyott göröngyein....

Fogarasy Attila


Fel a lap tetejére

Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail