A természetben nem lehet csalódni
Látogatóban Rübl tanár úrnál

,,Az igazat mondd, ne csak a valódit!"
József Attila

Bátran ki merem jelenteni, életem egyik meghatározó személyisége dr. Rübl János tanár úr. Évek óta nem találkoztam vele, s roppantul restellem, hogy nem is kerestem ezt a találkozást, de az ő szellemisége, humánuma, játékossága, tudós kíváncsisága akkor is ott él bennem - bennünk, egykori tanítványaiban, ha nem találkozunk vele nap mint nap. És ez a rendkívüli kincs, tudás, a természet és a tudomány iránti tisztelet egész életünk során elkísér már minket. Csak rendkívüli tanáregyéniségek képesek arra, hogy ily mértékben és maradandóan hassanak tanítványaikra, s ne csak a valódit, az igazat is láttassák velük. Dr. Rübl János tudós tanár, olyan, akivel főiskolás koromban is kevéssel találkoztam. Neki köszönhetem, hogy negyed évszázaddal érettségi bizonyítványom kézhezvétele után is a mai ordas eszméket zúdító, áltudományos, álvallásos, balhites világban is szilárdan hiszek az emberi humánum nagyságában, a természet örök csodájában, a tudomány, a ráció diadalában a babonaság és ostobaság fölött.

Hogy elismerő véleményemmel nem vagyok egyedül, bizonyítja, hogy Pilisvörösvár város Képviselő-testülete szeptember 24-i ülésén dr. Rübl János tanár, nyugalmazott igazgatóhelyettes részére a város lakosságáért végzett önzetlen, áldozatos, eredményes és maradandó tevékenységéért városunk legmagasabb kitüntetését, a Pilisvörösvár Díszpolgára címet adományozta. A kitüntetés az október 23-i városi ünnepélyen kerül átadásra.

A tanár urat a díj átadása előtti hetekben kerestem fel Kálvária utcai házában, ahonnan ma már igen ritkán mozdul ki. De nem is csoda, hiszen jövő márciusban tölti be a kilencvenedik életévét. Megfáradt, hajlott hátú öregemberként fogad engem, de néhány perc múltán szája szélén már megjelenik az a huncut, pajkos mosoly, amit annyira szerettünk diákkorunkban, s szelleme - ha le is rántja időnként egy-egy keresett, de nem talált szakkifejezés - magasra szárnyal.

A tanár úr dolgozószobájában ülünk, ahol napjai jó részét tölti. Az asztalon szakkönyvek, lexikonok tornyosulnak. A Föld és lakói című vaskos munkát betűzöm ki legfelül, mellette egy francia szótárt, az ablak felőli oldalon pedig keresztrejtvények garmadáját.

- Nagyon szeretek itt üldögélni, és elmélyedni a tudomány rejtelmeiben, vagy keresztrejtvényt fejteni - meséli a tanár úr. - Az újságokat is mind elolvasom, de őszintén szólva a politika már nem nagyon érdekel. Inkább a természet csodáit tanulmányozom. A természetben nem lehet csalódni.

A tanár úr már gyerekkorától fogva a természet nagy szerelmese és tanulmányozója volt. Gyönyörű vidéken, a Máramaros megyei Dragomérfalván született - kimondani is furcsa az évszámot: 1912-ben. Szülőfaluja akkoriban járási székhely volt, édesapja a szolgabíróságon írnokként dolgozott. Édesanyja ukrán származású volt, aki nyolc gyermeket szült, közülük hárman korán elhunytak.

Érdeklődésemre, hogy vajon a Rübl név szász származást jelent-e, a tanár úr elmondja, hogy édesapja valóban német származású, de nem szász, hanem cipszer. A cipszerek egykoron a Szepességben élő német népcsoport tagjai voltak.

A tanár úr Máramarosszigeten végezte a tanítóképzőt, ahol mindig évfolyamelső volt. Iskolaelső éppenséggel csak azért nem, mert az mindig az egyik bátyja volt. - Ő mindig szorgalmasabb volt nálam - ismeri el.

Frissen szerzett tanítói oklevéllel a dragomérfalvai iskolában kezdett tanítani. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Verbai Magdolnával, aki csak ebben a Pilisvörösvártól igen távoli iskolában kapott állást. Amikor a románok visszavették az országrészt, nem számíthatott túl sok jóra az, aki Magyarországról választott házastársat. A szigorodó viszonyok miatt 1945-ben Pilisvörösvárra költöztek. Egy véletlennek köszönhetően - Budapesten a villamoson épp egy tanfelügyelő füle hallatára beszélgettek arról, hogy nincs munkájuk - mindketten álláshoz jutottak a Vásár téri iskolában. A tanár úr - mivel a földrajz mindig is a kedvenc tantárgyai közé tartozott - szívesen vállalta a földrajz oktatását a felső tagozaton. Ehhez néhány évvel később megszerezte a tanári oklevelet is. Fáradhatatlan elméje, a természet iránt érzett olthatatlan lelkesedése azonban tovább lendítette őt a tudomány útján, és 1959-ben földrajzi doktorátust szerzett. Doktori disszertációját a Vörösvári-medence természetrajzáról írta.

Hosszú és eredményes pedagógiai tevékenységének végén, 1975-ben ment nyugdíjba. Többször találkoztam azután vele a Kápolna utcában, ahol egy kis kertje volt, csinos kis házikóval. Szeretettel és türelemmel ápolta növényeit, gondozta a fákat, s a kert gyümölcseit talicskával tolta haza a nem messze lévő Kálvária utcai házukba. Ilyenkor megálltunk néha el-elbeszélgettünk természetről, tudományról, az életről, s az emberekről. Türelmetlen, öntelt kamaszemberként én sokszor futottam volna már tovább, mintsem hogy az ő kedves, érett bölcsességeit hallgassam. Most persze már bánom. Hiszen minden szavától gazdagabb lettünk mindnyájan, akik abban a szerencsében részesültünk, hogy a tanítványai lehettünk.

Most, itt a dolgozószobában ülve, s őt hallgatva jövök arra is rá, hogy a tanár úr milyen jó emberismerő. Vidám vagy megható tanárélményei helyett a kollégáiról beszél, akik között voltak bizony jellemtelen emberek is. Különösen akkor világlott ez ki, amikor a történelem, a sors szorításába került az emberi lélek. Hosszasan beszél az ötvenes évekről, amikor színt kellett vallani mindenkinek, s a becsület, a jellem próbáján többek elbuktak.

Ekkor történt az is, hogy az általa igen nagyra becsült Csonka József igazgató urat aljas intrikával félreállították, s helyébe egy jelentéktelen, hitvány alak került - a tanár úr szavaival: ganaj ember. 1956 azután elsöpörte őt, s elkotródott Vörösvárról. Az igazgató pedig hosszú évekre ismét Csonka József lett, akit a tanár úr úgy jellemzett: ,,Nála első volt a becsület".

Beszélgetés közben eljárt az idő. A tanár úr még megmutatja a könyvtárszobát, amelynek polcairól gyakorta leemel egy-egy cifra kötésű lexikont, szakkönyvet, hogy közel kilencvenévesen is a tudását gyarapítsa, aztán kikísér a kapuhoz.

Közben szóba kerül az újság, szerkesztői munkám. Három évvel ezelőtt a tanár úr felesége, Magdi néni meghalt. Temetésére fájdalmas nekrológot írtam, amit a tanár úr most megköszön, majd arra kér, tegezzem őt. Meghat ez a nagy megtiszteltetés, úgy érzem, még nem érdemeltem ki igazán.

Kedves tanár úr, köszönöm, hogy a tanítványod lehettem, s hogy a bizalmadba fogadtál. Meghálálni ugyan soha nem fogom majd tudni, de igyekszem méltó lenni hozzá. Jó egészséget, békés és derűs éveket kívánok - volt diákjaid nevében is -, és őszintén gratulálok díszpolgári kitüntetésedhez.

Fogarasy Attila

 

 



Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztő: Schuck Béla e-mail