Vörös várak magyarországon

A történelmi Magyarországon több száz kisebb-nagyobb vár volt. Eddigi adataink szerint közülük hatot neveztek „Vörösvár”-nak vagy a színük vagy az építtetõjük neve után. A várak legtöbbször a köréjük települõ falvaknak is a névadójuk lettek...

Trianon elõtt négy Vörösvár nevû település volt Magyarországon. (Errõl már ejtettünk szót a Vörösvári Újság egyik korábbi számában.) Ezek: Pilisvörösvár (Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye), Vasvörösvár (Vas megye), Vágvörösvár (Nyitra megye) és Barsvörösvár (Bars megye).

A vörösvári kastély (Burgenlandban)

A XX. század fordulójáig teljes zûrzavar uralkodott a helységnevek körül. Sok települést teljesen azonos módon neveztek, nem különböztették meg elõnévvel õket. Ha valaki például postára adott egy levelet vörösvári címzéssel, anélkül, hogy a megyét megjelölte volna, egy darabig vándorolhatott a levél, míg elérkezett rendeltetési helyére. A század elején egy 1898-a törvény hatására elõnevet kaptak a Vörösvár nevû települések is. Pilis-vörösváron a képviselõ-testület 1900. február 10-én hozta meg határozatát a település új nevérõl.

A trianoni döntés után a négy Vörösvár nevû településbõl hármat elveszítettünk. Vas-vörösvár Ausztriához, Vágvörösvár és a tõle 50 kilométerre lévõ Barsvörösvár Csehszlovákiához került. (E két utóbbi település 1993 óta Szlovákiához tartozik.)

Volt egy régi erõdítmény Parádfürdõ mellett, amelyet szintén Vörösvárnak neveztek, továbbá vannak adataink arra vonatkozóan, hogy Domaháza mellett is volt egy Vörösvár nevû vár. (Megemlítendõ még, hogy Vörös-várnak nevezik a háromszéki Haraly /románul Harale/ falu melletti hegyet a helybéliek.)

Vasvörösvár (Rotenturm an der Pinka)

A nagyközség a Pinka folyó mellett terül el Burgenland déli részén. A helység nevével egy 1335-ben kelt oklevélben találkozunk elõször: Weresuarfelde. Várát a 14. század végén a Vörösvári család építtette (a vár elsõ írásos említése: 1424, Castrum Wereswar). A vár a késõbbi századokban az Erdõdyek birtokába került, akik barokk, majd romantikus stílusban építették újjá. A vöröses színû Endrõdy-kastély ma Ausztria egyik legjelentõsebb vidéki kastélyainak egyike. (A településnek 1907-tõl 1921-ig volt Vasvörösvár a neve. 1921-ben népszavazás alapján Rotenturm néven Ausztriához került).

Barsvörösvár (Cerveny Hrádok)

A Zsitva folyó völgyében lévõ község, Aranyosmaróttól (Zlaté Moravce) néhány kilométerre délre (elsõ írásos említése: 1386, Verusuar). A ghymesi váruradalom tartozékaként a Forgáchok tulajdona volt. Késõbbi uraik között megtaláljuk a Majthényiakat is. (A településnek 1907-tõl 1919-ig volt Barsvörösvár a neve.)

Vágvörösvár (Cervení)

Község Szlovákiában a Vág folyó mellett, Galgóctól (Hlohovec) északnyugatra. Eredeti neve Bény volt, a határában a 13. században emelt vár az építtetõjérõl, Vörös Ábrahámról kapta a nevét (elsõ írásos említése: 1317, Verusvar).

Vörösvár a Mátrában

Parádfürdõn, a volt Károly-kastély fölött emelkedõ magaslaton volt egykor a Vörösvár nevû erõdítmény. A vár belsõ területe háromszög alakú, melynek alapja 17, hossza 40 méter, mindhárom oldalról széles várárok övezte. Mára alig észlelhetõ falmaradványok maradtak belõle. Történeti forrásaink hallgatnak róla.

(A pilisvörösvári várról egy késõbbi számunkban ejtünk szót részletesen.)

F. A.
Kapcsolódó link:
http://mars.elte.hu/varak


Ki volt Ohmüllner Márton?

Városunk képviselõ-testülete nemrégiben utcát nevezett el Ohmüllner Márton plébánosról, aki a II. világháború elõtt öt éven át Pilisvörösváron teljesített egyházi szolgálatot. Városunk legidõsebb polgárai jók ismerték õt, és ma is szeretettel emlékeznek tiszteletreméltó és kedves személyiségére.

Ohmüllner Márton 1897. október 16-án született Torbágyon (ma Biatorbágy – a szerk.). 1923-ban szentelték pappá. Ezután több környékbeli településen tevékenykedett (Budakeszi, Zsámbék, Vértesacsa.) 1934-tõl 1939-ig Pilisvörösvár plébánosa volt. 1939-ben kapta a felkérést, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye Szemináriumának lelki vezetõje legyen. 1951-ig töltötte be ezt az állást, majd Vértesboglár plébánosa lett. 1964-ben nyugalomba vonult. 1975. január 9-én hunyt el.

Fogarasy-Fetter Mihály „Akik itt hagyták lábuk nyomát” címû munkájában így ír Vörösvár egykori plébánosáról:

 

Papi életének fõ tevékenysége a gyóntatás volt. Az ország minden részérõl jöttek hozzá a hívek, hogy mindig nyitott gyóntatószékében megtisztuljanak, bajaikban vigaszt és eligazítást kapjanak. Nagyon szerette a szegényeket, a betegeket és a bûnösöket. Erre tanította a székesfehérvári egyházmegye papságának nagy részét is, akiknek tanára és lelkiigazgatója volt. Búcsúszavaiban is ezeket mondta: „A boldog papi élet alapja a becsületes iparkodás az állandó kegyelmi állapotra, a keresztek alázatos elfogadása és megszentelése, és az osztatlan beállítottság, hogy a Urat akarom, és csak az Úrnak szent akaratát akarom jó- és balsorsban egyaránt. Csak annak a papnak tanúságát fogadják el, akinél a tanítás és az élet szent összhangban áll.”

Mindenben Isten akaratát kereste, és mindent az örök élet szempontjából nézett és értékelt. Jézus és Mária Szíve iránti tiszteletnek buzgó apostola volt. Mindig szolgálatkész volt a lelkekért. Utolsó üzenete lelki öröksége: „Számomra az élet Krisztus, a halál nyereség. Légy hûséges mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.”

Hiszünk és bízunk abban, hogy Márton atya igazi papi életéért a mennyei atyánál megkapta égi jutalmát.

Halála után Márton atyáról így emlékezett meg egy Szlovákiában élõ magyar hölgy:
Márton atya életének jelmondata ez lehetne: Mindent a lelkekért! Fáradtságot nem ismerve, mindenkor segítõ szeretettel fordult a problémákkal küzdõ szenvedõ embertársai felé. Minden egyes találkozásunk szavakkal le nem írható lelki élmény volt. Az egész lényébõl áradó lelki derû, megértõ és együttérzõ szeretet szinte azt sugározta, hogy lelkünkbe lát, és magáévá tesz minden problémát, gondot, melyet feltárunk elõtte, mert neki minden a lélek békéje, megnyugvása. Szavainak és hangjának megnyugtató biztonságot adott, és olyan egyszerûen, alázatosan adta utasításait, tanácsait, hogy én mindig azt éreztem, hogy nagyon közel áll hozzá a jó Isten. Sokat imádkozott értem, s imáinak még akkor is éreztem hatását, amikor már meghalt.

További részletek: Fogarasy-Fetter Mihály „Akik itt hagyták lábuk nyomát” címû munkájában. A könyv online változata karácsonyra elérhetõ lesz az Interneten is, a www.vorosvar.hu weboldalon.

F. A.

 

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail