Emlékezés a bombatámadás áldozataira
Újabb lapok 1944 decemberének fekete krónikájából

2003 decemberében szomorú hangvételû, kegyeletteljes cikkben emlékeztem meg az 1944. december 24-i szovjet bombatámadás áldozatairól: Kesselbauer Editrõl, Magor Margitról, Krupp Mártonról, Apollónia Mártonról, Peller Mártonról, Fekete Ferencrõl és Fekete Ilonáról.
Akkor azt hittem, minden áldozatnak emléket állítottam. Sajnos utóbb kiderült, hosszabb a hõsi halottak listája, mint azt sejtettem. A Római Katolikus Plébánián vezetett halottas anyakönyvben két további áldozat nevére bukkantam:

Az áldozatok sírjai a temetõben

Gyõri Anna, Jugovász Herkules neje 42 éves korában a „bombatámadás okozta agysérülésbe” halt bele.

Vitéz Nagy Gábor, Csorba Sára férje a bombatámadásban haslövést kapott. Január 6-án hunyt el. (Az anyakönyv nem részletezi, de vélhetõen õ is a december 24-i bombatámadásban kapott halálos sebet.)

Néhány hónapja jutott a tudomásomra, hogy a karácsonyi bombatámadás a Szent Erzsébet (akkor Baross) utcában is szedett két ártatlan, civil áldozatot.

Az utca egyik szoba-konyhás kis családi házának udvarára a Szentestét megelõzõ napokban egy lánctalpas német teherautó állt be – a házban lakó család vesztére. A szovjet repülõgépek 24-én ugyanis rögtön kiszúrták a katonai jármûvet és bombázni kezdték.

Nemcsak a teherautót, de a házat is eltalálták. A ház romba dõlt, az ott tartózkodók közül többen súlyosan megsérültek.

A történteket két idõs asszony mesélte el nekem, akik az események idején még kislányok voltak: Albrecht Vencelné, szül. Wenczl Erzsébet és Czink Antalné szül. Izsák Mária. A bombázáskor mindketten a ház konyhájában tartózkodtak egy harmadik testvérükkel: Kammerer Istvánnal együtt. (A nevekbõl kiderül, hogy a gyerekek egymás féltestvérei voltak.

Édesanyjuk háromszor ment férjhez.) Ugyancsak a konyhában volt édesanyjuk és annak harmadik férje, Izsák István is – Czink Antalné édesapja.

Amikor a bombák hullani kezdtek, mindannyian próbáltak fedezékbe húzódni, a két lány az ágy alá, édesanyjuk a konyhaasztal alá. Õt a kemény asztallap megvédte a szilánkoktól.
Izsák István is az ágy alá bújt, de nagyon közel volt az ablakhoz, így az alig nyújtott fedezéket a számára. Fiútestvérük sem talált magának hirtelenjében védettebb helyet. Így õk ketten sebesültek meg a legsúlyosabban.

A súlyosan megsebesült gyerekeket és Izsák Istvánt a Vásár téri iskolában berendezett katonai kórházba szállították, ahol a bombaszilán-kok egy részét eltávolították belõlük. Késõbb a Szent István kórházba vitte õket egy katonai mentõ. A két lány életét sikerült megmenteni, bár több száz szilánk fúródott a testükbe. (Ezek egy jó részét még ma is hordozzák.)

Izsák István december 31-én belehalt sebeibe. 58 éves volt. Január 6-án Kammerer István is elhunyt. Õ mindössze 16 évet élt.

A család nem tudja, mikor és hol temették el õket. Mindez Budapest ostromának zûrzavaros napjaiban történt, amikor mindenütt aratott a halál és olcsó volt az emberélet...

A bombatámadás áldozatai
(akikrõl tudunk):

A Vörösváron január 4-én eltemetett áldozatok:
Kesselbauer Edit, Magor Margit, Krupp Márton, Apollónia Márton, Peller Márton, Fekete Ferenc, Fekete Ilona, Gyõri Anna.

Január 10-én eltemetett áldozat:
Vitéz Nagy Gábor (budapesti lakos)

A Szent István Kórházban elhunyt áldozatok:
Izsák István, Kammerer István.

Kérem mindazokat, akik további áldozatokról tudnak, értesítsenek.

Fogarasy Attila

Utóirat:
1945. január 4-én, a karácsonyi szovjet bombatámadás áldozatainak temetése napján a plébánián vezetett halálozási anyakönyv bejegyzése szerint sérüléseibe belehalt Kõnig János 42 éves vörösvári lakos. A halál oka: „egy orosz katona fejbelõtte”. A temetése január 10-én volt.


Holt lelkek, kemény, élõ szívek

December van. Szomorú, ködös téli napok. Kint már fogy a munka, a meleg konyha az embert gondolkodásra ihleti. Lehet meditálni a családról, mások családjáról. Lehet magunkban ítéletet mondani egyesek szerencsés, mások kilátástalan életérõl.

Egy volt osztálytársammal találkoztam a minap a temetõben. Szülei sírjához igyekezett. Kellemetlen hangján vidáman nyugtázta a kõre mutatva: „Õk már hidegen vannak. Fõ az, hogy nem beszélnek vissza többé, ahogy azt életükben tették. Most már szívesen látogatom õket.”

A kegyetlen mondatoktól megborzongtam, az egész szombat délelõttöm el volt rontva. Kik lehettek azok a szülõk, akik halálukban ennyit érdemelnek? Lehet, hogy mindenben „beleszóltak”? Lehet, hogy anyagi, vagy erkölcsi segítséget nem adtak, vagy nem tudtak adni gyermekeiknek? Talán jóindulatúan figyelmeztették a fiatalokat, hogy helytelen úton járnak, ellenezték bûnre vezetõ életvitelüket. És most ez a vétkük.

A szemfödél könyörtelenül bezáródott a kemény szívek elõtt.
A konzervatív gondolkodású emberek szüleiket mélyen tisztelik. A jó tanácsokat nem kötelezõ elfogadni a szülõktõl, de kritikáikat érdemes meghallgatni. A szülõk többsége egész életén át gyermekei javát keresi, még akkor is, ha néha rosszul választja ki a módját. A fiatal szülõk nagy szeretettel, kedves szóval, következetességgel, példamutatással sokkal többet érnek el családjuk irányításában, mint folyamatos büntetéssel, ugyanis a gyerekek a verést és az ordibálást is megszokják, de nem felejtenek. Amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten.

Miért van az, hogy egyes szülõket a gyermekeik életükben nem szeretik, sõt nem is becsülik? Bezzeg utána a sírkövek csak úgy roskadoznak a virágözöntõl. A nemrég Vörösváron járt dr. Balla László pszichológus adta meg a választ: „ A gyermek a szülõ áldozata és terhe, a szülõ a gyermeké.”

Mit is jelent ez? Míg a házastársak meg tudnak szabadulni rossz házasságukból egymástól egy válással, addig a szülõk soha nem függetleníthetik magukat gyermekeik gondjától. A fiatalok sem hagyhatják magukra idõs szüleiket. Gondoskodniuk kell róluk így vagy úgy. Így lesznek egymás „áldozatai”. Ennek a ténynek tudatában vállalnunk kell, amit a sors ránk mért.

Próbáljuk alázattal megoldani problémáinkat, ne keressük mindenáron a konfliktusokat, ne generáljuk a vitákat, veszekedéseket! A nõk, az édesanyák genetikailag a legalkalmasabbak arra, hogy ebben az elvadult, keményszívû világban szeretetükkel békét teremtsenek a családban. Fogadjuk el a következõ sorokat és ajándékozzunk meg vele másokat is:

Egy jó szót szólni,
Egy beteget felvidítani,
Valakinek kezet nyújtani,
Apróságoknak örülni,
Mindenért hálásnak lenni,
Jó tanácsot adni,
Egy üdvözlõlapot írni,
Bántó dolgokon nem rágódni,
Jogos panaszt nem melegíteni fel újra,
Nem tenni szóvá, ha a másik hibázik,
Nem elutasításnak venni, ha háttérbe szorulunk,
Nem sértõdni meg egy félresikerült mondaton,
Megtalálni az elismerõ, dicsérõ szót a jóra,
Humorral kezelni a gyermekeket,
Becsülettel beismerni a hibáinkat,
Jókedvvel ébredni, örülni a holnapnak,
Mindenre rászánni a kellõ idõt és figyelmet,
Hogy ne késsünk el a fontos dolgokról,
Mindenkihez, magyar testvéreinkhez,
fõleg Hazánkhoz nagy szeretettel lenni.

Dr. Gábeli Zoltánné

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail