Beregi kirándulások

Ha valaki szereti a falusi templomok nyugalmát, a vidék csöndjét, kíváncsi a Tiszára és annak népére, föltétlenül látogasson el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe. Érdemes a történelmi Magyarországhoz tartozó Kárpátalján bebarangolni a kisebb falvakat, megnézni a nagyobb városokat, Munkácsot, Ungvárt is. Ezek a területek mûemlékekben rendkívül gazdagok. A honfoglalók hamar letelepedtek ebben a térségben, a XI. században már két várispánság is volt itt, Szabolcs és Borsova. (Újabb kutatások alapján azt tartják, hogy a Csák nembeli Szabolcs, Árpád fejedelem közeli rokona volt, és az õ nevét kapta a Tisza bal partján fekvõ település és a megye.) Az egész terület elõször Borsova vármegye volt – ebbõl alakult ki a késõbbi Bereg megye – amelynek nyugati határa a Tiszától délre, Dombrád vonalában volt, északkeleti határa pedig, az országhatárt is jelentõ Havasok voltak. Itt erednek a Latorca és a Borsova folyók. A Tisza és a Borsova összefolyásának közelében Szent István király egy földvárat építtetett, amely a tatárjárás után tûnt el. Ez a fákban, vizekben gazdag vidék egykoron királyok vadászterülete volt. A természeti értékekbõl még a Tisza szabályozása után is elég sok minden megmaradt. Kirándulók lápokat, vizeket, réteket és erdõket egyaránt bejárhatnak itt.

A szatmárcsekei temetõ kopjafái

Különös módon, a háborúk és a természeti csapások ellenére, ez a vidék sikeresen megõrizte az emlékeit. Templomai a magyar kultúra ékességei. Az egyház szervezetei az államalapítással egy idõben jöttek létre ebben a régióban is. A megmaradt templomok zöme a XIV-XV. században épült. A templomépítkezések három nagy korszaka Nagy Lajos, Zsigmond király és Mátyás király uralkodásának idején volt. Szabolcsban található Máriapócs, a Szûz Mária jelenéseirõl híres kegyhely. Katolikus templomát elõször 1328-ban említik a fennmaradt írások. Szatmárban föltétlenül érdemes megnézni a csegöldi görög katolikus templomot, vagy a sonkádi református templomot, amelynek a helyreállítását 1998-ban az Europa Nostra Bizottság díjával jutalmazták.

Beregben jellegzetes módon fából készült haranglábakat is építettek a templomok mellé, amelyek közül több ma is épségben megtalálható. Ezek közül feltétlenül érdemes megnézni az ukrán határ közelében fekvõ Vámosatya református templomát és haranglábát, vagy a lónyai templomot. Lónya falu Bánk bán tulajdonában volt, és valószínûleg õ építtette az itt látható XIII. századi templomot. A hozzá tartozó fa haranglábat 1781-ben készítették.

Vámosatya koragót stílusban épült templomáról elõször 1341-bõl maradt fenn írás. A templomot a Gut-Keled nemzetség építtette. A 26,5 méter magas fa haranglábat 1691-ben állították fel. A templom és a harangláb a 2001-es nagy árvizet is szerencsésen átvészelte. Aki ide belép, elfelejti a kinti világ zajait.

A paticsfalú tákosi templom

Óriási élmény a csarodai és a tákosi templom megtekintése is. A csarodai XIII. századi téglatemplom az Árpád-kori falusi építészet egyik legszebb alkotása. Freskóit az 1300-as évek végén festették. Különlegessége, hogy az ábrázolt egyházatyák mind mosolyognak. A szentek ilyen ábrázolása nagyon ritka. A képeket néhány évvel ezelõtt restaurálták, megóvásuk érdekében vakuval csak külön engedéllyel fényképezhetõk. A templomban két helyen is érezhetõ a jótékony energia áramlása, vannak, akik feltöltõdni, gyógyulást keresni járnak ide.

Tákos alig 500 lelkes település, melynek különlegessége az 1760-as években fából épített, tapasztott, ún. „paticsfalú” temploma. Ennek a templomnak magyarlakta területen, Ukrajnában van egy ikertestvére. Ebben a kicsi templomban is árad az energia, amelyet nem csak tapasztalati úton, hanem mérésekkel is igazoltak. Egyik padjának oldaltámláját faragott turulmadár fej díszíti. December 24-én, karácsonykor, délelõtt 10 órakor a napfény pontosan ezt a fejet világítja meg. Tákost, több más településhez hasonlóan, a legutóbbi nagy árvíz teljesen elöntötte, a templom is víz alá került. A megrongálódott házak helyén ma itt is tájba illõ, komfortos házak állnak és az ország öszszefogásának köszönhetõen a templomot is sikerült megmenteni.

Ezen a vidéken a magyar irodalom nagyjai elõtt is tiszteleghetünk. Tiszacsécsén, Móricz Zsigmond szülõfalujában, az író szülõházában járhatunk (pontosabban annak hiteles másában), Szatmárcsekén pedig Kölcsey Ferenc emlékházát és síremlékét tekinthetjük meg.

Ezeknek a településeknek és helyeknek különleges hangulatuk van. Mindez fokozottan igaz az Európában egyedülálló, szatmárcsekei református temetõre. A hatalmas tölgyfákból kifaragott, csónak alakú, és egyben emberfejet is formázó fejfák döbbenetes erõvel jelenítenek meg egy különös, õsi, mély vallásosságot, túlvilággal való kapcsolatot. Ennek a feltárásával egyébként, több hazai és külföldi kutató is foglalkozott már.

Egy különleges felvétel a munkácsi várról

Érdemes megkeresni Nagyaron a Petõfi-fát, ahonnan a hagyományok szerint a költõ is nézte a vizek összefolyását. „Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje” – írta Petõfi a Tisza címû versében. Álljunk meg pár percre mi is, és idézzük föl magunkban a költõ sorait!
Túristvándiban a vízimalom érdekes látványosságot, a mellette lévõ kemping pedig pihenési, szórakozási lehetõséget kínál. Ger-gelyugornyán a homokzátonyon kialakított tiszai szabad strandon fürödhetünk, csónakázhatunk, horgászhatunk. A parton, a hatalmas gólyalábakon álló faházak mellett boltok és különbözõ éttermek, büfék sorakoznak. Nyári estéken gyakran rendeznek itt koncerteket is. Ez az üdülõterület elsõsorban a szórakozni vágyó fiataloknak nyújt remek lehetõségeket. (Békeidõben nehéz elképzelni, hogy árvízkor a folyó itt is mindent elöntött. Szerencsére ennek már nem látni a nyomait.) Természetesen a felsoroltak mellett is sok egyéb látni és felfedezni való található ezen a vidéken.

Aki itt jár, ne hagyja ki Kárpátalját sem! A magyarlakta területek meglátogatása sok tanulsággal járhat. A magyar–ukrán határon némi készpénz megkönnyítheti az akadálymentes be- és kilépést – természetesen nem a magyar határõrök vagy vámosok tartanak erre igényt.

Ahol én mentem át, kifelé autónként 200, befelé 400 Ft volt a tarifa. Ezt a pénzt kifelé útlevélbe, visszafelé pedig az autóban, egy gyors mozdulattal elérhetõ helyre érdemes tenni. Így sok felesleges kérdezõsködést meg lehet spórolni. Már persze, ha az ember nem akar vámköteles árut átcsempészni. Mert akkor nem segít a borravaló sem. Forintot egyébként már a legelsõ falu vegyesboltjában is át lehet váltani hrivnyára, a mûvelet gyorsan és korrekten lebonyolítható. A magyarlakta falvakon átvezetõ alsóbbrendû utak elég rossz minõségûek, a fõútvonalak viszont jók.

Munkács várában a magyar történelem egy részével találkozhatunk. A belsõ udvar falán ma is tökéletesen olvasható a felirat: Rákóczi udvar. Ezt a várat az 1600-as évek végén Zrínyi Ilona védte a Habsburgok ellen, késõbb Napóleon hadai elõl idemenekítve, a magyar Szent Koronát õrizték itt. 1800 és 1801 között ebben a várban raboskodott Kazinczy Ferenc.

Munkácsnak mindig komoly hadászati jelentõsége volt. A várat egy titkos alagút kötötte össze a Latorca folyóval, amelyet azonban néhány évtizeddel ezelõtt a szovjet csapatok elzártak. A vár aljában ma is van egy laktanya. Ne lepõdjünk meg, ha emiatt a várban is látunk sétálgató kiskatonát! Föltehetõen arra ügyel, hogy a magasból senki ne fényképezze le a laktanyát.

Jellemzõ korunkra és az ottani viszonyokra, hogy a várat és a múzeumot enyhén szólva is hiányosan látták el magyar nyelvû ismertetõ anyagokkal. Hibás a környékbeli magyar és sváb népviselet bemutatása is. (Említettem, hogy ez a szomszédolás sok tanulsággal járhat.) Vigaszul annyit mondhatok, hogy némi utánajárással magyar nyelvû idegenvezetést is szervezhetünk magunknak. És hogy egyre több magyar kiránduló csoporttal találkozhatunk a várban.

Míg Munkácsnak elsõsorban katonai, Ungvárnak kulturális szempontból volt és van nagy jelentõsége. Az Ung folyó két partján elterülõ város egyetemén ma is komoly képzés folyik. Ungvár eredendõen szép belvárosa néhány helyen sajnos, még õrzi a szocialista idõk „vívmányait”, bár szemmel láthatóan egyre jobban csinosodik. Van már Petõfi-szobra is, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. A várban lévõ múzeumra viszont ráférne egy alaposabb tatarozás. Magyar nyelvû kiadványokat itt se nagyon találunk, barátságos, segítõkész magyar teremõröket viszont igen.

A vár tövében egy skanzenbe térhetünk be. Ahová, a magyar szót hallva, így invitált be az egyik tipikusan orosz (ukrán) hölgy: „Jöjjenek csak, van itt magyar ház is!”… Hát, ez elég fonák helyzet volt. Már a nyelvemen volt a válasz, hogy ez aztán igazán a legkevesebb, de mert a vendégjoggal nem illik visszaélni, inkább nem szóltam semmit. És jól tettem, mert a skanzenben tényleg remek épületeket lehet látni. A magyar ház rendben van, a hegyi faházak, a szintén fából készült gyönyörû ortodox templom pedig lenyûgözõ látványt nyújtottak. (A politikai változásokról meg nyilván nem a skanzen építõi és dolgozói tehetnek.)

A városban mûködik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is, amely az egyik alapítója a Kárpáti Igaz Szó címû napilapnak is. Az itteni magyarság még megmaradt erejét jelzi egy másik lap, a Kárpátalja címû újság is. A nehézségek ellenére számos magyarlakta település keményen küzd a beolvadás ellen. Tiszapéterfalván például évrõl évre ének-zene, néptánc és kézmûves tábort rendeznek, amelyre már Magyarországról is egyre többen jönnek el. Az idei egy hetes nyári találkozón 100 kárpátaljai és mintegy 50 magyarországi gyerek vett részt. A jó dolgok mellett persze napestig sorolhatnánk az ott élõ magyarok gondjait is. De hagyjuk is ezt, mert az már egy másik cikk témája lehetne. Maradjunk a kirándulásoknál, amelyeket szívbõl ajánlok mindenkinek! Van valami ebben a szabolcsi, szatmári, beregi tájban, az emberekben, amiért érdemes idejönni. Jómagam biztos, hogy viszszatérek még.

Várhegyi Ferenc


Magyar katonai temetõ a Kárpátokban
Amirõl egy megfakult fénykép mesél...

Hasenfratz János bácsi nemrégiben egy megfakult, sötét tónusú fényképet adott a kezembe. A képen katonák állnak – köztük õ is –, egy temetõ kapujában, valahol a Kárpátok erdeiben. Komor a kép, rövid, de tiszteletet keltõ a magyarázat, amit hozzá fûzött, s amit most halottak napjához közeledvén ideidézek.

 

Hasenfratz János 1940-ben vonult be katonának. Egy hegyi tüzér alakulathoz került a Kárpátokba, egy Rahó nevû Tisza-menti városkába, ami ma Ukrajnához tartozik. A laktanyájuk a településtõl 3-4 kilométerre volt, az erdõben. Innen vonultak ki nap mint nap a hegyekbe gyakorlatozni. Egy alkalommal véletlenül rábukkantak egy elsõ világháborús magyar katonai temetõre. A sírokat szinte teljesen benõtte a növényzet, a kerítés düledezett.
A gyakorlatot rögtön felfüggesztették, és három nap alatt becsülettel helyrehozták a sírkertet.
Bizonyára sokan gondoltak közülük akkor arra: ha egykoron elesnek a hazáért, lesznek majd, akik az õ sírjaikat is gondozni fogják. S valóban késõbb sokakat elragadott a halál a második világháború frontjain.
Sok-sok év telt el a Csodás-völgybeli gyakorlat óta. Vajon mi lett a régi temetõvel? Gondozza-e valaki a sírokat, vagy ismét benõtte a rengeteg? Vannak-e magyarok még azon a tájon, akik emléküket enyészni nem hagyják?
Kérdések, amikre talán senki sem tudja a választ.
Az elsõ világháborúban elpusztult Gyóni Géza szavait küldjük hát a Csodás-völgybe megtisztelni a rég elporladt hõsök emlékét:

„Boldog, ki itt jársz, teéretted is / Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt; / Véres harcok verték fel a hírét, / De csak a béke katonája volt.”

Utóirat: Érdeklõdésünkre a Honvédelmi Minisztérium Hadisírgondozó Irodájától azt az információt kaptuk, hogy Oroszország után Ukrajnában is megkezdõdött a magyar katonai temetõk feltárása és helyrehozatala. Eddig három temetõt állítottak helyre: az ungvárit, az ökörmezõit és a vorochtait.

F. A.

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail