Glück auf! Jó szerencsét!
Bányásznap Pilisvörösvárott

Szerencse fel, szerencse le;
Ilyen a bányász élete…

…csendült fel a szívbemarkoló ének szeptember 3-án a Közösségi Ház Bányásztermében. Az 54. Bányásznapon a Pilisi Bányász Nyugdíjas Szakszervezet tagjai a régmúlt idõkre, elhunyt társaikra emlékeztek.
Alig két tucatnyian ülték körbe az asztalokat a megkopott teremben.

…hogyha majd a föld ölében végóránkat éljük,
Isten kezében életünk. Õ megsegít, reméljük!
Te kisleány, ne bánkódjál,
Bányászként halni szép halál!
Egekbe szállani fel, fel, szerencse fel,
Szerencse fel, szerencse fel!

Sercegõ, rossz minõségû felvételrõl szól az ének, az idõs bányászok és feleségeik halkan dúdolják hozzá a szöveget. Emlékek tolulnak fel, sebek sajognak újra most: a múlt üzen.

Szeptember 3-án Grószné Krupp Erzsébet polgármester, Kárpáti János képviselõ és a Pilisi Nyugdíjas Bányász Szakszervezet tagjai megkoszorúzták az 1923. évi pilisvörösvári bányászsztrájk áldozatainak emlékmûvét

Átdolgozott munkás évtizedek, az ötvenes évek feszített, embertelen munkaversenyei, a tárna megszokhatatlan sötétje, rossz levegõje, az állandó, elûzhetetlen félelem a balesetektõl, s a néma vigyázzállás a szerencsétlenül járt társak koporsója mellett. De az ember elhessegeti a rossz emlékeket. A bajtársiasság, az összetartás, a büszkeség érzése tölti el az idõs bányászokat. A büszkeség, hogy a háború után nekik köszönhetõ, hogy ez az ország újraépült. A szén életet jelentett akkor. Minden egyes szénrög kincset ért…

Mára a szénbányászat nimbusza alaposan megkopott. A szén szerepét átvette az olaj, a gáz, a hasadóanyagok. Tavaly az országban már csak 8 földalatti és 12 külszíni bányában folyt termelés. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium adatai szerint a 2003-ban kitermelt 13,3 millió tonna szén 5%-a volt fekete-, 30,4%-a barnakõszén és 64,5 %-a lignit. A szén 26,2 %-át mélymûvelésû, 73,8 %-át külszíni bányából termelték ki.

Azóta újabb bányákat zártak be. Az Esztergom–dorogi szénmedence utolsó bányája is megszûnt Lencsehegyen. Ezzel a környéken megszûnt a szénbányászat.

– A bányászkodásnak vége, elõször ünnepelünk úgy, hogy már nincs bányánk – jelentette ki szomorúan Székely József, a nyugdíjas szakszervezet elnöke az ünnepi beszédében. – Most már nem a termelés, hanem a hagyományok õrzése a feladatunk. Méltó emléket kell állítanunk a bányászatnak, amely 1781 óta folyt az Esztergom-dorogi szénmedencében, s amely igen nagy mértékben járult hozzá az ország fejlõdéséhez. Mindig kegyelettel fogunk emlékezni azokra a bányászokra, akik ezért életüket áldozták

Grószné Krupp Erzsébet polgármester hozzászólásában nagy tisztelettel beszélt a bányászokról. – Sajnálnám – mondta –, ha egy több száz éves szakma szinte nyomtalanul eltûnne: jó lenne megõrizni a bányászkodás tárgyi emlékeit, dokumentumait.

Kakas János, az egykori szentiváni bánya mûszaki vezetõje azzal a jó hírrel szolgált a megjelenteknek, hogy várhatóan az év végére sikerül sajtó alá rendezni „A pilisi szénbányászat története 1850-1969” címû munkáját. A könyv elsõsorban a pilisszentiváni bánya történetét eleveníti fel, de rövid kitekintést ad a pilisvörösvári, solymári és nagykovácsi bányászatról is.

A szerzõ elõzetesen ismertetett néhány adatot a könyvbõl. Elmondta, hogy a pilisi bányákban mûködésük ideje alatt összesen 17,6 millió tonna szenet termeltek ki. 7,3 Mt-át a pilisvörösvári, 4,8 Mt-át a nagykovácsi, 4,5 Mt-át a szentiváni és 1 Mt-át a solymári bányából.

Munka közben 102 bányász halt meg, közülük 44-en voltak vörösváriak.

Kakas János elmondta, hogy a háború utáni idõkbõl szinte alig áll a rendelkezésére képanyag, ezért kéri mindazok jelentkezését, akiknek vannak fényképeik a bányászattal kapcsolatban.

(A pilisvörösvári Lipót-aknáról szóló részt a szerzõ engedélyével ehelyütt is közöljük. – a szerk.)

A nyugdíjas bányászok a beszédek és hozzászólások után még sokáig beszélgettek meghitten az egykor nagy becsben állott Bányászteremben. Került az asztalokra egy-két palack bor, üdítõ, aprósütemény is, amivel az önkormányzat kedveskedett a bányászoknak.

Aztán elhangzott az utolsó Jó szerencsét is, és a bányászok hazamentek. A Bányászterem kopott bútorai újabb egy évig várhatják, míg névadói visszatérnek…

Vörösváron ma egyre kevesebb emléke van a közel 65 éve befejezett bányászkodásnak. A Lipót-akna és a Bányatelep hajdani épületei közül sok még ma is áll, de a fiatalok már nem tudják róluk, hogy hajdan milyen célt szolgáltak. Tárgyi emlék szinte alig maradt. Talán már csak néhány bányászlámpa a zegzugos padlásokon.

Nem sokan tudják, hogy a Lipót-akna Magyarország egyik legkorszerûbb bányája volt, nagy teljesítményû áramfejlesztõvel, brikettgyárral, külön kertészettel. A bánya mellé épült lakótelepen villanyvilágítás volt, a faluban csak jóval késõbb vezették be az áramot.

A bánya jelentõségét jelzi, hogy még az iskolában is „Jó szerencsét!”-tel köszöntek a gyerekek tanáraiknak. Még a hatvanas években is. (Kisiskolás koromban roppant furcsa volt nekem, amikor a „Jó szerencsét!”-rõl át kellett térni az idegenül hangzó „Jó napot kívánok!”-ra. Nehezen szoktam meg.)

Pilisvörösvár sokat köszönhet a bányának s a mélybe leszálló, életüket kockáztató bányászainak.

Az õ emléküket megõrizve köszöntjük Bányásznap alkalmából a bányászokat és hozzátartozóikat. Glück auf! Jó szerencsét!

Fogarasy Attila


 

A kõszén mozgatja a világot. A gyors haladás lelke õtõle jön; vasút, gõzhajó tõle kölcsönzi csodaerejét; minden gép, mely alkot, teremt, a kõszén által él; ez teszi lakhatóvá a mindinkább elhidegülõ Földet; ez ád éjjeli fényt a világvárosoknak; ez az országok kincse, a föld utolsó adománya a tékozló emberiségnek. Azért a neve „fekete gyémánt”.

Jókai Mór: Fekete gyémántok


 

Mióta köszöntik egymást a bányászok „Jó szerencsét!-tel?

Kovács Zsolt tûzoltóparancsnokról kevesen tudják, hogy a bányászok nagy közösségébe tartozik. Csakhogy õ nem szénbányász, hanem ércbányász. Éveken keresztül dolgozott a rudabányai vasércbányában geológusként. A bányásznapon õ is ott volt, köszöntve kõszénbányász társait.

Egy érdekes adattal is szolgált, miszerint 110 évvel ezelõtt, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1894. évi selmeci választmányi ülésén Péch Antal bányamérnök javaslata alapján született meg a „Jó szerencsét!” köszönés a korábbi „Glück auf!” helyett.

Azóta a „Jó szerencsét!” ki tudja hány és hány milliószor hangzott fel a magyar bányák mélyén, sichtre menve vagy éppen onnan érkezvén az utcákon és a templom elõtt.
Kevés olyan olyan köszöntést ismerünk, amelynek ekkora becsülete lenne...


Miniportré Nick János bányalakatosról

Nick János bácsi leszerelése után, 1955 õszén szegõdött el egy ismerõse révén a pilisszentiváni bányához. A szakmája géplakatos volt, bevonulásáig a Ganz gyárban dolgozott. Fiatal házasként azonban kellett a pénz és ezért döntött úgy, hogy megpróbálkozik a bányában, ami közel volt, s nem kellett vonatoznia. Az István-aknánál lévõ lakatosmûhelybe került, ott dolgozott egészen 1969-ig, a bánya bezárásáig. Szivattyúkat, ventilátorokat, rakodógépeket és a bánya mûködéséhez nélkülözhetetlen egyéb berendezéseket javított.

Az István-akna lakatosmûhelye elõtt.
Középen egy vasrúddal a kezében Nick János

Gyakran kellett leszállnia a bányába is. Nehezen szokott hozzá a föld alatt végzett munkához.
Jobban megfizették, mint a Ganz Gyárban, de nagyon sokat kellett dolgoznia.

Kezdetben, a Rákosi-korszak vége felé különösen nehéz volt. A hét minden napján dolgozniuk kellett a bányászoknak, még vasárnap is. Kellett a szén az országnak.

Karácsonykor, újévkor is mûszakba mentek. 1957 után valamelyest enyhült a nyomás: csak(!) minden második vasárnapjuk telt munkával.

– Sokat dolgoztunk, hogy felépíthessük az országot és felnevelhessük a gyerekeinket.

Bányásznak lenni szép, de nehéz feladat. A mai fiatalok tán el sem hiszik, milyen volt akkor az életünk, és mennyit küszködtünk. Így volt, igaz volt.


Dr. réthy Zoltán

Bányászok

Az õ ekéjük görgõ csille,
Keresztjük barna szénrakás,
A szántóföldjük akna mélye,
S a föld alatt az aratás.
De nekik nincsen pacsirtájuk,
Mely vígan szántja az eget,
Az õ daluk a bánya sípja
És feketék a reggelek.

Éjjeli mûszak

Találkozunk az éjszakába,
Súrolják egymást útjaink,
Az én kezemben mûszertáska,
Övében csáklya s lámpa ring.
Mûszakra járunk. Õt a tárna,
Engem vajúdó kínja vár,
Köszöntjük egymást: Jó szerencsét!
S kitér utunkból a halál.



A Lipót-akna

1898-1902 években Pilisszentiván, majd 1902-tõl Pilisvörösvár székhellyel megalakult a Budapestvidéki Kõszénbánya Rt. A bányaüzem Pilisvörösvár délkeleti részén terült el, az Erzsébet bányatelken mélyítették le a 246 méter mélységû Lipót-aknát. A fõ szállító vágat kihajtása során 1904. szeptember 26-án érték el a szenet. Az aknánál osztályozó mûködött.

Az osztályozótól egy sodronykötélpálya épült a Solymár-telepen létesített vasúti rakodóig. A kötélpályát 1905 januárjában helyezték üzembe és megindult az üzemszerû széntermelés.

Az akna termelése 1914-ben átlagosan napi 580 tonna volt. Az üzemben 799 férfi, 2 nõ és 55 gyermek munkást foglalkoztattak.

A pilisvörösvári bánya látképe
a kettõs aknatoronnyal

1917-ben helyezték üzembe az Új aknát, amelyen keresztül a Lipót aknától délre fekvõ széntelepeket mûvelték. Az ott termelt szenet külszíni bányavasúton a Lipót-aknára szállították, ott osztályozták és onnan a Lipót-aknában termelt szénnel együtt kötélpályán a solymári telepi rakodó tárolóbunkereibe került. 1926-tól a Solymár-aknán keresztül mûvelték le azokat a széntelepeket, amelyeket addig az Új aknán keresztül közelítettek meg és mûveltek. Ekkor az Új aknát megszüntették. Az Új akna 160 méter hosszú lejtõs akna volt.

1921 végén a Lipót-akna és az Új akna átlagos napi termelése 840 tonna volt, amelynek 70 %-a a Lipót aknából, 30 %-a az Új aknából származott.

Az 1938. január 1-jei állapot szerint az ikeraknák pillérén kívül már csak 50 ezer tonna szénvagyont tartottak nyilván. Tervet készítettek a pillér lefejtésére, amit a bányakapitányság engedélyezett.

1940. december 1-jén befejezték a Lipót-aknai pillér lefejtését, és megkezdték az aknák leszerelését. 1941. január 31-én befejezték az aknák tömedékelését, s ezzel az aknaüzemet teljesen felszámolták.

A bányaüzem 1922-ben jéggyárat, 1932-ben pedig brikettgyárat épített, illetve mûködtetett. Áramfeleslegébõl áramot szolgáltatott a Lipót-akna villamos központja a Budapestvidéki Villamossági Rt.-nek 1921. szeptember 1-jétõl 230 kW csúcsterhelésig.

(Részlet Kakas János A pilisi szénbányászat története 1850-1969 címû készülõ könyvébõl)

 

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail