Romló kastélyok, fogyó birtokok

Vörösvár hajdani földesurai

Gróf Karátsonyi Jenõ

1885. szeptember 15-én 68 éves korában meghalt Karátsonyi Guidó gróf. A művészetpártoló mágnással, számtalan díj alapítójával a Karátsonyi (Karácsonyi) család fénykora is véget ért. A következõ három emberöltõ alatt emberi gyarlóságok, történelmi igazságtalanságok és tragédiák következményeként a család folyamatosan elveszítette birtokait, vagyonát, társadalmi rangját. Palotái, kastélyai többsége is az enyészeté lett. (Innen adódik sorozatunk fõcíme: Romló kastélyok, fogyó birtokok.) A továbbiakban ezen utolsó idõszakról tudósít a krónikás: öszszeszedve azt a néhány hírt, hiányos adatot, amit az e témában folyó helytörténeti kutatásból eddig tudni lehet.

Karátsonyi Guidónak három fia született: Aladár, Jenõ és Camillo. Apjukhoz hasonlóan császári és királyi kamarásként és a fõrendiház tagjaként nagy méltóságú fõurak voltak.
A Karátsonyi család címere a beodrai templom kriptájának egyik sírkövén

A pilisi birtokokat (Pilisvörösvár, Pili-sszentiván, Solymár) a középsõ fiú, Jenõ örökölte. Pontosabban azt, ami a jobbágyfelszabadítás után maradt belõle. „1878 július 30-án hagyta jóvá a Pestvidéki királyi törvényszék 11.592/1878 számú határozatával gr. Karácsonyi Guidó földesúr és a solymári jobbágyok között létrejött úrbéres barátságos egyezséget, melynek következtében a jobbágyok által használt föld örök megváltás címén a birtokukba jutott, s a grófnak csak a község területének töredéke maradt meg.” (Seres István: Adalékok és emlékiratok solymár nagyközség történetéhez)

Karátsonyi Jenõ 1861. augusztus 5-én született a Torontál vármegyei Beodrán, a család központi birtokán. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd jogot hallgatott a belgiumi Lovainban. Hazatérve a magyar-óvári gazdasági akadémián folytatta tanulmányait. 1869-ben kapcsolódott be az országgyűlés munkájába szabadelvű párti programmal. A felesége Andrássy Karolina grófnõ volt.

A visszaemlékezések szerint a gróf ellentmondásos személyiség volt, aki tiszteletet és ellenszenvet egyaránt kiváltott az itt lakókból.

Akárcsak apjának, neki is voltak jótékony célú, nemes gesztusai. Így például az 1928-ban megalakult Magyar Máltai Lovagrend alapító tagja volt, s õ építtette a Budai várban azt az épületet, amely a rend székháza lett. Tovább ápolta a rózsaesküvõk szép hagyományát is, igazán nem õ tehet róla, hogy a korona inflációjával az erénydíj elértéktelenedett.

Ugyanakkor vagyonát meghaladó fényűzõ életmódot folytatott, amit csak úgy tudott fenntartani, hogy birtokait szép lassan eladogatta. Krisztinavárosi palotáját is jelzáloggal terhelték meg.

Zűrös vagyoni ügyei aláásták tekintélyét. Különösen a solymáriak zúgolódtak ellene. Kiderült ugyanis, hogy solymári földjeibõl a gróf több földet adott el, mint amennyinek valójában birtokában volt. A birtokok egy részét ráadásul nagy adósság terhelte, amit az adásvételnél eltitkolt. Más méltatlanságok is fűzõdtek a nevéhez. Nem csoda, hogy perek sokaságát indították ellene.

Seres István, solymári helytörténeti kutató így ír errõl:
1902-ben lovasjátékokat rendeztek a Klotild Szeretetház javára. A Mátyás-korabeli viseletben megjelenõ fõúri résztvevõk solymászás, lovastánc- és lovagi torna jelenetet adtak elõ. A képen az udvari négyes fogat látható, amely a solymászás jelenetében vett részt. A kocsit Karátsonyi Jenõ gróf állította ki, benne gróf Karátsonyi Jenõné sz. Andrássy Karolina grófnõ, Széchenyi Jella grófnõ és Révay Margit bárónõ ülnek.

„…a család a költekezõ, felelõtlen életmódot az apjuktól, gróf Karácsonyi Jenõtõl örökölte. Birtokomban van a budapesti központi kir. Járásbíróság mint telekkönyvi hatóság 4031/1925 számú végzése, mely szerint Dávid Rezsõ és társai végrehajtóknak, gróf Karácsonyi Jenõ elleni végrehajtási ügyben, a zárgondnok által 1919.- és 1924. évek között bírói letétbe helyezett, különféle ingatlanok bérjövedelmének a felosztására 1925. július 16-ára egy tárgyalást hívott össze. A tárgyalásra 97 hitelezõt (magánszemélyt, közöttük több solymári lakost, bankot, vállalkozót, ügyvédet stb.) idéztek meg, akiknek a gróf tartozott, és akik között a bíróság a letétben lévõ összeget fel akarta osztani. Itt meg kell említeni, hogy ez volt ez az idõszak, amikor a Korona az elsõ világháború után igen komoly inflációs idõben tönkrement. A bankban lévõ betétnek a hitelezõk közötti felosztása közvetlenül a Pengõ bevezetése elõtti idõben történt, amikor a Korona már jóformán semmit sem ért.

Megemlítek itt egy a családomat ért sérelmet is. Nagyapám, már nehéznek érezve a község széléig való gyaloglást, a húszas évek végén meg kívánta vásárolni a gróftól, az iskola melletti volt vadászházat, (mai helyén van a Grimm féle üzlet) és az alku után a grófnak 800 Pengõ foglalót adott. Az adásvételi szerzõdés megkötése elõtt azonban a telekkönyvben megtudta, hogy a házat 30.000 cseh korona jelzálog terheli és ami lényegesen több volt, mint a ház értéke. Ezért a vételtõl elállt és visszakérte a foglalót azzal az indokkal, hogy ezt a terhet az ügylet megkötése során ez eladó nem említette. A gróftól azonban a foglalót nem sikerült visszakapnia.” (Seres István: Adalékok és emlékiratok solymár nagyközség történetéhez)

A solymáriak annyira megharagudtak a grófra, hogy 1931-ben a régi paplak és a templom között vezetõ gróf Karátsonyi Jenõ utcát József fõherceg utcának nevezték át. Halála elõtt egy hónappal a képviselõ-testület mégis díszpolgárrá választotta a grófot. Seres István szerint „a község vezetõi e gesztust a gróf súlyos betegségének hírére gyakorolták, abban a reményben, hogy a végrendeletbõl talán a község is részesedik.” A gróf vagyonából végül is a solymári templom egy igen értékes kristálycsillárt kapott.

A vörösváriak sokkal pozitívabban ítélik meg a gróf emlékét. Ez az emlékezet egyre erõteljesebben igényli, hogy a Szabadságliget visszakaphassa eredeti nevét. A Karátsonyi-liget fás, bokros területének felparcellázására a gróf halála elõtti évben tervek készültek. Már korábban is történt árverezés a birtokból a földnélküliek földhöz juttatása érdekében. Az 1932-es tervek azonban nem pusztán a terület felparcellázását tartalmazták, hanem egy önállóan is életképes településrész létrejöttérõl szóltak. Dr. Váradi Monika Mária így ír errõl Vörösvári történet című szociográfiájában:
Gróf Karátsonyi Jenõ Attila utcai palotájának bálterme

A gróf az „1932-es év folyamán elkészíttette a Karátsonyi Liget (a második világháborút követõen Szabadság Liget) részletes terveit. E célból építési telkekre parcelláztatott 136 hold és 431 négyszögölnyi területet a maga birtokából, illetve a Karátsonyi Guidó-féle hitbizományi területbõl. Enyhítendõ a lakhatás nehéz körülményein. A gróf úr és a község között részletes, kimerítõ szerzõdés készült, mely a beépítés menetét, feltételeit szabályozta. A gróf úr és a terveket elkészítõ Schön Mátyás építõmester elképzelései szerint a Liget, ha a falu részének tekintik is, saját intézményekkel, központtal rendelkezõ településrész lett volna: a tervrajzon szerepelt plébánia, községháza, óvoda, iskola, orvosi lakás, kultúrház, szemétlerakó valamint dögtér. A falu harmadik jellegzetes településegysége, a Liget – melynek alapjait tehát már a háború elõtt megrajzolták –, csak a hatvanas években kezdett el gyors ütemben kiépülni, noha Karátsonyi Jenõ örököse és nevelt fia, Imre gróf idején, a harmincas évek derekán, az építkezés, ha lassan is, megindult.”

Egyébiránt azonban az Attila utcai palotájában dõzsölõ gróf nem sokat törõdött pilisi birtokaival. Elhanyagolta vörösvári kastélyát is. (Persze ez a valójában egy módosabb parasztháznak megfelelõ épület nem hasonlítható össze a gyönyörű krisztinavárosi palotával, amit apja, Karátsonyi Guidó gróf építtetett.) Emiatt konfliktusba került a község vezetésével is. Egy 1927-es képviselõ-testületi ülésrõl készült jegyzõkönyv szerint Lipo-sits János bányaigazgató panasz tárgyává tette, hogy „Gr. Karátsonyi bérházánál az árnyékszékek évek óta nincsenek tisztítva, az udvarok trágyával és szeméttel telítve állanak, a kastélynál levõ istállóból pedig a szennyvíz az utcára folyik ki. Elõadja, hogy tudomása szerint az elöljáróság e tekintetben már több ízben tett feljelentést, de mind ez ideig érvényes intézkedés nem történt: javasolja, hogy ezen közegészség-ellenes állapotok megszüntetése iránt a járás fõszolgabírájához tegyen a képviselõ-testület elõterjesztést, s ha az eredményre nem vezet, akkor a felsõbb hatóságokhoz fordul panaszával. ”

A Karátsonyi család címere a vörösvári plébániatemplom tornyán

Végül egy pilisszentiváni visszaemlékezést idézünk, amely szeretettel festi le a grófot és feleségét:

„A grófi család amolyan hétvégi háznak használta az épületet. (A II. világháború után kifosztott és az utolsó tégláig széthordott szentiváni Karátsonyi-kastélyról van szó. – a szerk.) Ám nemcsak mulatni jártak ide népes társaságukkal, hanem más, a falu számára fontos események alkalmával is. Ilyen volt például 1930-ban a bérmálás. A bérmálás elõtti napon megérkezett már Svoj püspök úr, aki a kastélyban lett elszállásolva. Este az énekkar a kántor vezetésével még szerenádot is adott neki. A gróf úr és a grófné természetesen szintén részt vettek a bérmáláson és a hittanvizsgán, mely a templom udvarán zajlott. A gyerekek az iskola felõli oldalon voltak felsorakozva. Velük szemben a templom felõli oldalon a hársfa alatt, székeken ültek az elõkelõségek. A grófi családon kívül ott volt Scheier képviselõ úr, a fõjegyzõ úr, és a falu vezetése.

A gróf úr közepes termetű, inkább köpcös, pofaszakállas ember volt, fekete öltönyben. A grófnõ borsózöld, hosszú csipkegalléros ruhát viselt, egy nagy karimájú fehér kalappal. A hittanvizsgán az a két leány, aki a legjobban felelt, aranyláncot kapott a grófnétól ajándékba. Ez akkor nagy elismerést jelentett.” (Ifjabb Neubrandt Ferenc: Volt egyszer egy kastély)

Gróf karácsonyi és beodrai Karátsonyi Jenõ 1933. októberében hunyt el. Temetésére így emlékezik vissza Majthényi Miklós, a földbirtokos Majthényi család tagja 1937-ben kelt levelében:

„Gróf Karácsonyi Jenõ eltemetésének a solymári templomban magam is tanúja voltam. Nagy tömegben zajlott le a Templom téren a temetési szertartás. A templomban a mellékoltár és a szószék közötti részen fel voltak szedve a padlólapok, ahol a koporsó számára megfelelõ hely volt kiképezve. Ott helyezték el a halottat örök nyugalomba, majd a padlólapokat újból visszahelyezték.”

(A következõ részben: Az utolsó gróf Vörösváron)

Fogarasy Attila