Én, Cserõháti Kovács István, itt vagyok

Amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt,
amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt.

József Attila

Önarckép (2004)

Elsõként önarcképei fogják meg az embert. Sötét tónusú, befelé forduló, rejtõzködõ az egyik. Egy nyomasztóan gondterhelt ember tükre ez. A szemeket árnyékok takarják. Szigorú tekintetű, erõteljes arcvonású a másik. Szembenéz velünk, mégsem reánk tekint. Csak valahová el a meszszeségbe. A lángvörös háttér feszültséggel tölti meg a képet, amit csak részben old fel a nyitott inggallér szabadságot árasztó bohémsága. A harmadik, legutóbbi önportré kajánul és pimaszul bámul a képünkbe egy sokat megélt clown rezignált és bölcs mosolyával: „Én, Cserõháti Kovács István, itt vagyok!” A kép egyszerre keserű és vidám, csontig õszinte és játékosan ironikus. Egyszóval: mesteri.

– Az önarckép nagyon nehéz, szinte kegyetlen műfaj – mondja a művész. – Gondoljunk csak Rembrandt vagy Van Gogh önarcképeire! Rettenetesen õszintének kell lenni, ha magunkat akarjuk megfesteni, nem szabad egy vonásnyit sem hazudni. De ez a művészet egészére is vonatkozik. Egy művésznek sohasem szabad hazudnia. Az alkotásnak meztelennek és igaznak kell lennie. Én sohasem szép képeket akartam festeni, hanem igazakat.

„Az igazat mondd, ne csak a valódit” – rímelnek a festõ művészi hitvallására József Attila szavai. S hogy e nyers, õszinte piktúra sokaknak tetszik, az kiállításainak vendégkönyvi bejegyzéseibõl tudható:

Virágcsendélet (2003)

– A festményeim expresszívek, kemények és sokszor nyersek, de az emberek megérzik azt az igazságot, azt az értéket, ami sugárzik belõlük – mondja elhivatottan a művész, aki ez évben tölti be 55. életévét.

Cserõháti Kovács István 1950-ben született a Heves megyei Poroszlón. Édesapja a hajdani népfõiskolai mozgalom jelentõs személyisége volt, kiváló néprajzkutató és a falusi cserkészmozgalom országos megszervezõje. A család igen jó barátja volt Vass Lajos, a Röpülj, páva-mozgalom elindítója, aki szintén Poroszlón született, és a Baranyai-házaspár, Poroszló körzeti orvosai. A szülõi ház, a baráti kör miliõje, alkotó szellemisége termékenyen hatott a festõre. A gyönyörű Tisza-menti táj, a Cserõhát pedig egy életre eltöltötte õt színekkel, ízekkel, illatokkal. Festészetét mindvégig elkíséri ez az ártéri táj, amely már csak fotókon, festményeken létezik, mivel helyén ma a Tisza-tó hullámzik. E festményei így dokumentumértékűek. Művészneve is erõs szándékkal emlékeztet erre az elveszett, emberléptékű tájra, a „Poroszlói Atlantisz”-ra. (Ez a címe édesapja egyik tanulmányának.)

A tatai horgásztó (2003)

Életének második legmeghatározóbb helyszíne a híres debreceni református kollégium, ahol gimnáziumi tanulmányait folytatta, s ahol a kamaszkor világra csodálkozó, megismerni vágyó, tudást habzsoló korszakát átélte. Nagyon sok dolog érdekelte a teológiától a színjátszásig és tevékenyen részt vett a diákönkormányzat munkájában is. Késõbbi művészi pályájára döntõ hatással volt a városi művészkör, amelynek négy évig tagja volt. A kört két kiváló festõművész: Bíró Lajos és Félegyházi László vezette. (E körbe járt Bihari Sándor is, aki ma szintén Vörösváron lakik. A róla szóló portrét 2004 szeptemberi számunkban olvashatták. – a szerk.)

A tehetséges fiatalok Bíró Lajostól nemcsak festészetet, hanem művészi szemléletet, művészettörténetet, életbölcsességet is tanulhattak, örökké emlékezetesek maradnak a vele folytatott beszélgetések.

– Festészetileg Félegyházi Lászlótól tanultam többet, õ tanította a pasztelltechnikát, míg Bíró az olajfestés rejtelmeibe avatta be a kör fiatal tagjait. Én anyagiakkal meglehetõs szerényen voltam eleresztve, nem tellett drága olajfestékekre, így hát maradt a pasztell – magyarázza a művész. – Félegyházi László kiváló portréfestõ volt, sokat tanultam tõle. A portrékészítés titka a lényeg gyors és érzéki megragadása; azonnal odatenni a flekket, vonalat, ahova kell.

A Sütõ Andrásról készült portréval

Különben rossz lesz a kép. Félegyházi László rendkívüli dinamizmussal, villámgyorsan dolgozott. Leült, szuszogott egy párat és már kész is volt a kép. A mi rajzainkat is egy-egy villámgyors mozdulattal korrigálta. Mondanom sem kell, minden mozdulata telitalálat volt, életre kelt tõle a rajz.

Ha végigtekintünk Cserõháti Kovács István édesapjáról, Vass Lajosról, Sütõ Andrásról, Csoóri Sándorról, Cseres Tiborról, Szakonyi Károlyról, Csurka Istvánról készült portrésorozatán, nem kell hozzá művészettörténésznek lennünk, hogy megállapítsuk, igazi nagymesterévé vált a portré műfajának.

A gimnázium után jelentkezett a Képzõművészeti Fõiskolára, de a második rostán fennakadt. A kudarc elkedvetlenítette, s bár a festészettel soha nem hagyott fel, más irányba kezdett puhatolózni. Feljött Budapestre, kitanulta a nyomdász szakmát, s eközben egyik vezetõjévé vált a Gutenberg Művelõdési Otthon Ifjúsági Klubjának, ahol pezsgõ művészeti élet folyt. Elsõsorban népművészeti programokat szerveztek itt, munkájukat Vass Lajos és Béres Ferenc is segítette.

Festészeti stúdiumait Xantus Gyula és Szlávik Lajos festõművészeknél folytatta.

A Budapesten klubvezetõként töltött tevékeny évek meghatározóak lettek számára a továbbiakban is: a népművelés hivatásává vált. Debrecenben népművelõi képesítést szerzett, s a karcagi ifjúsági ház, majd a zánkai körzeti művelõdési ház vezetõjeként tevékenykedett. Ezek az évek a családalapítás idõszakát is jelentették: megnõsült, egy fia és egy lánya született.

1981-ben kinevezték a vörösvári művelõdési otthon vezetõjévé. Ekkor még csak az alapjai voltak meg a háznak, a rendezvényeket a könyvtárban tartották. 1982. november 7-én adták át ünnepélyesen az új kultúrházat. Nagyon sok munkájába került, mire az épületben mindent a helyére tettek. Az újonnan avatott kultúrházban emlékezetes kiállítást szervezett a község képzõművészeinek alkotásaiból. Itt láthatták a vörösváriak elõször Gáborházi Károly azon festményeit is, amelyet a halála elõtti hónapokban festett. A nyolcvanas évek közepére egyre több konfliktus terhelte meg a község és az MSZMP helyi vezetõivel való kapcsolatát, a nézeteltérések egyik oka volt, hogy többszöri felszólításra sem volt hajlandó belépni a kommunista pártba, pedig ez akkor egy intézményvezetõ számára szinte kötelezõ volt..

A Tisza-tó Poroszlónál (2002)

1985-tõl egy budapesti munkásszállás népművelõjeként alkalmazták, a rendszerváltás óta pedig különbözõ nevelõotthonokban dolgozik nevelõtanárként. Közben elvált elsõ feleségétõl, ma élettársával lakik a Budai út egyik társasházában.

– Ha visszatekintek eddigi éveimre, elmondhatom, hogy minden téren voltak sikereim s kudarcaim egyaránt. Az életem nagyon kontrasztos: nagy örömök és nagy fájdalmak váltakoznak benne. Mindvégig szerény anyagi körülmények között éltem, ma sincs ez másképp. Az anyagi javak gyűjtése helyett mindig is sokkal inkább érdekelt az alkotás. Ma is erre törekszem. Úgy érzem, ha maholnap nem festhetnék többet, az életművem torzóban maradna. Még sokat szeretnék festeni, elsõsorban olajjal. Még rengeteg mindent el kell mondanom…

Olajjal készült újabb művein feltűnõ a széles ecsetkezelés, festményei szinte háromdimenziósak a vastag festékréteg miatt. Csendéletei vibrálóak, egyáltalán nem a nyugalmas csendesség jellemzõ rájuk, nem a megnyugvást fejezik ki, hanem arra késztetik a szemlélõt, hogy nézzen a színek, formák mögé és lássa meg a valóság valódi arcát.

– Szeretném nagy intenzitással megragadni a múlékony dolgokat. Egy csokor virágot, naplementét, a cserõháti tájat… Az olaj segít ebben. Ez az anyag visszahat az alkotás folyamatára is: a festék maga is diktál, ahogy töredezik, ahogy szétfolyik a vásznon… A szellemi irányításnak és a matéria dolgainak összhangban kell lennie, csak akkor válhat igazivá az egész.

Cserõháti Kovács István az a festõ, akitõl viszonylag ritkán vásárolnak képet. Nem mintha nem lenne rá kereslet, de nagyon nehezen válik meg alkotásaitól, és még nehezebben vállal el megrendeléseket.

– A festészet nem úri hobbi. Minden egyes képért megszenved az ember. Ebben a tekintetben Van Gogh lelkülete áll hozzám a legközelebb. Az õ példája mutatja a legérzékletesebben, milyen komolyan kell venni a művészetet. Abba bele is lehet halni. Ajánlom mindenkinek Van Gogh leveleit. Fájdalmas olvasni a könyvet, de meg lehet belõle tudni: mi az igazi művészet.

Cserõháti Kovács István műveibõl az elmúlt két évtizedben számos kiállítást rendeztek, szinte nem múlt el év tárlatnyitás nélkül. Volt olyan esztendõ is, amikor nyolc kiállítást rendeztek egymás után a képeibõl. Pilisvörösváron a millennium évében a Varázskõ Galéria adott otthont műveinek. Emlékezetes volt a művész születésének ötvenedik évfordulójára rendezett százhalombattai és poroszlói kiállítás, valamint a 2002 májusi tárlat a Magyarok Házában Debreceni Dóra és Nedvigy Endre gondozásában.

Az 50. születésnapján megnyílt kiállításon Körmendi Lajos író így jellemezte Cserõháti Kovács István művészetét:

„A képtelen világgal szemben úgy lehet védekezni, hogy az alkotó kikapcsolja a befolyásolható tudatot, az emberi helyett átadja magát az isteninek azzal, hogy ösztönösen és tudattalanul kezd dolgozni. Cserõháti Kovács István ezt teszi, s ahogy múlnak az évek, egyre intenzívebben teszi ezt. A korosodó bölcsesség szabadságélménye ez: már nem érdekes a hírnév, a dicsõség, nem béklyózzák hiú ábrándok, nem húzza sárba a pénz utáni sóvárgás. A művészeti divatok nem kísértik meg, nem érdekli a könnyű siker, nem lovagol meg semmiféle irányzatot, hanem egyszerűen csak az, aki: egy realista festõ, még akkor is, ha a művészeti élet hóvirágéletű bajnokaitól ezért csupán egy lenézõ ajkbiggyesztést kaphat. Csakhogy õ nem hóvirágnak, hanem tölgyfának készül, lassan növeszti évgyűrűit. A maga természete szerint él, s maga természete szerint fest tájképeket, csendéleteket, portrékat. Azt hinnénk, magányos, pedig csak önmagára talált. A valóság igazságát és az igazság valóságát próbálja megjeleníteni.”

Cserõháti Kovács István legközelebbi kiállítása várhatóan õsszel nyílik a debreceni egyetemen, s nem titkolt vágya, hogy egyszer még műveit a debreceni református kollégiumban is bemutathassa. Azt is elárulhatjuk, hogy elõkészület alatt áll, s várhatóan õsszel megjelenik „A valóság és a hűség keresztje” címmel a művész életét és művészetét bemutató portrékötet.

Érdeklõdéssel várjuk ezt is, miként a művész újabb műveit.

Fogarasy Attila

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail