Tuti néni történetei
Színház az egész világ

A XX. században jelentõsen megváltoztak a szórakozási, kulturálódási szokások Pilisvörösváron. A különbözõ technikai találmányoknak – vasút, mozi, rádió – köszönhetõen a világ kitágult s változni kezdett a hagyományosan zárt faluközösség és az emberek szemléletmódja: nyitottabbakká váltak az új szokások, új szórakozási lehetõségek iránt. A bányának és az ekkor épülõ iskoláknak köszönhetõen egyre több értelmiségi telepedett meg Vörösváron, akik igényelték a kulturált szórakozást. A húszas-harmincas évekre kiépülõ Bányatelepen kultúrházat és könyvtárat is létesítettek. A század elsõ felére rendkívül népszerűvé váltak a színházi elõadások. A bányatelepi kultúrházban és a falusi kocsmák némelyikében színpadot alakítottak ki, ahol idõnként vándor színtársulatok léptek fel. A bányatelepiek és a falusiak maguk is alakítottak amatõr színjátszó köröket, elõadásaikra a környék településeirõl is érkeztek vendégek. Nagy sikere volt Niedermüller Manó mozijának is, amelyben kezdetben még némafilmek szórakoztatták a nézõközönséget. Ekkoriban terjedt el a rádió is, egyre többen vásároltak készüléket.

Tuti néni mindezt gyerekként élte meg, s igen nagy kedvvel és nosztalgiával emlékezik meg a boldog békeidõkrõl, elsõsorban felejthetetlen színházi élményeirõl.

Könyv, rádió, mozi

„A kék postakocsi” című színdarab elõadói. A bal oldalt ülõ hölgy Dobozy Erzsébet, tõle jobbra Reinitz Lipót.

A szüleim művelt emberek voltak. Különösen édesanyám olvasott sokat, és mind értékes irodalmat. Nekem gyerekként nem volt szabad felnõtt irodalmat olvasnom, csak olyan könyveket, amit édesanyám a kezembe adott. Így aztán kénytelen voltam a tiltó listán szereplõ könyveket a paplan alatt, elemlámpa fényénél olvasni.

Nagyon szerettem a mozit is, de csak kevés filmre vittek el a szüleim, apám inkább csak a természetfilmeket szerette. De a színielõadásokra is ritkán járt el, inkább otthon maradt és a Bibliát olvasta. A komédiásoknál többet ér a Szent Írás – mondogatta. Nagyon vallásos ember volt, kívülrõl tudta szinte az egész Bibliát.

Iskolás koromban még kevesebb filmet láthattam, diákoknak ugyanis tilos volt moziba járni. Niedermüller Manó István utcai filmszínházában rögtön a bejáratnál volt két szék fenntartva a tanárok számára. Az ott ülõ ügyeletes tanárok rögtön kitessékelték és intõvel büntették a belopódzó iskolásokat. Csak az iskola által hivatalosan engedélyezett elõadásokra lehetett bemenni. Ilyen alkalmakkor az egész iskola kivonult a moziba. Emlékszem, így néztük meg a „János vitéz” és „A megfagyott gyermek” című filmeket.

A mozi kezdetben némafilmeket játszott. Egy pianínó állt elöl, s a zongorista különbözõ zongoradarabokat adott elõ, hangulatilag aláfestve a vásznon történteket.
A legelsõ filmnek, amit életemben láttam – ez úgy 1927-28 tájékán lehetett – szomorú története volt. Máig megmaradt bennem egy jelenet egy égõ házból menekülõ emberekkel. Nagyon szeretem a zenét, könnyen megjegyzem a dallamokat, dalokat. Az a zene is megragadt bennem, amivel a zongorista a jelenet drámaiságát fokozta. Ez a zene a Walpurgis-éj zenéje volt Gounod Faust című operájából. Persze ezt csak akkor tudtam meg, amikor elõször láttam az operát.

„A cigány” című népszínmű szereplõi. A jobboldalt ülõ koszorús hölgy
Dobozy Margit, Tuti néni testvére.
A baloldalt fekvõ férfi Porgesz Lajos,
az öreg cigány szerepében.

Nagy szenzáció volt a családban, amikor apám vásárolt egy detektoros rádiókészüléket. A nõvéreim is nagyon szerették a muzsikát, így aztán egymás kezébõl kapkodtuk ki a fejhallgatót. Végül aztán apám megunta a veszekedést és a fejhallgatót kettészerelte, és ketten-ketten hallgathattuk a rádiót szigorú rend szerint.

Mindközül én a színházat szerettem a legjobban, már kislányként is szerepeltem a színpadon, s késõbb is izgatottan vártam minden egyes elõadást.

Vándor színtársulatok Vörösváron

Évenként néhány alkalommal vándor színtársulat érkezett a faluba. A színészek szegények voltak, akiknek a bányatelepiek és a falusiak adtak kosztot, kvártélyt, míg itt voltak. A bányatelepi családok nagyon szerették a muzsikát, fõleg az operetteket, szívesen adtak szállást a művészeknek, akik Kálmán Imre, Lehár Ferenc és Huszka Jenõ legismertebb műveit hozták el nekik. Mi legtöbbször Lébényi Chapó Ildikó színművésznõt láttuk vendégül, aki szubrett szerepeket játszott a darabokban. Az évek alatt jó barátságba kerültünk vele, a nõvéreimmel megosztottuk vele a szobánkat. Amikor pedig Bakos László bonviván szállt meg nálunk, átengedtük neki a kisszobát.

A színtársulat a Csobánkai utcában lévõ Manhertz-kocsmában lépett fel. Mindig nagy sikert arattak. A nézõtéren együtt gyönyörködtek a közismert dallamokban falusiak és bányatelepiek. Nekem nagyon tetszettek az elõadások, megjegyeztem a dallamokat és a szövegeket, és másnap már magam énekelgettem azokat. Amikor megépült a mai kultúrház helyén a Herbst-kocsma, a színielõadásokat már inkább ott rendezték meg, mivel többen fértek el a nézõtéren és nagyobb volt a színpad is.

Az elõadott darabok közül jól emlékszem a Csárdáskirálynõre, a Marica grófnõre, a Lili bárónõre és a Bob hercegre.

 

Játszottak prózai darabokat is, így például Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művét. A darabban Bakos László alakította az amorózót (hõsszerelmest – a szerk.). Máig emlékszem egy bakijára, ami nagy derültséget keltett a nézõtéren, pedig egyáltalán nem volt humoros a jelenet. A szerelmes férfit elhagyta a kedvese, s a szövegkönyv szerint így kesergett volna: „Eldobtál magadtól, mint egy kifacsart citromot.”

Bakos művész úr azonban ezt találta mondani dörgõ, mély hangon: „Eldobtál magadtól, mint egy kinyomott citromot!” – Mindenki dõlt a nevetéstõl. Bakos azonban nem zavartatta magát, megvárta, míg elül a nevetés, és az elõadás folyt tovább.

Az elõadások kisebb szerepeit helyiek alakították. A nõvéreimmel együtt én is gyakran felléptem statisztaként, vagy énekeltem a kórusban. A vándorszínészektõl kedvet kapva a helyiek is elõadtak színdarabokat, ahol a fõ szerepekben bányatelepi vagy falusi fiatalok nyújtottak remek alakítást.

Amatõr színjátszás Vörösváron

A vándor színtársulat egyik oszlopos tagja, Halász Gáspár feleségül vette a súgó kisasszonyt, s gyermekük is született. Egy idõ után megunta, hogy gyermekükkel ide-oda vándoroltak az országban, s míg õ játszott, a csöppség a színfalak mögött sírdogált. Polgári foglalkozás után nézett hát. Sikerült is a vörösvári bányánál irodista állást kapnia. Az állással együtt lakás és tüzelõ is járt. Így azután szakított a színészélettel. Szépen, nyugodtan éldegéltek egy darabig, a színészvére azonban egy idõ után nem hagyta nyugodni, s amatõr színtársulatot szervezett.

A műkedvelõ gárda a Budapest-vidéki Kõszénbánya Sport Clubjának keretén belül jött létre. A klubnak saját vonószenekara és dalárdája is volt, így aztán nem okozott nehézséget a zenés darabok elõadása. A legtöbb focista fiú is megállta a színpadon a helyét. Az elõadások a Bányaalkalmazottak köre kultúrházának színpadán zajlottak. (Ez az épület a bánya megnyitása elõtt kaszárnya volt. Ma a szakképzõ iskola működik itt. – a szerk.)

A Halász Gazsi bácsi által rendezett darabok közül a legsikeresebbnek a Három a kislány bizonyult, ezt sokszor elõadták. A legkisebb Horvát lány című darabban kiugró sikert aratott az anya szerepében Verbai Magda tanítónõ (dr. Rübl János felesége – a szerk.).

Gyönyörűszép nõ volt, ahogy lila ruhában, ezüst színű flitterkabátkában megjelent a színpadon, mindenkinek elállt a lélegzete. Örökké emlékezetes marad számomra az a jelenet, amikor a színpadon maga köré ültette a szerepbeli leányait és csodaszép, mély búgó hangon belekezdett a következõ dalba:

Mikor már mindenen túl van az ember,
Jaj, mikor esténként senkit sem vár,
Mikor már a szíve szeretni nem mer,
Istenem, de kár, hogy elmúlt a nyár.
Hát vigyázzatok, lányok, hervadnak az álmok,
Egyszer van az életben tavasz,
Csak egyszer hozzák néked el az üdvösséget,
Soha többet nem lesz ugyanaz:
Elmúlnak az évek, a hajad fehér lesz,
És a végén senkid sem marad…

A nézõtéren szem nem maradt szárazon, rítt, szipogott mindenki. Verbai Magda többször fellépett a háború elõtt különbözõ darabokban. Mindig csodálatos volt. Az Érettségi című darabban például egy tanárnõt játszott, szintén meggyõzõ erõvel. Igaz, maga is pedagógus volt, de elmondható minden szerepére, hogy hiteles, nagyszerű alakítást nyújtott bennük. Én nem is tudom, vajon miért nem lett belõle színésznõ. Minden adottsága megvolt hozzá.

Margit nõvérem is gyakran szerepelt különbözõ darabokban, gyönyörű hangjával, sugárzó szépségével mindenkit elbűvölt. Õ volt a Bányatelep legszebb lánya. Udvarolt is neki Wiplacha Feri, a Bányatelep szívtiprója, aki több darabban fontos szerepet játszott. De említhetném még Láber Babit (Irént) is, aki szintén nagyon tehetséges volt.

A bánya megszűntével a BKSC-nek és a színjátszásnak is leáldozott, a mi családunk pedig Erdélybe, Bonchi-dára költözött.

A két háború között a falusi focicsapat, a PSC szintén alakított műkedvelõ gárdát. Rendezõjük, Por-gesz Lajos bányatisztviselõ volt, aki maga is számos darabban szerepelt.

Elsõsorban népszínműveket és operetteket adtak elõ, de több olyan színművet is műsorra tűztek, amit egy helyi ügyvéd, dr. Sumári Sándor írt. Ilyen volt például a Borcsa néni a mennyországban című darab, amelyet a nagy sikerre való tekintettel a szereplõk Budapesten, a Városi színházban is elõadtak. (Ma Erkel Színház – a szerk.) Az elõadásnak volt egy külsõs szereplõje is, aki a vörösvári lányokkal együtt kisangyalt alakított. Õt Lakner bácsi, a híres színi tanoda vezetõje protezsálta be a darabba, mivel gyönyörű szép hangja volt: Ruttkai Évának hívták. Én ugyancsak ott énekeltem a kisangyalok között. Máig büszke vagyok arra, hogy egykor egy színpadon szerepelhettem a nemzet egyik legnagyobb színésznõjével.

A darabnak volt egyébként folytatása is, Borcsa néni Amerikában, de abban már nem szerepeltem.

A református egyházközség kérésére rendezte meg Porgesz Lajos a „Bor” című népszínművet, amit Gárdonyi Géza írt. Az elõadáson három Do-bozy-lány is együtt szerepelt a színpadon: Margit egy parasztleányt alakított, Eszter nõvérem a fõszereplõ feleségét játszotta, én magam egy kisfiú voltam. Az elõadásra a környék falvaiból is érkeztek református hívõk.

A katolikus egyesület állította színpadra „A cigány” című darabot, amelynek Margit nõvérem volt a fõszereplõje. (Lásd képünkön – a szerk.)
Emlékszem egy passiójátékra is, amit Puszta Sándor papköltõ rendezett, aki Vörös-váron volt káplán a harmincas években.

A háború azután véget vetett színházasdinak. A szereplõk közül többen meghaltak a fronton, Porgesz Lajost otthonában verték agyon a nyilasok. (Amint korábbi cikkünkben megírtuk, Porgesz Lajos fiát Hermannt is a nyilasok ölték meg. Menekülés közben lõtték agyon. – a szerk.)

A háború után a nagy nélkülözések közepette összeálltunk, hogy valami szívet melengetõt adjunk elõ. Ekkor született meg a Kék postakocsi című elõadás Reinitz Lipi rendezésében. Igazi békebeli hangulatot varázsoltunk vele a Herbst vendéglõ színpadára. Nagy sikerünk volt.

A „Sári bíró” című népszínműben fõszerepet játszottam, a címszereplõ Ocse-nás Miklós, a darab rendezõje volt.

Az ötvenes évek elején Halász Gazsi bácsi rendezett egy kirobbanó sikerű Csárdáskirálynõt. Azután Gazsi bácsi meghalt, s lassan-lassan a színjátszás lendülete is alábbhagyott Vörösváron.

Mindig nagy örömmel és nosztalgiával gondolok vissza a harmincas évekre, amikor a színjátszás aranykorát élte Vörös-váron és a fiatalság színe-virága részt vett egy-egy darab létrehozásában. A legkisebb szerep is örömet szerzett nekünk. Sokat tanultunk egymástól akkoriban, művelõdtünk, csiszoltuk tudásunkat. Meg vagyok gyõzõdve, hogy jobb fiatalságot nevelt akkoriban a színpad, mint ma a diszkók világa és a televízió. A színház összehozta a bányatelepi és falusi fiatalokat, szerelmek szövõdtek, házasságok köttettek, s kicsit mindnyájan jobbak lettünk ezáltal…

Irigyelni való, ahogy Tuti néni a színészekrõl és a színjátszásról mesél. Mi, akik nem éltünk abban a korban, a tévé vagy a számítógép képernyõje elõtt ülve tán soha nem fogjuk megismerni a közösséghez való tartozás érzését oly erõteljesen, mint az akkori emberek. Az a kor, bár véres tragédiákat hozott, nemes emberi gesztusokban, tettekben is gazdag volt, és férfiak, asszonyok, gyerekek még mindnyájan tudták az örök igazságot: színház az egész világ...

Fogarasy Attila

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail