ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

10. oldal Helytörténet

Romló kastélyok, fogyó birtokok
Vörösvár hajdani földesurai

A Karátsonyi-liget parcellázása

Egy olvasónk nemrégiben kifogásolta, hogy újságunkban közlünk olyan írásokat is, amelyek nem Vörösvárral kapcsolatosak. Példaként hozta fel a Karátsonyi-család történetéről szóló cikksorozatunkat. Vitába kell szállnom e véleménnyel: a karátsonyiak története ugyanis öszszeforrt Vörösvár történetével, amikor róluk beszélünk: magunkról beszélünk. A település képében, szerkezetében, az itt élők szokásaiban egyik földesúri család sem hagyott olyan mély nyomokat, mint gróf karácsonyi és beodrai Karátsonyi Guidó és leszármazottai. A Karátsonyi-liget parcellázása a Bányatelep létrejötte után a legjelentősebb változást jelentette Pilisvörösvár településstruktúrájában. Érdemes ezért bővebben is szólni róla.

Nemrégiben átlapoztam a pilisvörösvári képviselő-testület üléseinek jegyzőkönyveit a Pest megyei Levéltárban. Az 1932-es év üléseit tartalmazó kötetből kimásoltam annak az ülésnek az anyagát, amelyben a vörösvári képviselők megtárgyalták gróf Karátsonyi Jenő kérelmét a Karátsonyi-liget (ma: Szabadságliget) parcellázására vonatkozólag. A képviselők helyben hagyták a kérelmet, ugyanakkor számos feltételt szabtak a grófnak az engedély fejében. Ha ezen feltételek mindegyike maradéktalanul teljesült volna, akkor a Szabadságliget a múlt század közepétől a település legvonzóbb részévé válhatott volna: kövezett utcákkal, járdákkal, fasorokkal, saját intézményekkel. Valójában több mint 70 év után sem értük el még a kívánt állapotot…

Nagyításhoz kattintson a képre!
A Karátsonyi-liget a hegyekből

A telekfelosztási vázrajzok szerint 136 kataszteri hold került felosztásra Karátsonyi Jenő birtokából. A közterületek ebből 30 kataszteri holdat tettek ki. A házhelyek legalább 150 négyszögölnyi területtel bírtak, az utcákat 12, ill. 16 méter szélesre tervezték.

A továbbiakban a parcellázásról szóló határozatból idézünk néhány fontosabb részletet:

A községi képviselő-testület kimondja, hogy gróf Karátsonyi Jenő nagybirtokosnak a Pilisvörösvár község határában elfekvő és részben magántulajdonát képező, részben pedig a gróf Karátsonyi Guidó féle hitbizományhoz tartozó (…) ingatlanoknak a bemutatott felosztási terv, illetve vázrajz szerint háztelkekre való felosztását és értékesítését (…) az alább foglalt kikötések mellett megengedi (…):

1. Köteles a felosztást kérő tulajdonos a becsatolt utca és közterület kimutatáson (itt következik a helyrajzi számok felsorolása – a szerk.) hrzi. számok alatt feltüntetett az utak, utcák, terek, iskolák, óvodák, községháza, temető, szemétrakodó és dögtér céljaira kijelölt területeket a községnek természetben és ingyenesen átengedni, azokat Pilisvörösvár község, mint erkölcsi testület tulajdonába minden fenntartás és korlátozás nélkül ingyenesen bocsájtani és ezen ingatlanokat a telekkönyvben a község tulajdonául tehermentesen bejegyeztetni, illetve a telekkönyvvezetés tárgyát nem képező közterületeket tehermentesen bejegyeztetni.

2. Köteles a felosztás kérő az utcákat és utakat kiépíteni és pedig: járdák az úttesttől szegélykővel határolandók el, a járdák szélessége legalább 2-3 méter legyen, az úttest és a gyalogjárók között a csapadék levezetésére vízelvezető árkok készítendők 1-1 méter mélységben az úttest, illetve az utca mindkét oldalán. A járdák a helyi szokásnak megfelelően murvával vagy salakkal burkolandók, az úttest pedig kőanyaggal makadámszerűen kiépítendő, az utak és utcák szabályszerűen, a szokott távolságra befásítandók; úgy az utak, mint az utcák kiépítését, a gyalogjáró elkészítését, valamint a fásítást a felosztást kérő tulajdonos a saját költségén köteles a házhelyeken megindult építkezés előrehaladásának megfelelően foganatosítani…

3. Köteles a felosztást kérő tulajdonos a parcellázandó területen a közvilágítási hálózatot a szükséghez képest saját költségén bevezetni, azoknak fenntartásáról saját költségén gondoskodni és a közvilágítási áramdíjat a saját költségén fizetni mindaddig, amíg a letelepülők községi adójából az anyaközségnek erre fedezete lesz. A közvilágítási lámpákat a felosztást kérő az építkezés menete szerint ugyanolyan arányban és mennyiségben tartozik elhelyezni, mint azok az anyaközségben vannak elhelyezve.

4. Köteles a felosztást kérő szükség esetén az utakat, utcákat és tereket feltölteni, a vizek levezetéséről és elvezetéséről a saját költségén gondoskodni, s az ezen pontban foglalt kötelezettsége a telekfelosztást kérőnek mindaddig fennáll, ameddig a jelen feltételek teljesítése mellett kiképzett utcákat, utakat, fásítást, vízelvezetéseket a község további fenntartására át nem veszi. Mindazonáltal még az így kiképzett utakat is a község csak azon esetben veszi át további fenntartásra, ha a felosztás alá kerülő egyes házhelytömböknek legalább 60%-át már értékesítették és beépítették, mindezen időpontig az utak, utcák, fásítás s a vízelvezető árkok fenntartásáról, illetve szükségszerű további kiépítéséről felosztást kérő tartozik saját költségén gondoskodni.

6. Köteles a levente gyakorlótér céljára a telekfelosztást kérő által megjelölt 5000 négyszögölnyi területet a községnek az ingatlan jelenlegi forgalmi árában átengedni…

8. Köteles továbbá a plébánia és kultúrház céljára a (itt következik a helyrajzi számok felsorolása – a szerk.) hrzi. számú ingatlanokat a községnek ingyenesen átengedni…

(A határozat összesen 15 pontban sorolja fel a kikötéseket – a szerk.)

Indokok: A kérelmezett telekfelosztás engedélyezendő volt, mert az ingatlan a községgel összefüggő területet képez és házhelymegosztás céljára alkalmas. A házhelyekre szükség van, mert községünk központi fekvésénél fogva állandóan nagyobb mértékben fejlődik, Budapest közelségénél fogva pedig lakossága állandóan szaporodik.

Az általános feltételek a vármegyei szabályrendelet rendelkezéséből kifolyólag községi köztekintetekből voltak megállapítandók, a részleges kikötéseket pedig az anyaközség közérdeke kívánta meg.

A telkek értékesítésére vonatkozó megkötés a parcellázás és az ezzel kapcsolatos építkezések rendszeresebb folyamata érdekében célszerűségi szempontból volt szükséges.

Gróf Karátsonyi Jenő díszpolgárságáról és haláláról

A vörösvári képviselő-testület határozata 1933. augusztus 24-én:

A képviselő-testület Gróf Karátsonyi Jenő ő Nagyméltóságát valóságos belső titkos tanácsost Pilisvörösvár község földesurát és kegyurát a község felvirágoztatása körül szerzett érdemeiért egyhangú lelkesedéssel a község díszpolgárává választja.

Egyben utasítja a községi elöljáróságot, hogy ezen megválasztásról ő Nagyméltóságát táviratilag értesítse, a díszpolgári oklevél elkészítése – annak ünnepélyes átadása iránt intézkedjen, s intézkedése eredményét jelentse be.

A vörösvári képviselő-testület határozata gróf Karátsonyi Jenő halálakor:

A képviselő-testület Karátsonyfalvi és Beodrai Gróf Karátsonyi Jenő valóságos belső titkos tanácsosnak – Pilisvörösvár község díszpolgárának – földesurának – és kegyurának 1933. évi október hó 21-én történt elhalálozását egyhangú és őszinte részvéttel tudomásul veszi, elhalálozása felett érzett legőszintébb részvétét jelen határozatával is kifejezi és emlékét jegyzőkönyvileg megörökíti.

(Folytatjuk)

Fogarasy Attila

A csonka légiós
Római domborműtöredék a Szabadságligeten

Kétezer évvel ezelőtt, Augustus császár idején a római légiók megjelentek a mai Dunántúl területén, hogy az itt élő illíreket és keltákat szép szóval vagy erőszakkal behódoltassák a birodalomba. Fél évszázad kellett ahhoz, hogy a Duna vonaláig mindenütt eljussanak, s létrejöhessen Pannonia provincia. A rómaiak a Duna mentén erődrendszert, ún. limest építettek, amely Hadrianus császár idején nyerte el végső formáját.

Nagyításhoz kattintson a képre!A limes pannóniai szakaszát összesen körülbelül 50 ezer katona védte: négy, egyenként 6000 főből álló légió és számos segédcsapat. A légiók – amelyekben kezdetben csak római polgárjoggal rendelkező katonák szolgálhattak – a mai Bécs (Vindobona), Deutsch-Altenburg (Car-nuntum), Szőny (Brigetio) és Óbuda (Aquincum) területén állomásoztak kőből épült erődtáborokban. A légiós táborok között szabályos közönként kisebb-nagyobb erődök, őrtornyok emelkedtek, ezeket a segédcsapatok védték. A limes fontos része volt a nagy szakértelemmel megépített út, amelyen a római csapatokat ellenséges támadás esetén gyorsan át tudták csoportosítani.

Stratégiailag igen fontos volt az az út is, amely a limesen belül, a Duna kanyarulatát levágva gyors összeköttetést nyújtott Aquincum és Brigetio között. Ez az út városunk keleti határában húzódott, s mérföldkövei ma is láthatóak a városi könyvtár udvarán, illetve a szántói templom előtt.

Természetesen ezt a fontos utat is katonák őrizték. A régészek Pilisszántón feltártak egy ún. burgust, őrtornyot is. A feltételezések szerint a mai Szabadságliget helyén egykoron valamiféle katonai segédtábor lehetett. Innen került elő az a római sírkő is, amely egy volt legionáriusnak és családjának állított emléket, s amely 1932-ig a plébániatemplom falába volt építve. Vörösvár legjelentősebb régészeti emléke ma Balaton-szemesen látható egy hotel területén. (A hányattatott sorsú műemlékről már többször írtam az elmúlt években. A róla készült fényképek megtekinthetők a www.vorosvar.hu/Sirko.htm weboldalon.)

Egy római legionáriust ábrázol az a szobortöredék is, amely ma is megtekinthető a Szabadságliget egyik házának falában. A Pest megye régészeti topográfiája című összefoglaló műben a következő olvasható róla:

„A pilisvörösvári tanácsház közelében kerítésbe befalazva állt egy római kori kő, amelyet 1980 előtt a Kisfaludy u. 18. sz. alá vittek. A 46 cm magas, 48 cm széles, 15 cm vastag sírkő töredékén katonaruhás, lándzsát tartó alak felső része látható.”

Az itt élő családtól megtudtuk, hogy ez a kő valóban a mai városháza mellett lévő házuk kertjében volt, s azt Krupp Márton találta kőgyűjtés közben a Garancs környékén. A nagypapa által összegyűjtött köveket a hetvenes évek

végén felhasználták a Kisfaludy utcai ház bővítésére. A római követ a ház új, északi szárnyának lábazatába építették be.

A kő erősen sérült állapotban van, egyik sarka letörött. A domborművön jól kivehető egy római légiós katona alakja. Igaz, az arcvonásai elmosódottak, s a lábai is hiányoznak. Elképzelhető, hogy egy centuriót (ma századparancsnoknak mondanánk) ábrázol, nekik volt ugyanis ilyen jellegzetes „rakott szoknya szerű” viseletük.

Többször elmondtam már, hogy jó lenne római kori emlékeinket összegyűjteni és egy állandó kiállítás keretében, méltó helyen és szakszerűen elhelyezni. Annál is inkább mivel az új 10-es út megépítését megelőző leletmentő ásatások során bizonyára sok értékes római kori emlék lát még napvilágot. A vörösváriak ma vajmi keveset foglalkoznak múltjukkal, s a még fellelhető történelmi, régészeti emlékeink is előbb-utóbb veszendőbe mennek. Nagy hiba. „Beszéld el nekem a múltat, s megismerem belőle a jövőt!” – mondta egykoron Konfuciusz, a híres kínai filozófus. Az ő bölcsességét nekünk is meg kellene szívlelnünk, akár e megkopott, csonka római dombormű okán is.

F. A.

Az utolsó kukoricagóré

A nyári aratást követően a lefosztott kukoricát régen kukoricagórékban tárolták. Ezek a fából készült építmények az idők folyamán teljesen eltűntek Vörösvár környékéről. Egytől eltekintve, amely még mai is megtalálható a József Attila utcában.

Nagyításhoz kattintson a képre!Ez a kukoricagóré, amely tudomásunk szerint az utolsó Vörösváron, méreteit tekintve nem éri el egykori társai nagyságát. A tulajdonosa, Mézinger Antal úr 1980-ban építette saját kezűleg. Manapság már nem tárolnak benne kukoricát, de azért erre-arra még ma is használják. A szerkezet rácsos megoldás szerint falécekből készült azért, hogy átjárhassa a levegő és így a lefosztott kukorica rendesen kiszáradhasson.

Vörösváron a sváb hagyományok szerint a kukoricafosztás idején a családok tagjai összeültek, és mulatozás közben együtt végezték el a munkát.

A kukorica között az emberek lopótököt is neveltek, amit a „kukurucz aus-schönj” alatt a gyerekek szívesen kifaragtak, gyertyákat tettek bele, és így

rémisztgették egymást.

A megfosztott kukoricán 2-3 szálat meghagytak, amit aztán copfba fontak, majd felakasztották a tornácra és kiszárították. Amikor aztán szükség volt rá, például télen az állatok etetésére, akkor levettek belőle, és egy morzsolóval lefejtették a szemeket.

Ma Vörösváron már csak kevesen ültetnek kukoricát, így a kukoricafosztás szép hagyománya is feledésbe merül. Kukoricagórékra sincs többé szükség. De az utolsó még tovább őrzi a régi társai emlékét.

ZsilO

 

 

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE