Romló kastélyok, fogyó birtokok
Vörösvár hajdani földesurai

A rózsaleányok

A rózsa a szerelem szimbóluma. A népköltészetben a leggyakoribb szerelmi jelkép. A szerelmesek régebben gyakran így szólították egymást: édes rózsám! Petõfi híres juhásza is így búcsúzkodik szerelmétõl: Most hát, szép Iluskám! most hát, édes rózsám! Az isten áldjon meg, gondolj néha reám.

Az utolsó pilisvörösvári rózsalány Schön Teréz volt, aki 1913 májusában ment feleségül Piltzinger Jánoshoz

Rózsaleányoknak nevezték a XIX.-XX. században azokat az erényes életű, istenfélõ, szűz hajadonokat, akiknek szeplõtlenségüknél csak szegénységük volt nagyobb - így méltán nyerték el az uraság által alapított erénydíjat, amelybõl férjhez mehettek egy rendes, becsületes legényhez.

A mesébe illõ hagyományt állítólag egy csalódott apa teremtette. A Párizs melletti Enghien kastélyának ura, La Coussaye márki lányának hozományát ajánlotta fel 1860-ban erényes szüzek ilyeténképpen való megjutalmazására, ha már az õ lánya letért az erény útjáról. A tekintélyes summa kamataiból évenként egy leány tudott férjhez menni. A díjat egy kis rózsakoszorú jelképezte.

Gróf Karácsonyi Guidónak nagyon megtetszett ez a szép szokás, és 1882-ben, Rudolf trónörökös és Stefánia fõhercegnõ házasságköté-sének évfordulóján 40 000 koronás alapítványt tett, amelybõl pilisi birtokain évenként egy-egy rózsalányt jutalmaztak, s adtak férjhez.

Évente elõször 600, késõbb 1200 korona erénydíjat kaptak a solymári, pilisvörösvári és pilisszentiváni rózsaleányok. Akkoriban ennyi pénzbõl házat lehetett építeni, a házasultak így megalapozhatták belõle jövõjüket. A jutalomra méltó hajadont a községi elöljáróság terjeszti fel az uraságnak.

Elõfordult, hogy sorsolással döntötték el az arra egyformán érdemes lányok között, hogy kit illessen az erénydíj.

Egyik évben Solymáron, a másikban Pilisvörösváron, a harmadikban Pilisszentivánon választottak rózsaleányt. A legelsõ esküvõt nagy hírverés és látványosságok közepette Solymáron tartották, 1882-ben. Az elsõ rózsalány Thaller Borbála, férje Milbich Mihály volt, mindketten földműves családok gyermekei.

1885-ben meghalt Karácsonyi Guidó gróf, a nagy mecénás, alapítványtevõ, művészetpártoló és jótékonykodó mágnás. A rózsaleányok esküvõjén azontúl fia, Jenõ ült a fõhelyen.

Az elsõ vörösvári rózsaleány Sontag Mária volt. 1883. május 10-én ment férjhez Iflinger Mátyás zsellérhez. A 11. rózsaleányt, Schön Terézt 1913. május 25-én vezette az oltár elé Piltzinger János. (Õk késõbb csere útján résztulajdonosává váltak az utolsó vörösvári földbirtokos, gróf Kará-csonyi-Keglevich Imre kastélyának.)

Az idõk folyamán 33 rózsalányt sikerült férjhez adni. Az utolsó rózsaesküvõ 1914 májusában volt Pilisszentivánon, ahol Gábeli Teréz esküdött örök hűséget Háber Ádám csillésnek. Az esküvõket mindig májusban tartották, mivel Rudolf trónörökös és Stefánia hercegnõ esküvõje is májusban volt.

A rózsaesküvõknek az I. világháború, majd az alapítványi vagyon elértéktelenedése vetett véget.

F. A.

A vörösvári rózsaesküvõkrõl Fogarasy-Fetter Mihály „Pilisvörösvár története és néprajza” című könyvében olvashatnak. Az alábbiakban részleteket közlünk dr. Jablonkay István írásából, amely a legelsõ rózsaesküvõt idézi elénk. – a szerk.


Dr. Jablonkay István:
A solymári rózsalakodalmak

Az ünnepségnek két része, a rózsalány megkoronázása és a rózsalány esküvõje szorosan kapcsolódott egymáshoz, egy egyházi szertartás keretei között. A nagymise végén került sor a rózsakorona megáldására, majd a nászanya, az alapító gróf által erre felkért úriasszony, valamelyik nevesebb személy felesége, feltette a menyasszony fejére a rózsakoronát. Ezt az aktust követte a megkoronázott rózsalány és võlegénye esketése. (…)

A solymári rózsalány koronázásáról korabeli feljegyzésekbõl tudjuk, hogy igen nagy érdeklõdés kísérte a látványos ünnepséget, és a fõvárosból és a környezõ falvakból is igen sok kiránduló, látványosságkedvelõ ember látogatott el Solymárra ezen a napon. Pedig Solymárt ebben az idõben csak fogaton lehetett elérni, mert a vasútvonalat csak a század utolsó évében építették meg, így akinek nem tellett fogatra, gyalogosan érkezett a szomszéd községekbõl, és ilyen is akadt szép számmal.

A Bécsi út felõl érkezõ vendégeket már a község határában (a Szarvas csárdánál) fogadta a fehér pikézubbonyos, piros vállszalagos legényekbõl álló lovas bandérium, élén a szolgabíróval, aki nyeregbõl üdvözölte a nászanyát, az alapító grófot és a hintósoron érkezõ vendégeket. A község szélén felállított figyelõ az üdvözlés alatt elsütögette a közelben földbeásott mozsárágyukat, ezzel is fokozva az üdvözlés ünnepélyességét.

Ezután megindult a menet a falu felé, elõl a lovasbandériummal, majd az azt követõ kocsi-sorral. A következõ állomás a község szélén álló diadalkapunál volt. Itt a község jegyzõje köszöntötte a nászasszonyt, a kíséretében érkezett gróffal és fényes kíséretükkel együtt. A diadalkapu zöld gallyakkal, nemzetiszínű zászlókkal és „Isten hozta vendégeinket” felirattal fogadta az érkezõket. (...)

A falu népe már korán talpon volt ezen a nevezetes napon, és teljes ünneplõbe öltözve várta a díszes fogatsor megérkezését. Többségük a házak elõtt állt, de a jegyzõ , bíró és a képviselõ-testület teljes számban, sok helybeli érdeklõdõ kíséretében a tanácsházánál várta az érkezõket, majd a menetben a nászasszonyt vivõ, libériás kocsis hajtotta, díszes grófi, címeres landauer hintó után gyalog menõ grófot és más elõkelõségeket követve, a menyasszony házához vonultak. Itt volt a falu apraja-nagyja, a más utcabeliek, amerre nem vonult a menet.

Itt várta a mátkapár a grófot és a nászanyát, valamint a kíséretüket. Itt tolongott az a sok budapesti és vidéki érdeklõdõ, aki szemtanú akart lenni a Magyarországon elsõ ízben megtartott rózsakoronázáson és esküvõn.

A menyasszony házának belsõ szobájában várakozó mátkapárhoz a gróf intézett rövid beszédet, emlékeztetve a rózsalakodalom hagyományának kapcsolódását a trónörökös pár esküvõjéhez, majd bemutatta a jegyespárt a nászasszony tisztét betöltõ Erdõdyné grófnõnek. (...)

A templom elõtt az elsõ rózsaesküvõ alkalmából, a járás összes papjai díszes ornátusban várták az akkori Magyarország három bíboros érsekének egyikét, dr Hajnald Lajost, aki lovas bandériumtól kísérve mozsárágyúzás és harangzúgás közepette érkezett a templom elé. Õt köszöntötte Glázer József plébános, majd rövid ceremónia után a bíborossal az élen a násznép bevonult a már zsúfolásig megtelt templomba. Elõbb Glázer plébános mondott ünnepi nagymisét és szentbeszédet, amely után megáldotta az oltárra tett rózsakoronát, és utána átnyújtotta a nászanyának, aki a szentélyben felállított baldachinos trónuson ült, jobbján a rózsalánnyal, baloldalán az egyik fehérruhás mirtuszkoszorús nyoszolyólánnyal.

A grófnõ ezután az eléje térdelõ rózsalányt megkoronázta, és az megkoronázott fõvel állt võlegényével a szentélyben az oltár elé, miközben az orgonán halk prelúdiumot játszott Róth József akkori kántor. Ekkor kelt fel a díszes ornátusú bíboros érsek a szemben felállított másik trónusról, és megkezdte az esketési szertartást. Az esküvõ alatt és a mise közben a környezõ községek kántoraiból alakult énekkar énekelt. A szertartás közben a bíboros beszédet intézett a jegyespárhoz, arra intve õket, hogy az erények igazi jutalmukat a mennyben nyerik el.

A szertartás után a fiatal pár, a gróf, a bíborossal és nászasszony grófnõvel a menyasszony házához hajtatott, ahol a fiatal párt és az örömszülõket az az azóta sem ismétlõdõ megtiszteltetés érte, hogy a bíboros, a gróf és grófnõ legyen az ünnepi ebédnél vendége a földműves családnak. Ötüknek az örömszülõk szolgálták fel az ebédet, amely bizonnyal oly választékosan készült, hogy a magas vendégek ízlésének is megfelelt.

A násznép ez alatt, szintén régi hagyomány szerint az udvaron felállított lombsátor alatt ette a finom lakodalmi ebédet, amelyhez szórakoztató zenét a helybeli fúvószenekar szolgáltatott. A gróf meghívott vendégei részére a tűzvész után épített új katolikus iskolában, egyik tanteremben teríttetett mintegy 30 személy részére, így többen nem jutottak helyhez a meghívottak közül.

(Forrás: www.solymar.hu )

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail