ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

15. oldal Kertészet - szőlészet

Pincenézőben
Szüreti riport óborral és murcival

Ha azt mondom, kotyogó, bizonyára a legtöbben a kávéfőzőre gondolnak. Pedig kotyogónak mondják a borászok fontos eszközét is, amelyet a must utóerjesztésénél használnak. Lényegében egy üveg- vagy műanyag spirál, amelyben félig víz van, s a hordóba dugaszolva, segítségével kiengedhető a must erjedésekor keletkező széndioxid. A gáz távozásakor a buborékok sajátos, kotyogó hangot adnak. Innen az elnevezés.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Skoda József, Ludvig Károly, Manhertz János és Schreck János szakmai vita közben

Bevallom őszintén, ilyen herkentyűt életemben először akkor láttam, amikor Ludvig Károly néhány barátjával együtt meghívott a pincéjébe egy kis szüret utáni mustrára. Már tavasszal a Kertbarát Kör borversenyén megbeszéltük ezt a találkozót, de a pince átalakítása miatt mostanra ütöttük csak nyélbe. (Majdnem azt írtam: csapra – ezzel sem jártam volna messze az igazságtól.) A dolog úgy kezdődött, hogy akkor megkérdeztem néhány kertbarátot: szerintük kinek van a legszebb pincéje Vörösváron? Mindenki egy emberként vágta rá: a Ludvig Karcsinak…

Miközben a kotyogókban halkan bugyborékol a gáz, félve jegyzem meg: Úgy tudom, ilyenkor nem is szabad lejönni a pincébe a széndioxid miatt…

Vendéglátónk azonban megnyugtat, a zajos erjedés három napig tartott, most az utóerjedés zajlik, ez egy-két hetet vesz igénybe. Ilyenkor már nem termelődik annyi gáz, hogy veszélyes legyen a pincében tartózkodni. A kotyogót azért szokta bedugni, hogy a maradék széndioxid eltávozhasson a hordóból és a bort ne érje levegő.

– Amennyi oxigén kell a bornak, az a hordón keresztül beáramlik, de közvetlenül nem szabad érintkeznie a levegővel. Az tönkre teszi, ecetessé válik – magyarázza a házigazda.

– Úgy van, a levegő a bor legnagyobb ellensége – bólogatnak a többiek, aztán egy szuszra felhajtanak egy pohárkával a tavalyi fehér borból.

Nagyításhoz kattintson a képre!
A házigazda sűrűn töltögette
a poharunkat

Azt gondolom, jobb, ha többé nem kotyogok közbe, mivel egyáltalán nem értek a borkészítés tudományához. Abból, hogy magam is megkóstolom ezt a pohárka bort, talán nem lesz baj.

Rosszul gondoltam.

– Hogy fogod azt a poharat? – csóválja a fejét Schreck János, a Kertbarát Kör elnöke. – A pohár szárát kell megfogni két ujjal, hogy koccintáskor csengő hangot adjon…

Kiigazítom a hibát, mire újra rám szól:

– Most meg hogy iszol, a bort nem nyalni kell! Húzd le bátran… Ha meg akarsz bizonyosodni arról, milyen a bor, meg kell nézned a kisujjadat. Hogy tudod megnézni a kisujjadat? – kérdezi huncutul.

Hirtelen megvilágosodom:

– Ha felhajtom a bort, s a poháron keresztül meglátom.
– Úgy van – mondja elismerően, s nagy nevetések közt koccintjuk össze a poharakat.

Leöntöm hát a torkomon egyszerre a kitűnő fehér bort, s érzem, ahogy napon érlelt ízei szétáradnak a számban, nyelőcsövemben, gyomromban, minden porcikámban.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Bacchus, a bor istene az egyik hordón

Kis idő múltán újabb lopótöknyi borral érkezik a házigazda. Ezúttal vörösborát kínálja nekünk. Élvezettel kóstolom meg az italt: a vöröset mindig is jobban szerettem. Blaubur-ger és Cabernet Savignon keveréke a kóstolt bor. Utóbbihoz a szőlőt Szekszárdról hozatta tavaly a házigazda.

Körülnézek egy kicsit a pincében. Valóban eléggé takaros. Hátul a nemrég elkészült borosüvegtartó, néhány üveg lopótökkel. Kétoldalt mint lefektetett matrjoskababák sorakoznak csökkenő nagyságban a boroshordók. A legnagyobb közülük 160 literes, a legkisebb pedig 35. Jobboldalt az óborral teli, balról a még erjedő nedűt tartalmazó hordók állnak. Némelyiket faragás díszíti. Külön hordóban van a színmust és a préselésből származó must. Ez utóbbiból valamivel gyengébb minőségű bort lehet nyerni. A házigazdának nincs szőleje, a szőlőt – másokhoz hasonlóan – Wieszt Ferenctől vásárolja, aki Mátra környéki fajtákat kínál megvételre.

A vásárolt szőlőből az idén háromféle bor készül: Gyöngy, Cserszegi és egy Gyöngy–Rizling– Kristály–Muskotály keverék.

– Kitől tanultad a borkészítést? – kérdezem Ludvig Károlyt, amikor egy kis Otellót tölt a poharamba.

– Az apámtól. Mindig nagyon jó borai voltak. Persze Otelló és Nova. Akkoriban nem volt más Vörös-váron. Én már gyerekkoromtól kezdve sokat segítettem neki. Húszéves koromban már volt három saját hordóm az apám pincéjében, amit én kezeltem. A saját hibáimból tanulhattam. Előfordult egyszer például, hogy nyúlós lett az egyik hordó vörösborom. Nem folyt rendesen, egy gombabetegség miatt a molekulák összeálltak. Tudtam, hogy szét kell csapatni, ezért egy cirokseprűn átfolyattam a bort. De biztos, ami biztos, még faszénen is átszűrtem utána. No, azt nem lett volna szabad, mert vörösbort nem szabad faszénnel kezelni. Persze ezt csak azután olvastam egy szakkönyvben. Amikor néhány héttel később ismerőseimet megkínáltam a borral, meglepődve tapasztaltam, hogy elveszítette a színét. Olyan volt, mintha fehér bor lett volna. Az íze nem volt rossz, de az összes festékanyagot kiszedte belőle a szén. Kiszőkítette. Hát így jártam vele…

Nagyításhoz kattintson a képre!
Takaros rend a pincében. Baloldalt az újborok,
jobboldalt az óborok hordói

Iszogatjuk tovább a finom óborokat, dióbelet, mogyorót, sajtot eszegetünk hozzá, hallgatjuk a kotyogók muzsikáját és ki vagyunk békülve a világgal.

Persze, csak egy darabig. Aligha nem fognak előbb-utóbb összevitatkozni valamilyen borászati kérdésben a derék borkészítők – gondolom én. S igazam is lett. A hordók tisztításáról folyt éppen a szó, amikor Schreck János megjegyezte:

– Én jártam olyan pincékben, ahol egy csepp víz nem érte a hordókat, hanem öblítő borral mosták ki őket.

– A kultúrházban volt egy előadás, ahol ezt cáfolta az előadó – szól közbe Manhertz János. – Ecetes lesz a bor tőle. Az csak mese, hogy van, ahol borral öblítik ki a hordót.

– Trisó meg hideg víz kell – javasolja Skoda József –, aki a felvidékről származott el Vörösvárra és felesége édesanyjától tanulta meg a borkészítést.

– Nem kell trisó sem – tromfolja le Manhertz János. – Tiszta hideg víz kell és más semmi… Nem szabad borral öblíteni. Ha egy bor ecetes lesz, azzal már nem lehet semmit sem csinálni.

Ehhez hasonló szakmai eszmecserével múlatják magukat a derék gazdák poharak víg csengése közepette. Sokszor nem is értem a bűvös kifejezéseket, amik a levegőben keringenek. Ők fél szavakból is megértik egymást, nyomatékként néha svábul is megtoldják a beszédet. Hagyom, hadd folyjék a bor és a szó. Csak ritkán szólok magam is közbe. Akkor is inkább csak kérdezek.

Egy furcsa hangzású szó megragadja a figyelmem: „csinger”. Hallottam már a szót, de nem tudom, mit jelent.

Elmagyarázzák nekem, hogy a csinger az a kapásbor volt. Úgy készült, hogy a törkölyre vizet öntöttek és néhány napig erjedni hagyták. Azután újra kipréselték. Alacsony alkoholtartalma és savanykás íze miatt főleg nyári nagy melegben dolgozó emberek itták, például azok, akik a szőlőt kapálták. Ivóbornak is hívták, nemigen lehetett tőle berúgni. (A Magyar Néprajzi Lexikonból később azt is megtudom, hogy a csinger magyar eredetű szó, más vidékeken inkább a német eredetű lőre szót használták a megnevezésére.)

Ludvig Károly elmondja, hogy az apja által készített csinger íze vetekedett a normál borokéval, mert többféle törköly szolgált alapul.

Schreck János szerint a csingerkészítéshez cukor is kellett.

Manhertz János erre ismét vitába szállt:

– Hogyhogy cukor? Hol volt régebben cukor? Vörösváron a háború előtt a kávét sem cukorral, hanem szacharinnal itták, nemhogy a csingerbe cukrot tettek volna...

Házigazdánk végül megkóstoltatja velünk újborát is. A murcira, amit iszunk, még igazán nem lehet elmondani, hogy bor. Íze még alig van. Fanyalogva kortyolgatjuk.

– Milyen szerencse – mondom, – hogy annak idején a legelső ember, aki borkészítésre adta a fejét, nem állt meg a murcinál, s nem öntötte ki kedveszegetten első kísérletének eredményét. Mit veszített volna vele a világ…

Szerencsére vendéglátónk megkönyörül rajtunk és a Szent János-áldást már ismét egy lopótöknyi vörösborral ejtjük meg. Amikor kezünkbe vesszük a poharat, egy mozdulat ismétlődik meg az időben, s máris nagybajuszú szépapánk áll mellettünk mustszagú, ódon pincék mélyén, huncut mosolyával. Koccintunk, nagyot csendül a pohár, csengése évszázadokat ível át, s gömbölyű alján feljönnek a csillagok…

F. A.

„Aki a virágot szereti…”
A Szebb Környezetünkért Egyesület Vörösvári Virágtalálkozójáról

A Szebb Környezetünkért Egyesület 2004 tavaszán alakult meg. A város 5. számú választókörzetében lakók közül jó néhányan úgy gondolták, közös erővel, civil szervezetként többet tudnak tenni környezetük szebbé tételéért, és programjaikkal a környezetvédelem fontosságára és lehetőségeire is felhívhatják a figyelmet.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Mindenki talált magának kedvére való növényt, elültetni való magot, virághagymát.

A Vörösvári Virágtalálkozó megszervezésével egyesületünknek kettős célja volt. Egyik, hogy találkozhassanak mindazok, akik kertjükben feleslegessé vált virágmagokat, virághagymákat, bokrokat adnának ingyen és azok, akik ezeket szívesen elültetnék kertjükbe vagy közterületre. Vártuk azokat is, akik most alakítják ki kertjüket és tanácsot kérnének ültetéssel, telepítéssel kapcsolatban. Ezért hívtuk meg rendezvényünkre a Kertbarátok Egyesületének tagjait, hogy szakmai tapasztalataikat osszák meg az érdeklődőkkel, és kértük meg a Városi Könyvtár vezetőjét, hogy rendezzenek a szakkönyveikből egy kiállítást, és tegyék lehetővé, hogy a könyvek ott a helyszínen kikölcsönözhetők legyenek. Másik célunk a vízzel kapcsolatos információk eljuttatása volt a vörösváriakhoz. Azt gondoljuk, sokkal inkább takarékoskodnának a vízzel és ügyelnének a kimenő víz tisztaságára, ha többször és többet hallanának ezek fontosságáról.

Lehet, hogy nem tudják, a víz mekkora értéket képvisel, mennyi energia felhasználása árán jut el a háztartásokba, milyen veszélyeket rejt a szennyvízbe juttatott vegyi anyag, hulladék, hogy milyen többletterhelést jelent a szennyvíztisztítóknak pl. a háztartási olaj lefolyóba öntése, hogy a szennyvíz fokozottabb szennyezettsége az oka a környezetterhelési díj megemelésének, s ezt a terhet a háztartásoknak kell vállalniuk. Szórólapjainkon ezek a témák szerepeltek.

A program 9 órakor kezdődött, az időjárás kedvezett nekünk, ragyogóan sütött a nap. Rengeteg hagymát, virágmagot, bokrot hoztak rövid időn belül. Már azon tanakodtunk, mi lesz majd a megmaradt növényekkel, mert – mint tudjuk – az emberek inkább adni szeretnek, de úgy látszik, nagyon csábító volt a kínálat.

Válogathattak az egynyári virágmagok, évelő virághagymák, cserjék, örökzöldek között, de volt tiszafa, leander, hibiszkusz, kála, kána, muskátli, sokféle fűszernövény és szobanövény is.

A színes dísztökök is gyorsan gazdára találtak. Aki eljött, nem ment haza üres kézzel.

A kiválasztott növények mellett néhányan még egy szép őszi virágkoszorút is hazavihettek a vörösvári virágüzletek – a Hétszín-virág, Kriszta Virág-Ajándék, Krausz-Virág, Ligeti Virágüzlet, Phil Virágüzlet, Virág Garázs, Virágvarázs – jóvoltából.

10 órakor megérkezett Marosi Gusztáv egy ládányi virág- és vetőmaggal, Heim Márton és Nándori E. Ágnes már a következő találkozóra ajánlott fel örökzöldeket, virágokat.

Jó volt együtt lenni, beszélgetni virágokról, kertészkedésről ezen a szép, napsütötte őszi vasárnapon. Tavasszal – remélhetőleg még többen – ismét találkozunk!

A szervező egyesület tagjainak, a Kertbarátok Körének, a Városi Könyvtárnak, a Fővárosi Vízműveknek, a virágüzleteknek, a Pilisteam Bt.-nek, Schreck Szilviának, a Bujutsu-kai harcművészeti csoportnak és minden résztvevőnek ezúton mond köszönetet.

Temesvári Anna
a Szebb Környezetünkért Egyesület elnöke

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE