ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

24. oldal Fórum

Fórum

Meggyes Tamás a 10-es útról

„Meggyes Tamás, fideszes képviselőjelölt szerint a 10-es út nyomvonala az egyik legrégebbi magyarországi, nemzetközi jelentőséggel bíró útvonal, a rómaiaktól kezdve fő európai közlekedési tengelynek számított és számít. Úgy látja, inkább a nemzeti park védett területén átívelő utak (a dobogókői és a pilisszentlászlói) forgalmat kellene korlátozni. Akár úgy, hogy a menetrendi buszokon kívül minden teherforgalmat kitiltanának, időszakos lezárásokat alkalmaznának. A Pilis lábánál futó új 10-es nem zavarna senkit, és a meglévő terveket lehet módosítani is. Például az állatvilág védelmét szolgáló »zöld átjárók« létesítésével. Meggyes szerint két külön úttengelyre van szükség, egy (a régi) a helyieknek és egy (az új) a hosszú távon közlekedőknek. Az új 10-es út megépítésére hatalmas banki hitel áll rendelkezésre. A Gyurcsány-kormány hibájának róható fel, hogy a beruházást a Levegő Munkacsoport pereskedése miatt még nem kezdték meg. A változás kell azért, hogy a 10-es főutat elkerülő út végre megépülhessen.”

(Megjelent a „Bányász lámpa. Dorog és környéke információs lapja” című kiadványban a parlamenti választások előtt. Meggyes Tamás azóta területi listáról bejutott a parlamentbe.)

Köszönés – Jó napot!

Jó szokás, tiszteletadás, egymás megbecsülése. Kialakul évtizedek alatt falvakban, népek között s öröklődik családokban. Mi az indítéka, ezt kutatom, keresem rá a választ.

Pilisvörösvár a helység.

Fiatal korom óta járok ide vásárolni, piacra, rendelőintézetbe, és ha az utcán végigmegyek – mert több dolgot is intézek egy napon –, végigkíséri életemet az a felemelő érzés, hogy köszönnek. Köszönnek akkor is, ha nem ismernek. Ez iránti kíváncsiságom egyre erősödött évtizedek alatt. Évek alatt erre felfigyeltem, és ha Pilisvörösvárra megyek, figyelem, köszönnek-e. Igen, és én boldogan visszaköszönök.

Vegyes a lakosság összetétele. Régen túlnyomó részük németajkú volt. De ma is tapasztalom, hogy ez a szép, megtisztelő jó szokás nem hal ki. Úgy megyek végig az utcán, mint jó ismerős, vagy szomszéd vagy rokon.

Elhatároztam, hogy megírom, közzé teszem. Tanulhatna tőlük sok más közösségben élő ember. Most hogy várossá nőtte ki magát Pilisvörösvár, reméljük, a jó szokás, tiszteletadás és egymás megbecsülése a köszönés, nem megy feledésbe. Ez teszi nagyra becsültté a szememben Pilisvörösvárt.

Özv. Naszvadiné Gézáné (Tinnye)

Prohászkáról

Kedves Attila! Hosszú évek óta rendszeres olvasód vagyok, munkádat a helyi újság élén nagyra értékelem.

Most mégis úgy gondolom, Prohászka Ottokárral kapcsolatban nagyon „lazán” kezeled a dolgokat.

Hadd írjak ide néhány gondolatot.

1. Tengernyi irodalma van (s Te, mint nagy tudású filosz, ezeket mindenkinél jobban ismerheted), hogy Prohászka nem egy „mezei” zsidózó, hanem egy gyakorló, „tudományosan” megalapozott antiszemita volt.

2. Lehet, hogy azokon a bizonyos vonatokon nem ő volt a masiniszta, de előtte, sok éven keresztül aktívan krampácsolt. Biztosan elévülhetetlen „érdemei” vannak abban, hogy sok magyar (s nem magyar), katolikus és nem katolikus polgártársunk annak idején – amikor eljött az idő – szorgalmasan segített csomagolni, s másnap már hipp-hopp vitte is a „cuccot” az elhagyatott zsidó otthonokból. Ha mondjuk, buzgó katolikus volt, biztosan talált lelki megnyugvást Prohászka elmélkedéseiben.

3. Te is tudod, hogy bizonyos A. S. „mester” [Adolf Schickelgruber = Hitler] akár tehetséges akvarelfestő is lehetett volna, mégse erről emlékezünk meg róla. (Egy közszolgálati lapban talán furcsa lenne születésnapján festményeiről értekezni.)

4. Nem hiszem, hogy minden katolikus számára a vallási ünnepeken, vagy a hétköznapokon csak Prohászka elmélkedései jelenthetnek fényt, reményt. Oly erős és oly nagy a katolikus hit, hogy más szerzőt is találhattál volna.

Munkádhoz, életedhez további sok sikert kívánok, és üdvözöllek!

Tóth Imre

Megjegyzések a Terror Háza kiállításáról szóló cikkhez:

Sehr Geehrter Herr Fogarasy,

Ihr Artickel; „Bölcsőben ringattak, batyuval kidobtak” in der Juni Ausgabe der Vörösvárer Zeitung schlug wie ein Blitz auf mich ein. Ein lobenswerter ehrlicher Beitrag zu der Debatte und Geschichte unserer Vertreibung. Ich bin einer von den zwei Tausend Solymarern die der Schmächung ausgesetzt wurden mit Mutter und Geschwistern. Ihre Empfindungen im „Haus des Terrors” so eloquent zum Ausdruck ge-bracht lindern meinen Zweifel an der Auf-richtigkeit der heutigen Magyaren vis a vis der Schamlosigkeit dieser Episode der magya-rischen Geschichte. In meiner Erfahrung Sie Herr Fogarasy sind der erste der Geist und Feder freien und ehrlichen Lauf gibt über die schamlose Taten der damaligen magyarischen Führungschicht.

In der Liste der Verrufenen missen Sie Einen Imre Nagy der sich als Held entpupte aber für uns nur ein anderer Magyar ist der als Innen-minister über unsererVertreibung präsidierte. Die Gegenstimmen von Mindszenty und Shvoy varen ineffektivePlatitude, den die Kirche war ein williges Instrument des magyarischen Chauvinismus. Mindszenty's pathethische Auserung, „Schade sie hätten auch gute Magyaren sein können” steckt noch immer in unseren Bewustsein. Ihre Leser sollten mit den Briefwechsel zwischen Bishof Shvoy und Generaloberst William S Key

(Allierter Kontrollrat) vertraut gemacht verden. Bichof Shvoy in seinen Schreiben an Generaloberst Key schrieb unter aderen folgendes; „melyben a fasiszta és náci svábok a demokratikus Magyarország számára komoly veszélyt jelentenek.”

Ihren Artickel habe ich meine Landsleute in Deutschland höchst empfolen.

Herzlich Grüsse, Stefan Mendi

Globális hőhullám

Tikkasztó volt a hőség hetekig. Ha volt is egy-két zápor, vagy felhőszakadás, nem hozott felüdülést. Hosszú forrónak tűnt a nyár. Mindenki igyekezett kora reggel elintézni házon kívüli fontos teendőit, hogy utána behúzódhasson a lakás leghűvösebb zugába. A tücskök is letették a hegedűjüket ebben a hőségben. Legnagyobb bajban azok voltak, akik kivágták az árnyékot adó fákat, mert hullatták a levelüket, vagy hogy az üzletük számára még több parkolót nyerjenek.

Idén hőségrekordok dőltek meg és áldozatai is voltak a melegnek világszerte. Több városunkban vízkorlátozást vezettek be. Fogynak az „aranytartalékok”. Minden jel arra mutat, meg fogjuk még becsülni az ivóvizet. Évek óta figyelmeztetnek az éghajlatkutatók és a környe-zetvédők a globális felmelegedés veszélyeire, a klímaváltozásra, a szélsőséges időjárásra és következményeire. Akik eddig nem vették komolyan, és csak legyintettek rá, most már a saját bőrükön is tapasztalhatják a változást.

Budapesten is hőségriadó volt. A forróságtól elmozdultak a villamossínek. A Margit híd oszlopai viszont a rozsdától dőltek le. A Combino hírtől is kiverte az embert a verejték. Az ablak és légkondicionáló luxusszerelvényektől is lehetett gutaütést kapni. De egyesek szerint tavasszal az üvegház villamosokban a primőr áru jól megteremne.

Itt a városunkban a hőség ellenére is villámgyorsan építik az utakat, térköveznek. Első a gyorsaság, második, vagy harmadik a minőség. Visszasírjuk a faként kivágott egyedi Altbäcker-féle buszmegállókat. Készül a rezsizabáló Művészetek Háza – persze hitelből. Kérdezik is az emberek, hogy vajon miből fogják fűteni, fenntartani a nagy hodályt az elkövetkező hét – vagy ki tudja hány – szűk esztendőben, ki fizeti vissza a borsos hitel-milliók törlesztőrészleteit.

Forrósodik a talaj a 10 mindig együtt szavazó képviselő talpa alatt, akik korábban kisajátítani akartak, most meg eladósítani bennünket. Mi, vörösvári polgárok meg csak kapkodjuk a levegőt, amikor a postás kétszer csenget, és a megszorítások csekkjeit átadja.

Forró volt a nyár, de milyen lesz az ősz?

Dr. Gábeli Zoltánné

A polgári körök hírei

A víz ég! A vízplazma energiájának hasznosításáról előadást tart Gróf Spanyol Zoltán kutatómérnök. Szeretettel várjuk az érdeklődőket 2006. szeptember 22-én pénteken 18.30 h-kor a pilisvörösvári városi könyvtárba.

2006. szeptember 24-én, vasárnap 16.00 h-kor ünnepi megemlékezést tartunk a református templomban a forradalom 50. évfordulójának tiszteletére az Egymásért és a Zöld Szív polgári körök szervezésében.

FELHÍVÁS!

A Kultúrház átépítése miatt kialakult káosz rendezésének érdekében ezúton felhívjuk minden civil szervezet figyelmét, hogy a Pilisvörösvár és Környéke Ipartestület díjmentesen rendelkezésükre bocsátja 2085 Pilisvörösvár, Fő út 47. szám alatti székhelyén lévő tárgyaló helyiségét.

Jelentkezni lehet a 06 20 913-5713-as telefonszámon.

Molnár Sándor
Pilisvörösvár és Környéke
Ipartestület elnöke

 

 

 

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE