ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

16. oldal Helytörténet

A vörösvári Lipót-akna biztonsági pillérének leművelése
A szénvagyon kimerülése miatt zárták be a bányát

Pilisvörösvárott a XX. század első felében négy évtizeden át folyt intenzív szénbányászat. 1940. december 1-jén, reggel hat órakor azonban a bánya végleg beszüntette a termelést. A bánya bezárása után szárnyra kelt híresztelések szerint a belga érdekeltségű cég azért állt le a termeléssel, mert nem akart a II. világháborúban olyan országnak termelni, mely Belgiummal hadiállapotban állt. A dolog azonban ennél sokkal prózaibb, s nincs köze hazafias érzelmekhez: egész egyszerűen elfogyott a szén. Ennek cáfolhatatlan bizonyítéka az a dolgozat is, amelyet Szabó Ernő bányamérnök tett közzé „A pilisvörösvári Lipót-akna biztonsági pillérének leművelése” címmel a Bányászati Lapok 1954. évi 3-4. számában.

Szabó Ernő a bevezetésben ismerteti a bánya jellemzőit.

A széntelepülés öt különálló telepből állott, a szénrétegek összvastagsága elérte a 16 métert. Az egyes rétegeket édesvízi mészkő-beágyazások választották el egymástól. A legalsó réteg gyenge minőségű volt, ezt nem bányászták. A széntelepek összefüggését számos vető (ferde kőzettörés) zavarta meg. A bányaüzem két ikeraknával rendelkezett. A 246 méter mély aknák 20 méter távolságban voltak egymástól. Napi átlagban 45-50 vagon szenet termelt az üzem. A dolgozók száma 650 volt. Közülük 300-an a föld alatt, a többiek az osztályozóban, gépüzemben és egyéb üzemekben tevékenykedtek. (1940. évi létszámadatok.)

Nagyításhoz kattintson a képre!
A Lipót-aknatelep

A harmincas évek végére a széntelepek kezdtek kimerülni. 1938. január 1-jén már csak mintegy félmillió mázsa szénre becsülték a szénvagyont.

A bányaigazgatóságnak döntést kellett hozni: kitermeljék-e az akna közvetlen közelében lévő szénkészletet is, amelyet mindaddig biztonsági okokból háborítatlanul hagytak. A két akna körül meghagyott kúp alakú védőpillér egyrészt arra szolgált, hogy biztosítsa az aknák folyamatos üzembiztonságát, másrészt, hogy védelmet nyújtson a melléjük telepített üzemépületeknek, így a villamoserő-központnak, a kazánháznak, a szállítógépházaknak stb. – nehogy elmozduljanak, megsüllyedjenek.

Számítások szerint a védőpillérben lévő kitermelhető szénvagyon 4,3 millió mázsát tett ki.

Ez elég tekintélyes mennyiség volt, amelynek kitermelése további 2-2,5 évre biztosította a bánya működését és a dolgozók megélhetését.

A védőpillér kitermelése ugyanakkor nem volt veszélytelen, mivel az aknákat nem túl szerencsés megoldással annak idején a fővetőbe fúrták, így meg volt az előfeltétele annak, hogy a kőzetmozgások következtében az aknák a vető mentén elnyíródva oldalirányú elmozdulást szenvedjenek. Ez akár súlyos üzemzavart, szerencsétlenséget is okozhatott volna.

A 4,3 millió mázsa szén azonban túl értékes volt ahhoz, hogy veszni hagyják. A bányaigazgatóság felkérte hát Esztó Péter egyetemi tanárt, a téma kiváló szakértőjét, segítse tanácsaival a védőpillér leművelését.

Nagyításhoz kattintson a képre!„Hazai viszonylatban ez volt az első olyan természetű aknapillér-lefejtési kísérlet, amelynél az utolsó pillanatig a kőzetmozgásos területen fekvő aknákon keresztül kellett a termelvények, anyagok és személyek szállítását lebonyolítani” – emeli ki dolgozatában Szabó Ernő.

Az eddig leírtakból egyértelműen megállapítható, hogy a vörösvári bánya nem politikai okokból állt le, hanem a szénvagyon kimerülése miatt. Ha lett volna még szén a bányában, nem kockáztatták volna meg a bánya vezetői a vetőkkel szabdalt védőpillér szénvagyonának kitermelését. Ebben a vélekedésemben megerősít Tasnádi Tamás bányamérnök is:

„A védőpillér kitermelése rutinfeladat, nem szükséges külső szakértőt felkérni rá, a bánya saját erőből is meg tudja oldani. Az, hogy a téma legavatottabb szakértőjét kérték fel közreműködésre, azt bizonyítja, hogy mindenki tudta, mekkora szakmai kihívást és kockázatot jelent a Lipót-akna védőpillérének leművelése.”

A védőpillér lefejtése 1938 áprilisában kezdődött meg és megszakítás nélkül tartott 1940 decemberéig, vagyis kereken 2 év és 8 hónapig. Ennek során kifejtettek 3 852 600 mázsa szenet, azaz a védőpillér szénkincsének 90 %-át. Ekkor azonban „a személy-, üzem és vagyonbiztonság megóvása érdekében, valamint azért is, hogy a leszerelési munkálatok, amelyek kb. négy hetet igényelnek, elvégezhetők legyenek”, a termelőmunkát leállították.

A bányászat beszüntetése után a Lipót-akna környékének épületei ugyancsak furcsán néztek ki: ide-oda dőltek, mintha részegek lettek volna. A kitermelés alatt ugyanis – folyamatos iszapolás mellett – havi átlagban 10-12 cm-t süllyedtek az épületek. Ez különösen az aknatorony működőképességének fenntartását nehezítette meg. Megfeszített munkával – a csövek, vezetékek utánszabásával, rövidítésével – azonban sikerült biztosítani a folyamatos termelést. (Amíg az egyik aknatorony üzemelt, addig a másikat javították.)

A védőpillér lefejtését végül is teljes sikerrel, minden különösebb baleset nélkül sikerült megoldani.

„Hogy az aknapillér leművelésének munkálatai ilyen szerencsés kimenetelűek voltak, ebben nagy része van a bányász és gépész műszaki személyzetnek és a munkálatokban részt vett összes dolgozónak. Mindannyian átérezték ennek a munkának a nagyszerűségét. Mindannyiukat áthatotta ennek a rendkívüli bányászati probléma megoldásának az akarata” – írja dolgozatának végén Szabó Ernő bányamérnök, a munkálatok irányítója.

Fogarasy Attila

 

 

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE