ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

9. oldal In memoriam

Annus néni igaz meséi…

Ismét elment egy nagy „mesemondó”. Meghalt Vajda Sándorné, született Bruckner Anna. Olyan csendben ment el, hogy még a temetésére sem tudtam elmenni, nem hallottam, nem tudtam felőle. Sajnálom, hogy nem lehettem ott… Fáj, ha erre gondolok…

Nagyításhoz kattintson a képre!
özv. Vajda Sándorné
1926. 02. 11. - 2006. 08. 05.

Mennyit mesélt nekem a családjáról, milyen szép, tiszta meséket; sorsról, tragédiákról, emberségről, hűségről, igaz szeretetről! Sok szép írás jelent meg az ő meséi, történetei nyomán újságunk hasábjain.

Mesélt Józsefről, legidősebb bátyjáról, aki ott veszett a doni-fronton, s akinek búcsúlevelét is olvashattuk. Mesélt György bátyjáról, aki fogságba esett, és egy Vörösvárra leszórt orosz röpcéduláról tudta meg az aggódó család, hogy még él. Mesélt Rudolf testvéréről, aki később Györgygyel együtt a kitelepítéskor hagyta el az országot, virággal feldíszített, mégis szomorúságos vagonokban. Mesélt édesapjáról, akinek egy évre rá azért kellett Németországba menekülnie – feleségével és legkisebb fiával, Lászlóval –, mert összetévesztették egy névrokonával, aki volksbundos volt a háború alatt, s az igaztalan, vicsorgó gyűlöletben nem volt maradása.

A családból egyedül Annus néni maradt a szülőhazában, férjhez ment, gyermeket szült, keményen dolgozott a Klement Gottwald Villamossági Gyárban. Sokat mesélt erről is: a törékeny aszszony turbógenerátort szerelt a gyár olajos, bűzös zajában. De zokszó nélkül tette, amit kellett. Túlélte a legembertelenebb, legaljasabb éveket is. A benne élő szeretet, a szépség és a boldogság iránti vágy, a jövőbe vetett hit adott neki erőt hozzá.

Annus néni 1959-ben látogathatott ki először – ötéves fiával együtt – Németországba. Sok viszontagság után ekkor találkozhatott újra a Bruckner-család. Családegyesítés a vasfüggöny mögött. Ideiglenes paradicsom. A boldogságos eseményről egy fakó fénykép tanúskodik.

Aztán múltak az évek, éldegéltek szépen, békességben. A politika is változott. Enyhébb lett a zsarnokság szorítása. Emberibb lett az élet. A fia közben felnőtt, Annus néninek unokája született. Boldogok voltak…

A történet vége mégis szomorú. Annus néni egyedül maradt a Tompa utcai házban, üresen kongott a fia családja számára épült ház is az udvar hátsó felében. Annus néni így írt erről egy nekem küldött levélben, 80. születésnapja előtt:

Nagyításhoz kattintson a képre!

A Bruckner család 1959-ben

A fénykép hátoldalára Annus néni a következőt írta:
„1959-Feb Boldog viszontlátás. Drága szüleim és testvéreim 12 év után”

Közeledik, ha megélem a 80-dik születésnapom. Sajnos évek óta egyedül élek. A családom kint él Németországban. 1990. jan. 27-én mentek el. Két testvérem is 1946 óta él kint. Sokszor fáj a szívem utánuk, de nem tehetek semmit, a sors így hozta. A férjem 12 éve, hogy meghalt, ő nagyon hiányzik nekem. De hát mit is tehetnék, bele kell törődnöm. Ha szomorú vagyok, dúdolgatok, szeretem a magyar nótákat, hallgatok egy kis zenét és így megnyugszom… Tehát így megy tovább…

Még egy jó dolog: szeretek sütni-főzni. Úgyhogy megvagyok…

Annus néni nemcsak a nótákat és a zenét szerette, a verseket is. Nagyon sokat tudott kívülről is. Amikor időnként felkerestem, el-elmondott egyet. Rosszul mondom: megélte a verset. Néha nagy nyilvánosság előtt – Hősök napján, más ünnepen - is szavalt. Különösen azt a verset szerette, amelyet a háború után egy volt hadifogolytól vásárolt.

„Ne legyen könny, ne legyen bánat

Annyi sok, mint az én Anyámnak…”

– zokogták a vers sorai, s benne zokogott az egész vészterhes, fájdalmas XX. század minden sorsával, bánatával…

Annus néni valóban sütni-főzni is szeretett. Tavaly ősszel kuglófot sütött nekem, biciklin hozta át a Kápolna utcába. Csupa szeretetből sütötte. Szívből. Hálából. Azért, hogy néha betűsorokká válhattak a meséi az újságlapokon. Pedig nekünk kellett volna hálálkodni mindezért…

Olyan finom volt az a kuglóf, soha életemben még finomabbat, jobbat nem ettem. A feleségem szintúgy: „Tán a szívét is belesütötte a néni?” – kérdezte.

Bizonnyal bele. Ahogy szétszórta jóságát, szeretetét, életkedvét is a világra. Aranyos, kedves ember volt. Emléke így marad örökre bennünk.

S ha Szent Péter pihés angyalai szeretik a tanulságos történeteket, verseket, nótákat, s az omlós, ízes süteményeket ott a felhőkön túl, bizony jól járnak Annus nénivel.

Elképzelem Rafaello kis angyalkáinak másait, amint kuglófot majszolva körbeülik őt, s hallgatják, és ő mesél nekik vagy verset mond, vagy csak jóságosan mosolyog…

Isten áldja meg a mosolyát is…

Fogarasy Attila

 

 

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE