Flash Player -letöltése szükséges a megtekintéséhez.

X. évfolyam 5. szám 2010 május
KezdőlapElőző oldal
Következő oldal

A nyolcadik nyolcezres

Erőss Zsolt előadása a Manaslu megmászásáról

Mióta a Mű-hely Galéria megnyitotta kapuit, rendszeres előadóként köszönthetjük pódiumán Erőss Zsoltot, a Mount Everest első magyar megmászóját. Az erdélyi származású hegymászó minden találkozáskor egy-egy újabb nyolcezres csúcs meghódításáról tart vetített képes előadást. Így volt ez idén április 30-án is, amikor – rendkívüli érdeklődés és rokonszenv által kísérve – immár a nyolcadik hegyóriás, a Manaslu megmászásáról számolt be hűséges vörösvári közönségének. Nem akadályozhatta meg ebben decemberi súlyos balesete sem, amelyben térd alatt elveszítette jobb lábát. Zsolt eltökélt ember, nem tántorítja el semmi és senki. Csak megy és teszi a dolgát. Hősök sarja ő. Példaképe sok magyarnak.
Nagyításhoz kattintson a képre!
Erőss Zsolt
(Kép forrása: www.hoparduc.hu)

A besötétített terembe hirtelen fénysugár szökken be a függöny rései közül, és Zsolt arcára vetül. „Megint reflektorfényben érzem magam” – mondja arcán a napfénnyel, amely annyiszor beragyogta arcát a Himalája fagyos csúcsai, dermedt sziklái, hófalai, jégfolyamai között is: a Nanga Parbaton, a Gasherbrum II.-n, a Mount Everesten, a Dhaulagirin, a Gasherbrum I.-en, a Broad Peaken, a Maka-lun és végül tavaly májusban a Manaslun. Arra a reflektorfényre azonban igazán nem vágyott a rettenthetetlen magyar hegymászó, ami decemberi tátrai balesete után őt megvilágította: a média imádja az emberi tragédiékat. A médiának a rossz hír az igazán jó hír. Többet írtak róla most, többet szerepelt a híroldalakon, tévékben, mint a Mount Everest megmászásakor.

Vörösváron sokan izgultak érte, aggodalommal követve az eseményeket. Most, négy hónap után kissé még bicegve, de erős akarattal és tervekkel telten állt elénk, s meggyőződhettünk arról, hogy ugyanaz a szerény, kedves ember maradt, aki volt.

Nagyításhoz kattintson a képre!
2002-ben, a Mount Everest megmászása után jelent meg az Erőss Zsoltról szóló portrékötet

(Zsoltot az előadásra elkísérte fiatal felesége és Gerda lánya is, aki akkor született, amikor ő a Manaslu vastag havában tört utat fölfelé, valamint itt volt Vörösváron élő édesanyja is.)

Erőss Zsolt előadásának első részében a korábbi expedíciók fotóiból nyújtott át egy csokorral, és a közönség azon tagjai, akik még eddig nem találkoztak vele, ámulva állapíthatták meg, hogy Zsolt nemcsak hegymászónak kiváló, de fotói is csodálatosak. (Fotóiból kiállításokat rendeznek és könyvben is megjelennek.)

A második rész a Manaslu megmászásáról szólt. Manaslu, helyi nyelven a „szellem hegyét” jelenti. Bizony, az itt lakó szellem meglehetősen szeszélyes olykor: a Manaslu zord időjárása miatt a világ egyik legnehezebben megmászható hegye. A világ minden tájáról összegyűlt mászókat alaposan próbára is tette a májusban jött hirtelen havazás, az edzett sportemberek fele el is hagyta a 4600 méter magasan kialakított alaptábort. Erőss Zsolt és három társa, Kollár Lajos, Barna Dániel és dr. Szabó Levente kitartottak ugyan, de a csúcstámadás során nagy nehézségeik voltak, mivel a második magashegyi tábor sátrait az összes fölhordott felszereléssel együtt három-négy méter vastag hó lepte be, és még GPS-szel sem leltek rájuk.

Végül a csúcsot – ha nehezen is, de – sikerült meghódítani, és kitűzhették rá a magyar zászlót. (A tizennégy 8000 méternél magasabb hegy közül eddig tízen járt magyar hegymászó.)

A visszaút során sajnos a csapat orvosa, dr. Szabó Levente tragikus balesetet szenvedett: megcsúszott és alázuhant a hegyről. 6800 méteren temették el.

A magyar hegymászásnak 2001 óta nem volt ilyen balszerencsés időszaka, mint az elmúlt egy évben: a májusi manaslui tragédiát követően Erőss Zsoltért izgulhattunk, az előadás előtti napokban pedig Várkonyi László veszett oda az Everesten.

A tragédiák és balesete ellenére Erőss Zsolt ismét a Himalájába készül: egy könnyebben megmászható nyolcezrest, a Cho Oyut „nézte ki” magának. Amint Zsolttól megtudtuk, ez a hegy a kereskedelmi expedíciók kedvelt célpontja, könnyen teljesíthetősége okán. (Zsolt egyenesen „rehabilitációs expedíciónak” nevezte az őszre tervezett hegymászást.) A felkészülés érdekében júliustól hegyi túrákat is vezet majd.

Az előadás után Erőss Zsolt alig győzött a nézők kérdéseire válaszolni. A reá záporozó kérdések egy része a balesetére vonatkozott. A világhírű magyar hegymászó – aki négy hónappal ezelőtt a Magas Tátrában egy lavinában olyan súlyosan megsérült, hogy térd alatt amputálni kellett a jobb lábát – egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a sajtóban megjelentekkel ellentétben, nem volt választási lehetősége: nem azért vágatta le a lábát, hogy azután műlábbal folytathassa a hegymászást, hanem mindenféleképpen meg kellett ejteni az amputációt, a lába annyira összeroncsolódott, hogy más megoldás nem volt.

Arra a kérdésre, hogy a jövőre vonatkozva mik a tervei, elmondta, folytatni szeretné a nyolcezresek meghódítását: „Nyolcat már megmásztam, hat még hátravan!” (A világon eddig mindössze húsz ember mászta meg mind a 14 csúcsot.)

S hogy miért vállalja műlába ellenére is a kockázatot?

– Az életünk értelme nem csak a létfenntartás, hanem ennél jóval több. Az ember társadalomban él, és annál jobb, minél tudatosabban teszi ezt. A hegymászás önismeretre tanít és a környezetre, a társainkra való odafigyelésre. És ez ugyancsak ráfér a modern társadalmakra – mondja megtapasztalt bölcsességgel.

Zsoltnak, miután dedikáltattam a fotóit tartalmazó albumot és a róla szóló portrékötetet, az alábbi búcsúkérdést tettem fel: „Ti, expedíciós hegymászók, mit mondtok egymásnak, amikor a csúcsra indultok? Jó utat? Jó mászást?

– Nem. Csak annyit mondunk: „Szerencsés hazatérést!...”

Én is csak ezt kívánhatom az újabb nyolcezresekhez Magyarország legnagyobb hegymászójának, a Himalája magyar hősének: „Szerencsés hazatérést, Zsolt!...”

Fogarasy Attila

KezdőlapElőző oldal
Következő oldal
Copyright © 2008 Pilisvörösvár Város Önkormányzata