Flash Player -letöltése szükséges a megtekintéséhez.

X. évfolyam 3. szám 2010 március
KezdőlapElőző oldal
Következő oldal

XI. Nemzetközi Kőkonferencia
Napirenden a válság és a kínai kövek dömpingje

Tizenegyedik alkalommal rendezte meg az Ipartestületek Országos Szövetségének tagszervezete, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete Vörös-váron, a helyi gimnáziumban a Nemzetközi Kőkonferenciát. Az idei, február 27-i rendezvény az előzőeknél visszafogottabb volt, a szokásos esti kőfaragó bál is elmaradt. Az előadásokon és négyszemközti beszélgetéseken gyakran került szóba a nemzetközi válság, amely a kőfaragó és műkőkészítő szakmát különösen sújtja.
Nagyításhoz kattintson a képre!
Adolf Moser a tavaly Kanadában megrendezett
szakmák világversenyéről tartott beszámolót

A konferenciát dr. Guth Zoltán gimnáziumigazgató nyitotta meg, kifejezve örömét, hogy immár sokadik alkalommal lehet a rangos nemzetközi rendezvény házigazdája.

Károlyi Gyula, az IPOSZ alelnöke sötét tónussal kezdte üdvözlő beszédét: „Mi, iparosok nem érezzük jól magunkat. Tavaly még nem gondoltuk, hogy lehet még rosszabb. És mégis rosszabb lett!”

Az alelnök úr ugyanakkor bizakodását fejezte ki, hogy a válságot mihamarabb le fogja küzdeni az ország és ezen belül az iparos társadalom, ehhez azonban komoly változásokra van szükség. „Fogjunk össze, viselkedjünk másképp, mint a politikusok, és akkor biztosak lehetünk abban, hogy megmaradunk!” – szólította fel beszédének végén az iparosokat Károlyi Gyula.

Ezután Dall'Asta Arnold, a KMVOI elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Az üdvözlő beszédek után elismerések átadása következett.

Csapucha Tamás, a KMVOI jegyzője az ipartestületben végzett példaadó munkájáért vett át elismerő oklevelet Szűcs Györgytől, az IPOSZ elnökétől.

Molnár Sándor, a KMVOI alelnöke „kiemelkedően eredményes és példaértékű tevékenysége elismeréséül „A Magyar Kézművességért Díj” arany fokozata kitüntetést vehette át Szűcs Györgytől.

Dall'Asta Arnold emléklapot nyújtott át az ipartestületi tagságuk kerek évfordulóját ünneplő kőfaragóknak, műkőkészítőknek, így többek között Sax Lászlónak, aki 10 éve tagja e nagy tekintélyű ipartestületnek.

A konferencia szakmai részében először Adolf Moser, az Osztrák Tartományi Kőfaragó Ipartestület elnöke tartott beszámolót a Kanadában, Calgaryban rendezett „Worlds-kills 2009”-ről, azaz a „szakmák világversenyéről”. Megismerhettük, hogyan készült fel az osztrák csapat a versenyre, és ott milyen szigorú követelményeknek kellett eleget tenniük. (Sajnos ezen a világversenyen magyar kőfaragók nem vettek részt. Magyarországot 13 fiatal szakember képviselte 12 szakmacsoportban. További információ: www.skillshungary.hu.) A kőfaragók versenyét végül egy svájci fiatalember nyerte meg.

A további előadások sorában szó esett a termékdíjjal kapcsolatos kötelezettségekről, a szentendrei új köztemető kialakításáról, építőipari beruházások tapasztalatairól, a kő- és műkőmunkák vélt vagy valós hibáinak tanulságairól.

A konferenciát záró pódiumbeszélgetésen a kínai kövek hatásáról esett szó. A Magyarországra nagy mennyiségben behozott, Kínában olcsó bérmunkával megmunkált építőipari és sírköveket a kereskedők kedvezőbb áron tudják forgalmazni a Magyarországon készültekénél. Ez katasztrofális hatással van az itteni mesterekre és vállalkozásokra nézve. A hazai kőfaragókat, műkőkészítőket, sírköveseket amúgy is sújtja a gazdasági válság, a megrendelések elmaradása, ráadásul ezen a szűkülő piacon az esélyeiket még tovább rontja a kínai áruk dömpingje.

A konferencia résztvevői késő délután azzal a reménnyel indultak hazafelé, hogy a következő évi találkozón talán már a kibontakozás lehetőségeiről is eszmét tudnak majd cserélni.

Fogarasy Attila

Interjú Dall’Asta elnök úrral

– Tisztelt elnök úr! Érezni lehet a mostani konferencia hangulatán a feszültséget, az aggódást a szakma jövője iránt; hogyan jellemezné a kőfaragó és műkőkészítő szakma helyzetét ma Magyarországon?
Nagyításhoz kattintson a képre!
Dall’Asta Arnold

– Ilyen gazdasági mélyponton az elmúlt 40-50 évben még nem volt ez a szakma, mint most. Ez elsősorban a gazdasági válság következménye: visszavonultak a beruházók az építőiparban, és ami minket szintén érint – hiszen, amióta világ a világ, a kőfaragók készítették a síremlékeket is – manapság a sírkövekre is egyre kevesebb megrendelés érkezik. Másrészt sajnos fokozza a gondokat, hogy a szakma – a szakmunkásképzés elégtelensége miatt – kezd felhígulni. Gyakorlatilag a kis- és középvállalkozókat teljes egészében kiűzték a szakmunkásképzésből. Az iskolák magukhoz ragadták a szakmunkásképzés teljes folyamatát. Próbálunk ellene tenni, mert úgy érzem, nagyon rossz irányba haladnak a dolgok…

– Hány kőfaragó tesz szakmunkásvizsgát egyáltalán egy évben?

– Az egész országot tekintve is mindössze 8-10 kőfaragó szakmunkás végez egy évben.

– Ez nagyon kevésnek tűnik…
Nagyításhoz kattintson a képre!
Dall’Asta Arnold ipartestületi elnök emléklapot nyújt át Sax László kőszobrásznak ipartestületi tagsága 10 éves évfordulója alkalmából. A háttérben Csapucha Tamás, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete jegyzője

– Az is. Szerintem legkevesebb 45-50-re lenne szükség… De hogy folytassam a gondjaink felsorolását: harmadrészt nagyon nagy problémát jelent számunkra a kínai import dömpingszerű megnövekedése. A nagy menynyiségben behozott kínai árukkal ár tekintetében a magyarországi kőfaragó vállalkozók nem tudnak versenyezni. Elsősorban ezért nem, mert rendkívül olcsó ott a munkaerő. A kínai szakmunkásokat szó szerint látástul vakulásig, azaz napkeltétől napnyugtáig dolgoztatják napi 4 dollár (!) bérért, miközben egy hónapban csak két szabadnapjuk van! Mindemellett a szociális ellátottságuk szinte nulla. Ezekkel a feltételekkel mi itt, Európában nem tudunk versenyezni.

– Készre faragott kövek érkeznek a tengeren túlról?

– Teljesen kész termékek érkeznek hajószámra. A tőkeerős nagy cégek, kereskedelmi vállalatok nyakra-főre importálják a kínai követ a biztos haszon reményében. Az olcsó kínai kövekkel – sírkövekkel, szobrokkal, épületelemekkel, burkolóanyagokkal – egész Európát terítették a kereskedők, mi itt, Magyarországon nem vagyunk versenyképesek ezzel szemben. A szűkülő piac, a vásárlóerő csökkenése, a szakemberképzés hiányosságai és a kínai dömping rendkívül nehéz helyzetbe hozta a szakmát. Szó szerint mi is a túlélésért küzdünk.

– Ön már nagyon régóta gyakorolja ezt a szakmát. Személyesen hogyan éli meg ezt a nehéz időszakot?

– Édesapám 70 évvel ezelőtt kezdett tatabányai műhelyünkben sírkövet készíteni, én már gyerekkorom óta ott dolgozom, de őszintén szólva ilyen rossz világot még nem értünk meg. Egyedül a II. világháború utáni inflációs időket tudom a maihoz hasonlítani. Apám mesélte, hogy annak idején öt kiló zsírért csinált egy komplett garnitúra műkő síremléket. Közvetlenül a rendszerváltás előtt is volt egy nehéz időszak, amikor áruhiány volt, s nem lehetett megfelelő minőségű kőhöz jutni. A rendszerváltáskor azonban ez a probléma megoldódott, és ismét importálhattunk kiváló minőségű gránitot és márványt – elsősorban Olaszországból, Ausztriából, Indiából. Persze ezekhez az alapanyagokhoz a kínaiak is hozzájutnak, hogy aztán olcsón feldolgozzák őket.

– Mi lehet végül is erre a megoldás?

– Véleményem szerint az, hogy a kínai árukra olyan mértékű vámot kellene kivetni, hogy a helyi vállalkozók ismét versenyképesek legyenek. Addig is alkalmazkodni kell a körülményekhez. Nem tehetünk mást...

– Talán egy év múlva a XII. kőkonferencián a pozitív változásokról is tudunk majd beszélgetni...

– Úgy legyen!

F. A.

Miért ne legyünk pelikánok?
– avagy kitüntetés után, gondok között...

Beszélgetés Molnár Sándorral, a helyi ipartestület elnökével
Molnár Sándorral, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete alelnökével, a Pilisvörösvár és Környéke Ipartestület elnökével a Kőkonferencia két előadásának szünetében beszélgettem a gimnázium aulájában. Gratuláltam neki kitüntetéséhez és sok sikert kívántam további munkájához. Arcán a kitüntetés okán érzett öröm és büszkeség mellett ezúttal több ráncot is láttam, amit a bizonytalan jövő érzete kelthetett. Maga is mint vállalkozó számos dolgozó és azok családtagja sorsáért aggódhat: tud-e nekik holnap is munkát adni. Beszélgetésünk során is hamar a válságra, s a lehetséges kiutakra terelődött a szó...
Nagyításhoz kattintson a képre!
Molnár Sándor „A Magyar Kézművességért Díj” arany fokozatának átvételekor. Baloldalt Dall’Asta Arnold, a KMVOI elnöke, jobboldalt Szűcs György, az IPOSZ elnöke
– Mennyire érződik a gazdaság általános válsága itt, Vörösváron? – kérdezem tőle.

– A vörösvári iparosok az utóbbi évtizedekben nagyon sok építkezésen kaptak munkát a fővárosban, méghozzá a város leggazdagabb részein. Mondhatni például, hogy a fél Rózsadombot ők építették. Nem véletlenül, mivel a vörösvári iparos gárda magas fokú szaktudásának, az általuk elvégzett munkák minőségének híre van mindenütt. A megrendelések sok ember megélhetését biztosították Vörösváron, és tudott fejlődni a város is a befizetett iparűzési adókból. A gazdasági válság és hibás kormányzati döntések eredményeképpen azonban az utóbbi években nagyon megcsappant az építkezések száma. A gazdag emberek ahelyett, hogy építkeznének, beruháznának, inkább külföldre viszik a pénzüket. A rózsadombi munkák száma a tizedére csökkent. A helyi vállalkozók így sorház-építkezéseknél vállaltak munkát, azonban a tisztességesen elvégzett munkájukért járó pénzükhöz itt nem minden esetben jutottak hozzá. Vagy egyes emberek tisztességtelen szándékai és hozzáállása miatt, vagy azért, mert a kész házakat nem tudták eladni. Így aztán a kígyó a farkába harapott… Sajnos, azt kell hogy mondjam, az építőipar az elmúlt évben 40%-kal kapott kevesebb megrendelést, most pedig úgy tűnik, hogy ebben az évben a megmaradt 60%-nak is csak a töredékével számolhatunk.

– Milyen következményekkel járhat ez?

– Köztudomású, hogy az építőipar a lelke, a motorja az egész gazdaságnak. Ha ez megáll, akkor minden megáll. A vállalkozók kénytelenek megszabadulni az alkalmazottaik jó részétől. Látható, hogy a magasan képzett szakemberek egy része külföldre menekül, hogy a családját el tudja tartani. A többség még küzd, próbálja túlélni ezt a helyzetet, sok esetben áron alul vállalnak munkát, és még örülhetnek, ha az áron elvállalt munkát kifizetik nekik. Számos vállalkozás omlott össze az elmúlt időkben azért, mert nem tudtak hozzájutni a pénzükhöz. A körbetartozások, a csalások, a tisztességtelen harc, az egymás letaposása jellemzi ma az építőipart, mert „sok az eszkimó és kevés a fóka”. Ha előbb-utóbb újra be is indul az építőipar, az véleményem szerint egy nagyon lassú folyamat lesz…

– Ez a kőfaragókra is áll?

– A kőfaragókra és a teljes építőiparra.

– És a sírkövesek hogyan élik meg ezt a nehéz időszakot? Gondolom, az építőipar válsága rájuk nem hat, hiszen temetkezni akkor is muszáj, ha válság van…

– A sírkövesek most a tavaszt várják, s a megrendeléseket. De ahhoz tudnám magunkat hasonlítani, mint amikor a sivatagban a szomjas vándor egy oázishoz érkezik, amiről kiderül, hogy csak délibáb volt… Az emberek ugyanis mára eladósodtak, megélhetési nehézségekkel küszködnek. Régebben félretettek pénzt a temetésre az idősebbek, hogy ne a gyerekeiknek kelljen fizetni érte. Ma már egyre kevesebben tudják ezt megtenni. A hétköznapokban minden jövedelmüket felélik, s nem marad pénz a temetésükre. Így aztán ott spórolnak, ahol lehet. Leginkább a sírkövön. Egész pontos adatokat tudok mondani: 6 évvel ezelőtt 100 emberből csak 6-ot hamvasztottak, most 70-et. Van, aki még az urnát sem tudja megvenni, hanem egy műanyag zacskóban hazaviszi a hamvakat és odaönti a tujabokor alá… Ha nincs temetés, nem kell sírkő…

– Milyen lehetséges kiutak vannak a válságból? Itt most minden vörösvári vállalkozóra, kisiparosra, szakemberre gondolok…

– Egy lehetséges megoldás lenne, ha kihasználnánk Vörösvár adottságait, és felfejlesztenénk az idegenforgalmát. Ha az eddigieknél is vonzóbbá tennénk ezt a csodálatos természeti környezetben fekvő várost, nagyszabású programokat szerveznénk, hogy a turisták, külföldi vendégek szívesen jöjjenek ide, és nálunk költsék el a pénzüket, az a vállalkozásokra is jótékony hatással lenne. Pénzt kellene behozni az országba, nem segélyeket és hiteleket, mert minél több adósságunk lesz, annál jobban lesüllyedünk… A vörösvári ember tele van ötlettel, kezdeményezőkészséggel, fantáziával és kurázsival. Most már lépnünk is kellene, ne csak álldogáljunk, mint a pelikánok a kiszáradt tónál, várva, hogy mikor jön az eső. Megvárhatjuk, csak nem biztos, hogy addigra nem fogunk szomjan halni…

Fogarasy Attila

KezdőlapElőző oldal
Következő oldal
Copyright © 2008 Pilisvörösvár Város Önkormányzata