Flash Player -letöltése szükséges a megtekintéséhez.

XI. évfolyam 11. szám 2011 november
KezdőlapElőző oldal
Következő oldal

Tod und Begräbnis

Az ember életében a halál mélyreható szerepet játszik. Tudták ezt a régi vörösváriak is, és generációk során át őrizték a halállal, a temetéssel kapcsolatos szokásokat, amelyek segítettek megélni ezt a megfoghatatlan eseményt. Az örök, boldog életben való hit vigasztalta a haldoklót, így könnyebben meg tudott barátkozni a halál gondolatával. Mindamellett azt is mondták: akinek eljött az ideje, annak meg kell halnia. Nick Istvánné visszaemlékezései segítenek a régi szokások felidézésében.
Nagyításhoz kattintson a képre!
Wenn ein Kind starb

Vor siebzig bis hundert Jahren war die Kindersterblichkeit noch ziemlich hoch. Wenn ein Kind starb, zog man es schön an und legte man einen kleinen Blumenkranz um den kleinen Kopf herum. Auf den Kopf der verstorbenen Jungen setzte man einen kleinen Myrtenkranz. Das Bahrtuch brachte die Patin des Kindes. Zum Friedhof und bis zum Grab trug den Sarg ein Mädchen, zumeist die Tochter der Patin – wenn sie schon über zwölf Jahre alt war. Sie zog ihr schönstes Kleid an, und ging vor dem Pfarrer. Auf den Kopf legte man dem Mädchen, das den Sarg trug ein Kissen (Deikel), damit der Sarg ihren Kopf nicht so sehr drückt.

Wann´s so a klaas Kind gstorm is, hod də a klaa Truchl, und de Iwertoo hod die Goul brocht. Dhejs Kind ham´s schej åugleigt, wie a Taukl, as klani Kranzl um Kaupf, die Buåm ham´s nu so klaas Teikl hiegleigt (...) im Houf hod´s də Pfoårrə  äägsejgnt, und die Maal ham dhej klani Kində troogn.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Fotó: Rásonyi Győzőné

Wenn junge Leute oder Kinder gestorben sind, gingen die Eltern zu den Verwandten um sie zu bitten, den Sarg zu tragen. Beim Leichenzug in den Friedhof waren Kranzjungfern dabei. Sie trugen ihre schönsten Kleider und eine weiße Schürze, hatten Kranz auf dem Kopf und gingen vor dem Sarg. So begleiteten sie das verstorbene Kind. Auf diese Art wurde die – durch den verfrühten Tod ausgebliebene – Hochzeit symbolisch wiederholt.

We’ jungi Kinder gstorm san, duåt san´s aurejn gaungə. Die Maal san die Kranzlingmaal woån.

Totenwache und Begräbnis

Wenn jemand im Haus erkrankte, wurde er zu Hause gepflegt und nicht ins Krankenhaus gebracht. Man gab ihm alles Gute – was sonst nicht gab – und Leichtes zum Essen. Der Arzt kam, behandelte ihn, verschrieb auch Medizin. Viele Leute kamen, den Kranken aufzusuchen.

Wann Kraungi woån in də Famüli, dhej ham´s dahaam obgwort. Da ham´s die oodji Lääd ned in Spidoj. Də Douktə is kummə und hod´s ollewää bihandld und hod iëhnə as Medizie verschriëm. Die ganzi Bikanndi und Frääd san kummə, ham sie ååfgsuåcht, und ham a bissl wos gbrocht.

Wenn der Kranke starb, wurde er gewaschen und man legte ihm die schönsten Kleider an. Den Sarg stellte man in die Paradestube, auf ein weißes Tischtuch. Daneben stellte man ein kleines Tischchen mit Weihwasser und mit einem Buchsbaumzweig. Damit besprengten die Trauergäste den Verstorbenen.

Nagyításhoz kattintson a képre!

(...) in də verziëhrəd Stumm, in də schej Stumm is die Truchl hiegstöüdj woån af ən wääsn Tischtuach, und danejm a klaas Tischl mit´m Wäächwossə und sau a klaanə Bucksbaam ham´s äänitou mit dein ham´s Wäächwossə gejm.

Das Zügenglöcklein wurde geläutet. Man sagte zu einander, wenn man das Läuten gehörte:

Zinkleikli läädens, wə is wiedə gstorm.

Der Leichnam wurde bewacht. Tag und Nacht beteten die Bekannte und Verwandte im Zimmer, damit der Tote nicht allein bleibt. In der schönen Stube hing über den Tisch immer ein Spiegel, der während der Trauer mit einem schwarzen Tuch abgedeckt wurde. Desgleichen musste man die Uhr abstellen, als Zeichen, dass mit dem Tod alles zum Stillstand kommt. Auf einem Tischchen brannten die Kerzen. Die Männer saßen während der Totenwache in einem anderen Zimmer und tranken Wein.

(...) Und sans nuå wochtn gaungə. Toog und Nocht, so dass də Toudn nie ned allaaz woå. Und af a klaanə Tischl wo die Kiërzn miëssn breinə (...) Ouwn Tisch is də Spiëgl gwejsn, dhej hod obdeikt miëssn weån mit der a schwoarzn Tiëchli. Die Uhr ham´s glääch obgdöüdj, dass olləs stüü woå. 

Viertel Stunde vor dem Begräbnis läuteten die Glocken der Kirche um die Leuten zusammenzurufen – das nennte man Zacha läädən.

Dann kamen der Pfarrer, der Schulmeister (Schujmeistə) und die Sänger (Singə), und im Hof wurde der Leichnam eingesegnet (äägseegnt woån). Mit diesem Leichenwagen wurde der Tote zu seiner letzten Ruhestätte gebracht.

Im Leichenzug zum Friedhof hatte jeder seinen Platz. Zuerst ging der Kreuzträger, dann die Männer, danach kam der Pfarrer und nach dem Pfarrer fuhr der Wagen. Hinter dem Wagen gingen die Frauen – auch die engsten Verwandten mussten sich ganz hintenan stellen.

Erschtə ham´s des Krääz troogn, und nochad san die Mannsbüdjə gaungə, und nochad a is də Pfoårrə gaungə, und nod is də Woogn foån. Nod san die Mannsbüdjə hintn də Truchl nochgaungə, und də verwandti Wääwə, dhej ham miëssn zuschliëßn in die Schor.

Als der Zug losging, läuteten die Glocken der Kirche wieder: das war das Ååsläädən.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Als der Zug im Friedhof ankam, läuteten die Glocken des Friedhofs, das nennte man Väächääslglouckə. Beim Grab segnete der Pfarrer den Toten, betete für sein Seelenheil, und man ließ ihn ins Grab herab. Zuerst warf der Pfarrer Erdschollen auf den Sarg. Danach  gingen alle ans offene Grab hin und warfen eine Handvoll Erde auf den Sarg. Ham Erdn gejm mit də Haund. Nur die nahen Verwandten blieben beim Grab, bis es ganz mit Erde bedeckt war.

Requiem gab am nächsten Morgen nach dem Begräbnis.

Wer sich das Leben genommen hat

Selbstmörder wurden am Rande des Friedhofs, neben den Zaun begraben. Der Pfarrer begleitete den Trauerzug, doch sie bekamen nicht das gleiche Begräbnis wie die verstorbenen Pfarrkinder: der Pfarrer trug nicht den üblichen schwarzen Umhang, sondern nur ein weißes Chorhemd. Man sagte, dass der Selbstmörder nur das verdient habe.

Frië is aa vorkummə, dass sie aa ååfgheingt ham. Dhej ham´s nod in Friedhouf nejwern Zou hiegroom. Dhej ham nuå a klaani Läächt kriëgt: Dass də Pfoårrə nuå as Heiməd hot åughot. De wääsi Heiməd und ned in schworzn Mound. Wa´ dhej hod ned mehə vədiënt.

Trauer

Die verstorbenen Frauen wurden in ihrem Hochzeitskleid begraben.

Das Trauerkleid war ganz schwarz, und es trug man sechs Wochen lang. Erst nach dem Zweiten Weltkrieg wurde die Trauerzeit zu einem Jahr lang erhöht.

Der Grabstein war ganz einfach: ein Kreuz aus Stein, wo der ganze Name des Verstorbenen und das Datum der Geburt und des Todes eingegruben war. Zu dem Begräbnis stellten die Familienmitglieder, die Paten, die Geschwister und die Firmkinder einen Blumenkranz hin, also es gab insgesamt vier Kranzen.

Später pflanzte man Sternblumen auf dem Grab, was im Herbst, zum Allerheiligen blühte. Zum Allerheiligen bzw. zum Totenfest machte man einen Kranz aus Holunderäste (Huləståån) und hängte man an den Grabstein.

Komáromi

Truchl – Sarg – koporsó
Iwertoo – Bahrtuch – szemfedél
Taukl – Puppe – baba
aurejn gaungə – anreden gehen (Leute zum Sargtragen bitten)
Kraungi – Kranken – betegek
Spidoj – Krankenhaus – kórház
Wäächwossə – Weihwasser – szenteltvíz
Schor – Reihe  – sor
Väächääslglouckə – Friedshausglocke – lélekharang
ååsläädən – ausleuten, mit dem Glocke bekannt machen
nejwern – neben – mellett
Zou – Zaun – kerítés
hiegroom – begraben – temet
Läächt – Beerdigung – temetés
Heiməd – Hemd – ing

 

Thomas Herzog főpolgármester ünnepélyes beiktatásán Schrambergben

Schramberg az a német település, amellyel a legrégebbi, de nem hivatalos a testvérvárosi kapcsolatunk. A kisváros Németország dél-nyugati csücskében, Baden-Württemberg tartományban található, a Fekete-erdő környékén. Barátságunk Schramberggel 1982-ben kezdődött, amikor Fogarasy-Fetter Mihály, Miska bácsi kapcsolatot keresett őseinek szülőföldjével.

Nagyításhoz kattintson a képre!

A kapcsolat kezdetben csak magánjellegű volt, de a rendszerváltozás éveiben a települések közötti kapcsolattá érett.  Először a Nemzetiségi Tánccsoport (1990), majd a Vásár téri iskola diákjai alakítottak ki együttműködést Schramberggel (1992-93), később a zeneiskola fúvószenekara folytatta a sort (1995). A kapcsolat 1996-ig széles körű és szívélyes volt, aztán hat „hűvösebb” év következett. 2002-ben újra volt egy nagyobb létszámú találkozás – Botzheim István polgármester úr és az „a Tempo” Koncertfúvós Zenekar járt kinn –, de azóta polgármesteri leveleken és karácsonyi üdvözlőlapokon kívül más kapcsolat nemigen volt településeink között.

A meghívó levél

Ezért volt meglepetés és nagy öröm számomra, amikor a szeptember 19-i önkormányzati postával meghívó érkezett Schrambergből, a július 31-én megválasztott új főpolgármestertől, Thomas Herzogtól az október 7-i ünnepélyes beiktatására. A meghívás elfogadásában nagyszerű lehetőséget láttam arra, hogy a településeink közötti kapcsolatot újraélesszük, s próbáljuk újra megtalálni az együttműködés folytatásának lehetséges útját és kereteit.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Nagy lelkesedéssel készültünk hát az útra Sax Lászlóval – a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökével, Feldhoffer Jánossal – az NNÖ tagjával, valamint Szöllősi János önkormányzati képviselővel – akinek ősei Schrambergből származnak.

Egy nap Schrambergben

Október 6-án (csütörtökön) reggel hét órakor indultunk Vörösvárról, s több mint ezer kilométeres, tizenkét és fél órás autóút után, este fél nyolckor érkeztünk meg Schrambergbe. Gyorsan elfoglaltuk helyünket a Junghaus Villa Hotelben, majd a schrambergi polgármesteri hivatal munkatársaiból és a Testvérvárosi Kapcsolatok Egyesületének tagjaiból összeállított fogadó delegáció tagjaival vacsoráztunk.

Másnap délelőtt megtekintettük Schramberg egyik új büszkeségét, az Autó- és Óramúzeumot, amelyet a Junghaus óragyár egyik régi, több emeletes épületében alakítottak ki nemrégen. A múzeum anyaga lenyűgöző: az 1600-as évekből származó falióráktól napjaink legkorszerűbb karóráiig, az 1900-as évek első autóitól és két- és háromkerekű járműveitől a mai luxusautókig minden megtalálható a kiállításon.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Ebéd előtt a városházán Thomas Her­zog főpolgármester úr hivatalában fogadott minket: megmutatta dolgozószobáját és a belőle nyíló tárgyalótermet, ahol röviden elbeszélgettünk. Így bepillantást nyertünk Schramberg önkormányzatának és polgármesteri hivatalának munkájába.

Ezután közösen megebédeltünk, majd a házigazdák az esti ünnepséget készítették elő, mi pedig kis delegációnkkal egy kétórás városnéző séta keretében felfedeztük magunknak Schramberget. Nagy lelkesedéssel csodáltuk meg a szép fekvésű város gyönyörű régi épületeit, hangulatos utcáit, szép templomait, lakóházait, néhány hangulatos vendéglőjét és üzletét.

A beiktatási ünnepség
Nagyításhoz kattintson a képre!

A schrambergi születésű, 35 éves, 3 gyermekes, jogász végzettségű, pártonkívüliként megválasztott új főpolgármester, Thomas Herzog ünnepélyes beiktatása délután öt órakor kezdődött a schrambergi gimnázium aulájában. Az eseményen megjelent többek között Klemens Ficht, a német kormány alelnöke, dr. Wolf-Rüdiger Michel kerületi elnök, Herbert O. Zinell korábbi polgármester, a környékbeli települések polgármesterei, a testvérvárosok delegációi (Cakovecből és Pilisvörösvárról) és mintegy 350 schrambergi polgár.

Az ünnepség elején a schrambergi ifjúsági fúvószenekar a „Des Großen Kurfürsten Reitermarsch” c. művet játszotta, majd Helmut Banholzer polgármester-helyettes köszöntője következett. Egy újabb zeneszám után a kormányfő-helyettes, a kerületi elnök és az egyik környékbeli település polgármestere köszöntötte az új főpolgármestert. Újabb zeneszám következett, majd Thomas Herzog főpolgármester elmondta székfoglaló beszédét. Az ünnepség a német himnusz és az Európai Unió Himnuszának eléneklésével ért véget.

Az ünnepséget követő fogadáson alkalmunk volt meg­­ismerkedni a schram­ber­gi Testvérvárosi Kapcsolatok Egyesületének néhány tagjával, s több olyan személlyel, akik jártak már Pilisvörösváron. Töb­­ben is nagy lelkesedéssel meséltek vörösvári emlékeikről, élményeikről. Elbeszélgettünk a svábok Vörösvárra való XVII-XVIII. századi betelepüléséről, Schramberg és Vörösvár jelenéről, kapcsolatunk lehetséges kereteiről. Schrambergnek rajtunk kívül még öt testvérvárosi kapcsolata van: Hirson (Franciaország), Charleroi-Marcinelle (Belgium), Lachen (Svájc), Cakovec (Csáktornya, Horvátország), Glashütte (Szászország).

A fogadás után a vendégek többsége hazament, de a testvérvárosok delegációit és a Schram­bergi Test­vérvárosi Kap­­csolatok Egyesületének tagjait Herzog főpolgármester úr meghívta még egy külön díszvacsorára is.

A kapcsolat jövője
Nagyításhoz kattintson a képre!

A díszvacsora keretében adtuk át főpolgármester úrnak ajándékainkat (egy porcelánvázát és Miska bácsi német nyelvű monográfiáját), s mind jómagam, mind Sax László elnök úr megköszöntük az ünnepélyes beiktatásra szóló meghívást, továbbá azt a kedves fo­gadtatást és szívélyes vendéglátást, a­melyben részesítettetek bennünket.

Kifejeztük örömünket a testvérvárosi kap­csolat újraéledése miatt. Elmondtuk, hogy nekünk, pilisvörösváriaknak szívünkhöz igen közel áll a schrambergi kapcsolat: egyrészt azért, mert több pilisvörösvári család – pl. a Fetter (Vetter) és a Szauer (Sauer) család – Schrambergből származik, másrészt azért is, mert az elmúlt 25 évben sok szép, élményszerű találkozásra került sor pilisvörösvári és schrambergi emberek, felnőttek és gyermekek, egyesületek és intézmények között.

Bár a mai helyzetben az önkormányzatok anyagi lehetőségei mindkét oldalon korlátozottak, és így a testvérvárosi kapcsolatok ápolására is szűkösek a pénzforrások, továbbá Pilisvörösvár és Schramberg között több mint 1000 km a távolság (menetidőben személyautóval 11 óra, autóbusszal 13-14 óra út), mégis úgy gondoljuk, hogy a kapcsolatokat érdemes fenntartani legalább oly módon, hogy 1-2 évente legyen valamilyen hivatalos önkormányzati találkozás – vagy Schrambergben vagy Vörösváron. Emellett azok az egyesületek, intézmények, amelyeknél van erre igény, szintén találkozhatnak – úgy, hogy a költségekhez a résztvevők maguk is hozzájárulnak (természetesen az önkormányzat is támogatná anyagilag az ilyen találkozásokat).

Búcsú és meghívás

A köszöntés végén pedig meghívtuk Thomas Herzog főpolgármester urat a jövő évi szüreti felvonulásra (2012. szeptember 29-30.). Elmondtuk, hogy nagy örömünkre szolgálna, ha megmutathatnánk neki és delegációja tagjainak Pilisvörösvárt, továbbá találkozási alkalmat teremthetnénk a kétoldalú kapcsolatok iránt érdeklődő egyesületek, intézmények vezetői számára.

Másnap (szombaton) reggel elbúcsúztunk vendéglátóinktól valamint a cakoveci (csáktornyai) delegáció tagjaitól, s délelőtt fél tíz tájban örömteli hangulatban indultunk haza Vörösvárra.

Gromon István
polgármester

A Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Vegyeskórus részvétele a dorogi XXXIII. Nemzetközi Kórustalálkozón

2011.10.15-én kórusunk jól sikerült összeállítású műsorral szerepelt Dorogon az idén harmincharmadszor megrendezett Nemzetközi Kórustalálkozón. A fellépő kórusok közül kiemelném a két külföldit, a Viken Mannskort (Norvégia) nagyon hangulatosan előadott népdalaikkal, valamint a Choeur mixte de Collombey-t (Svájc), akik igazi sikerszámokat adtak elő.

Kórusunk megjelenését és műsorát a közönség nagy szimpátiával fogadta. Repertoárunkból színes csokrot vittünk magunkkal. Volt benne sváb, német és magyar népdal. A befejezésként előadott jó kedélyű magyar népdalcsokor különösen nagy elismerést kapott a svájci és norvég vendégek körében. Kórusunkat Neubrandt Piroska és Neubrandt Ferenc vezette,  remek kísérőink Holló Piroska és Tagscherer János voltak. Műsorunkat és harmonikakísérettel történő levonulásunkat a közönség szűnni nem akaró tapssal fogadta.

Így szereztünk megint jó hírnevet városunknak.

B. J.

Kiknek az órája megállt in memoriam Mórocz Zoltán

Reptéri dolgozóként vasárnap az elsők között értesültem az egyiptomi balesetről. Mély döbbenettel folytattam a munkám, miközben figyeltem a rendőrök és a mentőorvosok készülődését. Az amúgy kiegyensúlyozottságukról ismert kollégák mintha megzavarodtak volna.  A magabiztosságot magukra erőltetve várták a hurghadai nyaralókat és az eléjük érkező rokonokat, hozzátartozókat.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Munkám végeztével elindultam hazafelé. A terminál érkező szintjén néma csend volt, félelemmel, bizonytalansággal teli csend. Még egy óra volt hátra a repülőgép érkezéséig. A csoportvezetőmet megkérdeztem, maradjak-e tovább, tudok-e valamit segíteni. Mondta, menjek haza a családomhoz, vigyázzak rájuk.

Másnap szintén dolgoztam, és a kollégáimmal még mindig az iszonyú balesetről beszélgettünk, amiről addigra egyre többet és többet tudtunk meg a híradásokból. Majd telefonon érkezett a hír: Zoli és a párja is az áldozatok között vannak.  Ugratás, az nem lehet – gondoltam. Hisz őket ismertem, ők nem lehetnek áldozatok, hisz még rengeteg dolguk van, gyermeket várnak…

Ismertem őt, igaz, rengetegen ismerték még nálam is jobban, mégis letaglózva éreztem magam, mint egy kétségbeesett, reményvesztett hozzátartozó. És itt, Vörösváron is sokak éreznek így velem együtt, mert Tiktak hozzánk tartozott.

Hozzánk tartozott az órás mester, aki minden órába új életet lehelt. Hozzánk tartozott a megszállott pecás, akitől néha hitetlenkedve, de csodálattal hallgattuk a hatalmas fogásairól szóló történeteit. Hozzánk tartozott az örökké mókázó, mosolygó fiatalember, aki mosolyt csalt az arcunkra még akkor is, ha a vicce rajtunk csattant.

Éjjel elhaladván az órásbolt mellett elszorult a szívem. Rengeteg mécses pislákolt a bejárat előtt. Mindegyik mécses talán arra várt, hogy Tiktakék órái újraindulnak. Sajnos nem. Ezek a ketyegők örökre megálltak…

Szakszon Péter

Kaulschoft

Imá teiz hám unszri uaeütyan scha mitprunga fa tuat wauz opstauma. I hob foa mia men krauzfóda szeen taafsche. Ée iz in 1879. nov. 18. aft wőgykhuma. Szeeni eütyan haszn Fetter István und Weber Katalin. Ta keid haszt Braun József. Szee szú hászt á Braun János, sze weeb hászt Feldhoffer Katalin. Szei szán meeni taafeütyan. Jána tauchta hászt Braun Mária und iara mau hászt Müller Márton, meeni 4 khinda szan ianri taafkhinda. Und í pin ianri khinda iana taafkaul. u.s.w.

Teiz kééd scha a poa hundad jóa szau weeda. Teiz iz a krauzi éa und a scheini aafkáb. In leim iz teiz az haabszti. Wan wóoz wichtigs ksiacht iz ta éesti plotz ta kaul iara plotz. In di feedag háma olaweő afkszuacht anaund. Mia ham unsz kuad kfűgy midcaum. Wan az khind af wőögy khuma iz, hod ti kaul a kaulschiszl ksikt. Szőbstfastaindlich háma aafpaszt táz ti kaulkhinda széélig und khéapalich in uatning szan. Wan a maléa woa hama khuifa anaund.

Az wáá kuad taz tei scheini und teiz a azakéweindlichi praach weeda leim táád!

Komaság – hagyománytisztelet

Nemrég ünnepeltük fiam keresztapjának 80. születésnapját. A keresztlányom meglepetésszerűen gyönyörű ünnepséget szervezett. Természetesen én mint keresztmama is ott voltam, igen-igen meghatódva.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Ennek kapcsán jutott eszembe és gondoltam végig ennek a kapcsolatnak a szépségeit.

Véleményem szerint ezt már onnan hozták magukkal őseink, ahonnan jöttünk. Ennek alátámasztására elővettem nagyapám keresztlevelét. Ő 1879. november 18-án született. Dédszüleim Fetter István és Weber Katalin. Keresztapja Braun József. Az ő fia Braun János édesapám keresztapja. Az ő fia is Braun János, felesége Feld­hoffer Katalin az én keresztszüleim. Lányuk Braun Mária és férje Müller Márton mind a négy fiamnak keresztszülei és én az ő gyerekeiknek vagyok a keresztanyja. stb. stb. Nemzedékről nemzedékre öröklődött ez a nemes tisztelettel járó feladat. Az életben is a legfontosabb szereplő a keresztszülő volt (van). Minden jelentős eseményen a keresztszülőt illette meg az első hely. Ünnepeken meglátogattuk egymást nagy lakomát csapva. A komatál is kijárt a szülőágyas keresztmamának. Magától értetődően szemmel tartottuk keresztgyerekeink testi-lelki fejlődését. Ha baj volt mindig számíthattunk egymásra.

Jó lenne, ha ez a csodálatos hagyomány nem merülne feledésbe.

Andrusch-Fóti Mária

Verseny zenével, tánccal és jókedvvel

Idén VII. alkalommal rendezték meg a Német Nemzetiségi Tánccsoportok Országos Fesztiválját. Ilyenkor az ország minden pontjáról érkeznek a hagyományőrző tánccsoportok, hogy ízelítőt adjanak repertoárjukból. A mostani rendezvénynek Pilisvörösvár adott otthont.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Rengeteg ember töltötte meg no­vember 13-án a Művészetek Háza színháztermét. Ekkora érdeklődésre maguk a szervezők sem számítottak, s volt olyan, akinek ülőhely sem jutott – de állva is végignézte a műsort. A megjelenteket házigazdaként Gromon István polgármester köszöntötte. Elmondta, hogy nagy megtiszteltetés egy ilyen rendezvény házigazdájának lenni, s hogy azoknak a településeknek, ahol őrzik a sváb hagyományokat, mindig ünnep egy ilyen találkozás, mint ez a mostani.

„Háromévente rendezik meg ezt az eseményt, ahol megmérettetésre kerülnek a tánccsoportok. Ide már csak a 10 legjobb érkezik, akik közül négy tagú zsűri választja ki a három legjobbat. Kettő előválogató volt már, az egyiket Csepelen rendezték meg, az északi régiós tánccsoportok számára, a másikat pedig Pécsett, a déli régiós tánccsoportok számára” – tudtuk meg Sax Ibolyától, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettesétől.

Az eseményt a Landesrat, a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa szervezi. A Landesrat elnöke, Heilig Ferenc beszédében ismertette a fesztivál előzményeit, és ő is kiemelte az ilyen hagyományőrző rendezvények fontosságát a nehéz gazdasági helyzet ellenére is. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Heinek Ottó is, a Magyarországi Német Önkormányzatok elnöke: „A hagyományokat ápolni és tovább örökíteni – az ember ezt kedvtelésből, meggyőződésből teszi, és azért, mert örömét leli a táncban, a zenélésben, melyek által szép pillanatokat élhet át. Az együttlét, a közösségi érzés pillanatait” – fogalmazott.

Szép pillanatokban most sem volt hiány. A közösségi érzést pedig biztosította a közös cél: a hagyományok őrzése, életben tartása.

Palkovics Mária

A fesztiváldíjat a solymári Siebenschritt Tánccsoport nyerte. Jutalmuk 100 000 forint és fellépés a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján megrendezett gálaműsoron, 2012. január 14-én a pécsi Kodály Központban. A 2013-as gálán a szári táncegyüttes fog fellépni, ők 50 000 forint jutalmat kaptak. 2014-ben a véméndiek szerepelhetnek, szintén 50 000 forint jutalomban részesültek. A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátusa nemzetiségi gáláján decemberben a mohácsiak fogják a német nemzetiségi tánccsoportokat képviselni.

HIRDETMÉNY TÜDŐSZŰRÉSRŐL

Ezúton értesítem Pilisvörösvár Város polgárait, hogy a 2012. évi tüdőszűrés

2012. január 3. – január 24-ig tart.

A tüdőszűrés helye:
       Civilek Háza (volt Zeneiskola épülete)
       Pilisvörösvár, Szabadság utca 21.,
       bejárat a Major utca felől

A szűrés időpontja:
Hétfő, szerda: 12-18 óráig
Kedd, csütörtök, péntek: 8-14 óráig

Pilisvörösvár, 2011. november

Dr. Krupp Zsuzsanna
Pilisvörösvár jegyzője

KezdőlapElőző oldal
Következő oldal
Copyright © 2008 Pilisvörösvár Város Önkormányzata