Miben segíthetünk?

Önkormányzati tulajdonba kerül a mentőállomás és az orvosi ügyelet épülete

Önkormányzati tulajdonba kerül a mentőállomás és az orvosi ügyelet épülete
2021. július 16.
Gyarapodott a város vagyona.

Önkormányzati tulajdonba kerül a mentőállomás és az orvosi ügyelet épülete.  A pénteki képviselő-testületi ülésen ezzel egy hosszú évtizedek óta húzódó tulajdonjogi kérdés végére került pont.

Strack Bernadett alpolgármester emlékeztetett: a Pilisi Medence Alapítvány térségi összefogásnak köszönhetően 1994-ban építette fel a mentőállomás épületét, amelyhez az akkori Önkormányzat 10 millió forinttal és a tulajdonában álló földterülettel járult hozzá, ennek fejében pedig tulajdoni hányadra tartott igényt. A tulajdonlásban mindezidáig nem tudott megegyezni az alapítvány és az akkori Önkormányzat, ezért a földhivatalban az épületet a mai napig nem tüntették fel.

 „Nagy örömünkre szolgál, hogy a jelenlegi városvezetésnek sikerült olyan megoldást javasolni, ami az alapítvány számára is elfogadható volt. Ennek köszönhetően az épület 100 százalékos tulajdonosa Pilisvörösvár Város Önkormányzata lett, azzal a feltétellel, hogy amíg Vörösváron mentőállomás és orvosi ügyelet üzemel, addig más célra nem hasznosíthatjuk” – mondta az alpolgármester hozzátéve, hogy a megállapodás aláírásával egyidejűleg térítésmentes vagyonkezelésbe adják az Országos Mentőszolgálatnak. 

„Bízunk benne, hogy az OMSZ-szal és térségi összegfogással sikerül a jövőben az épület körülményein is javítani!”

Kapcsolódó videó
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []