Miben segíthetünk?

A vasárnapi versenyen is remekül szerepelt Fetter Erik

A vasárnapi versenyen is remekül szerepelt Fetter Erik
2022. május 9.

Legjobb magyarként Fetter Erik a 41. helyen haladt át a célvonalon a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik - egyben utolsó magyarországi – szakaszán Balatonfüreden. A vasárnapi verseny sprintbefutója Mark Cavendish volt, az összetettben változatlanul a holland Mathieu van der Poel áll az élen.

Vasárnap Kaposvárról indulva 201 kilométer teljesítése várt a 176 fős mezőnyre. A rajt előtt elállt az eső, így száraz időben indulhattak el a kerékpárosok, és rögtön hárman eltekertek a mezőnytől: a Drone Hopper-Androni Giocattoli pénteken mintegy 180 kilométeren át szökésben lévő duója, Mattia Bais és Filippo Tagliani mellé ezúttal Samuele Rivi (EOLO-Kometa) csatlakozott. Triójuk hat perc feletti előnyt kapott a mezőnytől, ekkora különbségnél állt az élre a rózsaszín trikós Van der Poel csapata, az Alpecin-Fenix.

Noha többször is úgy tűnt, az oldalszélben megszakíthatják az addig nyugodt sebességgel csordogáló mezőnyt, erre végül nem került sor. Az utak mentén az elmúlt napoknál hűvösebb és esőt ígérő idő ellenére is sokan bíztatták a kerékpárosokat.

Az összetett élcsoportja nem változott, Van der Poel a várakozásoknak megfelelően megtartotta első helyét.

A magyarok közül Fetter Erik 41., Valter Attila pedig 48. lett, de a győztessel azonos idővel, míg Peák Barnabás 172. helyen ért célba 1:06 perc hátránnyal.

Fetter Erik úgy fogalmazott, méltó zárása volt ez a nap a magyarországi szakaszoknak, hiszen rengetegen voltak Kaposváron, és a Balaton-környéki kis falvak mindegyike rózsaszínbe borult.

"Ez a szakasz könnyű volt, az első támadásból kialakult a szökés, amiben Samuele Rivi lévén mi is képviseltettük magunkat. Így megvalósult az a forgatókönyv, amit terveztünk, és onnantól kezdve csak a mezőnyben kellett haladnunk" - idézte csapata közleménye Fettert.

Elárulta, így minden településen ki tudták élvezni a szurkolók buzdítását. Megjegyezte, a szakasz vége nehéz volt, stresszes és veszélyes, ahogy általában a sprintszakaszok vége.

 

Eredmények, Giro d'Italia:

3. szakasz, Kaposvár-Balatonfüred, 201 km:

1. Mark Cavendish (Quick-Step Alpha Vinyl) 4:56:39 óra

2. Arnaud Démare (Groupama-FDJ) azonos idővel

3. Fernando Gaviria (kolumbiai, UAE) a. i.

...41. Fetter Erik (EOLO-Kometa) a. i.

...48. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.

...172. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 1:06 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:

1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 9:43:50 óra

2. Simon Yates (brit, BikeExchange-Jayco) 11 másodperc hátrány

3. Tom Dumoulin (holland, Jumbo-Visma) 16 mp h.

...40. Valter 1:02 perc hátrány

...101. Fetter 3:07 p h.

...167. Peák 7:25 p h.

 A 105. Giro d'Italia résztvevői a hétfői szünnap után már Szicíliában folytatják: az Avolából induló 172 kilométeres szakasz az Etnán zárul hegyi befutóval. A 3445,6 kilométer össztávú viadal május 29-én a veronai időfutammal fejeződik be.

Forrás: MTI

Kép forrrása: MTI

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []