Miben segíthetünk?

Zsákok százai teltek meg a vörösvári ruhagyűjtésen – Galériával

Zsákok százai teltek meg a vörösvári ruhagyűjtésen – Galériával
2021. október 13.

Körülbelül 350 zsák telt meg az őszi ruhagyűjtésen. A Művészetek Háza udvarán kedd reggel 7 és délután 5 óra között várták azokat a pilisvörösváriakat, akik szerettek volna megválni feleslegessé vált, de jó állapotú ruhadarabjaiktól.

Az adományozásra szánt holmikat a Hivatal munkatársai vették át azoktól, akik rendelkeznek vörösvári lakcímkártyával, a helyszínen segítettek továbbá a Művészetek Háza, a Városi Napos Oldal Szociális Központ, a Pest Megyei Viktor Egyesített Szociális Intézmény és a Virgonc Gyermekház dolgozói, valamint a város rendészei és a Pilisvörösvári Tipegő Bölcsőde vezetője is.   

A most leadott ruhadarabokat – csak úgy, mint a tavasszal összegyűlt 550 zsákot – a városgazdák szállították el: ötször fordultak, hogy eljuttassák azokat a Máltai Szeretetszolgálathoz.

Az esemény rendezetten, koordináltan zajlott, a korábbi felhívásban megadott szempontokat betartva hozták a ruhaneműket a vörösváriak, tehát tiszta, válogatott darabokat. Csak néhány esetben fordult elő, hogy vissza kellett utasítani az adományt: például cipőt, konyharuhát vagy törölközőt, vagyis azokat a holmikat, amelyeket az előzetesen kiadott tájékoztatás szerint nem lehetett leadni.

Akadnak szórakoztató pillanatok is napközben: egy idős úr például a hozott ruhák között megtalálta a kesztyűjét, amit felesége a tudta nélkül csomagolt be, és "kimentette" egy másik kedvenc ruhadarabját is. Illetve volt, aki egy teli talicskát tolt be a Művelődési Ház udvarára.

 

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []