Miben segíthetünk?

Dr. Kelemen Ilona (2020)

Dr. Kelemen Ilona (2020)

gyermekorvos

Határozat: 117/2020. (IX.03.) Kt.

Dr. Kelemen Ilona 1948. február 19-én született Budapesten. Édesapja a kereskedelemben dolgozott,édesanyja háztartásbeli volt. Bátyja külkereskedelmi üzletkötőként tevékenykedett, de néhány éve nyugdíjba vonult. Ilona Budapesten járt általános iskolába és gimnáziumba. Már kisgyermekként elhatározta, hogy orvos lesz. Az érettségi után a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen diplomázott cum laude minősítéssel 1972-ben.

Első munkahelye a II. számú Gyermekklinika volt, itt szerezte meg a gyermekgyógyász szakképesítést. 

Sokkal jobban szerette a gyerekek gyógyítását, mint az egyetemi kutatómunkát, ezért döntött úgy, hogy a Szent Rókus Kórház gyermekosztályán vállal munkát. A kórházi munka –amellett, hogy nagyszámú és igen hasznos szakmai tapasztalatot adott- sok ügyeleti munkavégzést is megkívánt.

Lánya 1975-ben született, s amikor 1981-ben iskolás lett, a Doktornő váltani akart, hogy több időt tudjon tölteni gyermekével. Elhatározta, hogy Budapest környékén vállal körzeti orvosi állást. Nagyon megörült, hogy rátalált a meghirdetett pilisvörösvári gyermekorvosi állásra az újonnan felépült rendelőintézetben, hiszen a szakrendelői háttér eredményesebb gyógyítást tett lehetővé. Azóta folyamatosan, mind a mai napig településünk 18 év alatti lakosainak a fele az ő praxisába tartozik.

Hosszú éveken át az iskolaorvosi feladatokat is ellátta, jelenleg a Zrínyi utcai és a Szabadság utcai tagóvodák orvosa. Asszisztenseivel mindig jól tudtak együtt dolgozni, megértették egymást. Jelenlegi asszisztense Pendertné Regina, aki hozzáértő, lelkiismeretes munkájával segíti a gyermekek gyógyítását, és ezt a Doktornő kiemelten megbecsüli. A védőnőkkel való remek együttműködés szintén előmozdítja munkája hatékonyságát. Kis pácienseivel és szüleikkel is kiemelkedően jó kapcsolatokat ápol.

Kelemen doktornő szerint a családba érkező újszülöttek fogadása, az egészséges csecsemők és gyermekek ellátása, a tanácsadás a gyermekorvosi hivatás léleképítő része.

A szűrővizsgálatokat, a prevenciót és az egészségnevelést tartja az egyik legfontosabb tevékenységének. 

A megbetegedett gyermekek gyógyításában a Doktornő a holisztikus szemlélet híve: hiszi, hogy nem a betegséget kell gyógyítani, hanem az okokat megkeresve, a páciens személyét figyelembe véve, nagyfokú empátiával kell gyógyítani-gondozni. 

Kelemen Ilona doktornő sürgős szükség esetén páciensei rendelkezésére áll mind a mai napig, telefonon akár éjjel is. Ha másképpen nem lehetséges, SMS-ben is szívesen ad tanácsot.

Szabadidejében koncertre jár, sokat olvas, érdekli a képzőművészet. A fotózás a hobbija, s természetkedvelő ember lévén gyakran túrázik. Sokat utazik, főleg Madeirára, ahol 13 éves unokája él szüleivel. 

A Doktornő szerint az egyik legfelemelőbb érzés, amikor az általa gondozott-gyógyított gyermekek felnőttként visszatérnek hozzá, és azt kérik, hogy születendő gyermeküket is kísérje ugyanolyan szaktudással, empátiával és kedvességgel, mint valamikor őket, egészen a nagykorúságig.

Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dr. Réthy Zoltán-díj alapításáról az egészségügy területén végzett munka elismerésére elnevezésű 23/2020. (VII. 24.) önkormányzati rendeletében biztosított jogkörében eljárva Dr. Kelemen Ilona gyermekorvos részére a pilisvörösvári gyermekekért végzett önzetlen, áldozatos, eredményes és maradandó gyógyító tevékenysége elismeréseként Dr. Réthy Zoltán-díjat adományoz.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []