Miben segíthetünk?

Grószné Krupp Erzsébet 2022

Grószné Krupp Erzsébet 2022

Pilisvörösvár korábbi polgármestere

Grószné Krupp Erzsébet pilisvörösvári sváb családban született, és ez a körülmény egész életére és pályafutására kihatott. Az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán szerzett építészi diplomát. A helyi közéletbe a ’90-es években megalakult gáztársulás szervezésével kapcsolódott be, ahol az intézőbizottság elnökeként dolgozott, és valósította meg két ütemben a beruházást. A földgáz egyre több háztartásba történő bevezetése a település számára nagy előrelépés volt. A gáztársulásban végzett munkája, valamint az ezzel megszerzett ismertség volt az alapja annak, hogy Grószné Krupp Erzsébet indult az önkormányzati választásokon a polgármesteri címért, melyet 1994-ben és 2002-ben is elnyert. Társadalmi szerepvállalása megyei szinten is jelentős volt: 1998 és 2002 között a Pest Megyei Önkormányzat alelnökeként tevékenykedett, továbbá több bizottságban is fontos tisztséget töltött be. Különösen büszke arra, hogy 1999-ben a Pest Megyei Tűzoltó Szövetség elnökévé választották.

Polgármesterként mindig Pilisvörösvár érdekeit tartotta szem előtt, fejlesztési tervei hosszútávra szóltak. Fontosnak tartotta a német testvérvárosi kapcsolatok előmozdítását, 1996-ban ő írta alá a partneri megállapodást Gerstettennel. Elkötelezetten támogatta a helyi sváb kultúra és hagyományok ápolását is. Polgármesteri működésének ideje alatt, 1997-ben nyerte el Pilisvörösvár a városi rangot, amely a fejlődési lehetőségeknek a korábbinál szélesebb tárházát nyitotta meg településünk számára.

 Az 1994-1998 közötti polgármesteri ciklus legfontosabb beruházásai a következők voltak:

• 6 km útépítés,

 szennyvíztisztító telep építése,

 szennyvízcsatorna I.- II.-es ütemek építése,

• a Gimnázium homlokzatfelújítása és kollégiumi szárny építése,

 a Napos Oldalban az Átmeneti gondozóház kialakítása.

Grószné Krupp Erzsébetnek a 2002-2006 közötti ciklusban – immár városvezetőként- még több fejlesztésre volt lehetősége, melyek közül a legjelentősebbek a következők:

egy szabadidőközpont kialakításának megvalósíthatósági tanulmányterve, és a megvalósítás megalapozása ingatlanvásárlásokkal és elővásárlási jog bejegyzéssel, melynek eredményeként épülhet most a Tanuszoda,

• az Okmányiroda önálló épületbe költöztetése,

• a Gimnázium bővítése tetőtérbeépítéssel,

• közétkeztetés bevezetése, és ehhez kapcsolódóan az intézményi tálalókonyhák kialakítása

• intézményfelújítások, nyílászáró-cserék,

• a Nevelési tanácsadónak a településen történő elhelyezése,

• parkolóudvar kialakítása a Fő utca közelében,

• temetői parkolók kialakítása, utak burkolása, a terület bekerítése,

• a Szabadság utcai óvoda kialakítása a meglévő épület átépítésével,

• valamint útépítések, melynek eredményeként a régi településrészeken a közművesített utcák nagy része szilárd burkolatot kapott.

Grószné Krupp Erzsébet neve szorosan összeforrt városunk rendszerváltás utáni történelmének első két évtizedével, polgármesteri működésének máig ható eredményei magukért beszélnek.

Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Grószné Krupp Erzsébet korábbi polgármester részére 8 éven át, a város alapvető infrastruktúrájának megteremtéséért és Pilisvörösvár fejlődéséért végzett elkötelezett és maradandó eredményeket örökül hagyó tevékenysége, valamint a testvérvárosi kapcsolatok létrehozása és elmélyítése terén végzett munkája elismeréseként Pilisvörösvár Város Díszpolgára címet adományoz.

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []