Miben segíthetünk?

Újabb adag ingyen murva érkezett a pilisvörösvári temetőbe

Újabb adag ingyen murva érkezett a pilisvörösvári temetőbe
2021. október 20.

Tekintettel a nagy érdeklődésre, újabb tíz köbméter ingyenesen felhasználható kerti murvát rendelt az Önkormányzat a pilisvörösvári köztemetőbe, hogy a látogatók szebbé és átjárhatóbbá tehessék szeretteik sírjait, különös tekintettel a közelgő mindenszentek ünnepére és halottak napjára. Az első adag zúzott kavicsot hétfő délután helyezték el a városgazdák a 21-es parcella végénél, kedd estére azonban már el is fogyott mind, ezért döntött úgy a városvezetés, hogy még egy alkalommal felkínálják a lehetőséget.

Azt kérik azonban minden érintettől, hogy csak a szükséges mennyiséget vegyék magukhoz, hiszen az a cél, hogy minél több sírt gondozottabbá tudjanak tenni a hozzátartozók.

Ahogy arról már beszámoltunk, az első ilyen jellegű kezdeményezés Pilisvörösváron. Az Önkormányzat mindent elkövet, hogy a temetőbe látogatókat méltó körülmények fogadják, ebben az időszakban pedig kiemelt figyelmet kap ez a terület: a városgazdák folyamatosan dolgoznak a helyszínen, hogy összeszedjék és elszállítsák a lehullott leveleket. A növényzet rendbetételét – a metszését, és ahol szükséges, a vágását – már szeptember második felében megkezdték, és a karbantartási munkálatok sem maradtak ki a sorból.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []