1944-ben született Pilisvörösváron, és már fiatalon a fényképezés iránti szenvedélyének szentelte életét. A budapesti Práter utcai Fényképész Szakiskolában szerzett képesítést, majd a Magyar Távirati Iroda laboránsaként dolgozott. Később húgával, Erzsébettel saját műtermet nyitott, amely „Marika Fotó” néven vált ismertté. Munkája során nemcsak a műtermében készített fényképeivel vált a város életének részévé, hanem az esküvők, egyházi események és más jelentős alkalmak megörökítésével is.
Munkássága túlmutatott a fényképezésen: minden képével egy történetet mesélt el, egy pillanatot ragadott meg, amely örök emlék maradt a családok, barátok és közösségek számára. Szenvedélye az emberi arcok, a pillanatok szépsége és az időtlen emlékek megörökítése volt. Számtalan vörösvári eseményről küldött felvételeket a Vörösvári Újságnak, és segítette Fogarasy-Fetter Miska bácsit, valamint Gromon Andrásnét könyveik képi anyagának elkészítésében.
Marika nemcsak a fényképezésben, hanem a közösségi életben is aktív szerepet vállalt. Az MDF helyi alapító tagjaként részt vett Pilisvörösvár első szabadon választott önkormányzatának munkájában, és hozzájárult a helyi MDF-piac, valamint a Városi Napos Oldal Szociális Központ létrehozásához. Ezzel is bizonyította elkötelezettségét a város és közössége iránt.
Hosszú és szeretetteljes házasságban élt Rásonyi Győző mérnökkel, akivel két gyermekük, Viktor és Marilu született. Marika unokájával és dédunokájával is büszkélkedhetett, akik számára nemcsak nagymama, hanem példakép is volt.
Pilisvörösvár Város Önkormányzata 2024-ben a rendszerváltás és az azt követő időszakban végzett önzetlen és értékőrző munkásságának elismeréseként „Pilisvörösvárért” emlékéremmel tüntette ki.
Fotó Marika tovább él az általa készített fényképekben, a megőrzött pillanatokban és azok szívében, akik ismerték és szerették. Pilisvörösvár közössége egy nagy tisztelettel övezett, elhivatott embert veszített el.
Emlékét megőrizzük.