Miben segíthetünk?

Lélekhang Kórus – Tavaszi koncert Pilisvörösváron

Lélekhang Kórus – Tavaszi koncert Pilisvörösváron
2025. március 13.

Szeretettel hívunk minden zenekedvelőt egy különleges tavaszi koncertre, amelyet a Lélekhang Kórus ad március 23-án, vasárnap, a Nagyboldogasszony-templomban.

Helyszín: Nagyboldogasszony-templom, Pilisvörösvár (Templom tér 1.)

Időpont: március 23., vasárnap – a 10 órás mise után

Kik ők?

A Lélekhang Kórus 2010-ben szerveződött zenész baráti körből, hivatásos és amatőr keresztény zenészek közössége, akik mindennapi munkájuk mellett örömmel zenélnek együtt. A kórus tagjai közül többen zeneszerzéssel és versírással is foglalkoznak, így repertoárjuk nagy része saját szerzeményekből áll.

2016 óta rendszeresen fellépnek a Mária-kiállítások megnyitóin, 2021-ben pedig kiadták első albumukat Mennyek Királynéja címmel.

2022-ben az Ars Sacra Fesztivál keretében a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikában mutatták be albumukat.

2023-ban megjelent harmadik nagylemezük, „Hét Csoda – Kánától Betániáig”, amely Krisztus hét csodáját dolgozza fel.

YouTube-csatornájuk összesített nézettsége 2024 elejére meghaladta a 40.000 megtekintést.

A koncertre a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak!

További információk: lelekhangzene.hu

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []