Április 5-én Pilisvörösvár eddigi legnagyobb szabású várostakarítására került sor, az önkormányzat szervezésében. Rekordszámú helyszínen – összesen 16 területen - zajlott a szemétszedés, a város civil szervezeteinek és intézményeinek összefogásával. A munkában részt vevőknek köszönhetően több mint 36 köbméternyi hulladék gyűlt össze a Sirály utcától egészen a Sanyi-rétig.
Ez az eredmény egyszerre ad okot örömre és elgondolkodásra. Egyrészt példaértékű, hogy ilyen aktívak voltak a csatlakozó szervezetek és önkéntesek, másrészt aggasztó, hogy még mindig ilyen mennyiségű hulladék halmozódik fel a közterületeken. A város tisztasága nem magától értetődő – a közös tér közös felelősség.
A gyűjtésben részt vett: a Horgász Egyesület, Tűzoltó Egyesület, Német Nemzetiségi Táncegyüttes, Egységben Vörösvárért Egyesület, Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Önkormányzat, Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület, Brave Dogs Kutyasuli, Pilis Cross Country, Oxigén Úszósuli, PUFC, Vörösvárért Közéleti Egyesület, Nyugdíjas Egyesület, Mozdulj Közösen Baráti Kör, Kovács László Kertbarát Kör, Palánta Általános Iskola és külterületi lakók.
A megtisztított helyszínek között szerepel: az öt tó és környéke, Temető parkolója, Szabadság utca, Penny áruház környéke, Kálvária domb, Vásár tér, Kápolna utca, PumpTrack pálya, Sanyi-rét, Szent Erzsébet Otthon környéke, Nyár utca vége (gyereknap helyszíne), Szent László utca környéke, Focipálya környéke, Gyaki kert, Határ utca, Görgey lépcső, valamint a város mindhárom vasútállomásának parkolója.
Fetter Ádám videóüzenetben mondott köszönetet a várostakarítás valamennyi közreműködőjének. Kiemelte: Pilisvörösvár ismét bizonyította, hogy a közös felelősségvállalás nem csupán elv, hanem aktív gyakorlat a város életében.
A polgármester külön köszönetet mondott a Magyar Közút munkatársainak a 10-es főút vörösvári szakaszának útpadkatisztításáért; a Városgazda dolgozóinak az előkészítő és utómunkálatokért; a Városi Főzőkonyhának a résztvevők ellátásáért; valamint a Krausz Mezőgazdasági Szaküzletnek, akik zsákokkal és kesztyűkkel támogatták az akciót.
A várostakarítást jövő tavasszal ismét megszervezzük – hiszen egy tisztább Pilisvörösvárért minden évben érdemes összefogni.