Az apró sikerek tartják életben a lelkesedést

Az apró sikerek tartják életben a lelkesedést
2026. július 3.
Naponta több száz ember életében vannak jelen a Napos Oldal Szociális Központ munkatársai. Az intézményt 2016 óta Péntek Beáta vezeti, aki idén harmadik alkalommal kapott bizalmat a feladatra. A hivatásról, a családból hozott értékekről és a jövő terveiről beszélgettünk vele.

Harmadik alkalommal kapott bizalmat a Napos Oldal Szociális Központ vezetésére. Ha egy kicsit visszatekintünk: hogyan talált rá erre a hivatásra?

Szociális munkásként és szociálpolitikusként végeztem, és már az egyetemi évek alatt megszerettem ezt a területet. Akkor láttam igazán, milyen nagy szükség van jól képzett szakemberekre, és úgy éreztem, ezen a pályán olyan munkát végezhetek, amely egyszerre jelent szakmai kihívást és emberi örömöt.

Az idősellátás különösen közel áll Önhöz. Honnan ered ez a kötődés?

Nagyon személyes oka van. Karcagon nőttem fel, egy többgenerációs családban. Még a dédszüleimet is ismertem, együtt éltünk a nagyszüleimmel és a szüleimmel egy nagy parasztházban. Egyedüli gyerek voltam, így sok időt tölthettem az idősebb családtagjaimmal. Tőlük tanultam meg, hogy figyelni kell egymásra, és hogy egy közösség akkor működik jól, ha tagjai képesek alkalmazkodni egymáshoz. Azt hiszem, innen ered az idős emberek iránti szeretetem és tiszteletem is.

Mégsem rögtön a gyakorlati szociális munkában kezdte a pályáját.

Nem. Tizenhárom évig a minisztériumban dolgoztam, főként az idősellátás területén. Szoktam mondani, hogy az íróasztalom maradt, csak a minisztérium neve változott körülöttem. Egy idő után azonban úgy éreztem, szeretném közelebbről is megtapasztalni azt, amiről addig elsősorban szakmai és igazgatási oldalról gondolkodtam. Így kerültem az intézményvezetés felé.

Mi az, ami egy ilyen érzelmileg is nehéz munkában ennyi év után is erőt ad?

A szociális munka alapja az emberi kapcsolat. Mi tulajdonképpen a saját személyiségünkkel dolgozunk, ezért nagyon fontos, hogy tudjunk figyelni a másik emberre. Az apró sikerek tartják életben a lelkesedést. Amikor sikerül valakit elhelyezni egy intézményben, amikor egy család helyzete rendeződik, vagy amikor több hónapos gondozás után egy idős ember állapota annyit javul, hogy újra fel tud kelni az ágyból, és önállóbbá válik, az számunkra óriási eredmény.

Ma már közel tíz éve vezeti a Napos Oldal Szociális Központot. Mit jelent ez az intézmény a térség életében?

A Napos Oldal harminc éve működik, és mára nyolcféle feladatot lát el. Szociális alapszolgáltatásokat és szakosított ellátásokat egyaránt biztosítunk. Ide tartozik az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, az idősek és a fogyatékos személyek nappali ellátása, a családsegítő szolgálat, a család- és gyermekjóléti központ, az otthonápoló szolgálat, valamint az időskorúak gondozóháza.

Sokan talán nem is tudják, milyen sokféle segítséget lehet itt kérni. Hogyan működik a mindennapokban ez a rendszer?

A székhelyünkön három épület található, innen szervezzük a munkát, de a legtöbb szolgáltatásunkat az emberek saját otthonában nyújtjuk. Kollégáink nap mint nap felkeresik az ellátottakat, és ott segítenek, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Ha valaki vagy a hozzátartozója segítséget szeretne kérni, hogyan indul el ez a folyamat?

Ezek önkéntesen igénybe vehető szolgáltatások. A jelentkezés egy kérelemnyomtatvány kitöltésével kezdődik, amelyhez a háziorvos is megad néhány fontos egészségügyi adatot. Ezután előgondozást végzünk: személyesen is találkozunk a jelentkezővel, szükség esetén otthonában vagy akár a kórházban. Felmérjük a fizikai és szellemi állapotát, és megkeressük azt a szolgáltatást, amely a legjobban megfelel az igényeinek.

Mekkora területet látnak el?

Elsősorban Pilisvörösvár, Pilisszentiván és Pilisszántó lakosairól gondoskodunk, hiszen társulási fenntartásban működünk. A család- és gyermekjóléti központunk ugyanakkor járási feladatokat is ellát, így kilenc településen áll a családok rendelkezésére.

Körülbelül hány emberhez jutnak el nap mint nap?

Nagyjából 350-400 ember részesül valamelyik szolgáltatásunkban minden egyes nap. Ez jól mutatja, milyen sokféle élethelyzetben tudunk segítséget nyújtani.

Az új intézményvezetői ciklusban milyen célokat szeretne megvalósítani?

Szeretnénk bővíteni a lehetőségeinket. Terveink között szerepel, hogy a jelenlegi épület tetőterét irodai célokra alakítsuk át, így a felszabaduló helyeken új szolgáltatásokat tudnánk elindítani. Emellett egy jelentős fejlesztés előtt is állunk: megújul a fogyatékos személyek nappali intézménye, a régi épület helyén egy korszerű, a célcsoport igényeihez igazodó központot szeretnénk létrehozni.

Mennyire partner ebben a város?

Azt tapasztalom, hogy a fenntartó minden évben biztos hátteret nyújt a működéshez, és a fejlesztési elképzeléseinket is támogatja. A pályázatok előkészítésében és megvalósításában is együttműködő partner.

Ennyi feladat és felelősség mellett hogyan tud kikapcsolódni?

Számomra az olvasás jelenti a feltöltődést. Mindenevő olvasó vagyok, egy jó könyvvel, egy kényelmes fotelben ülve teljesen ki tudok kapcsolni.

Hol látja magát öt év múlva?

Reményeim szerint ugyanitt. A megbízatásom 2031-ig szól, és szeretném végigvinni azokat a fejlesztéseket, amelyek még több segítséget jelenthetnek a térség rászorulóinak. A szociális munkában nincsenek látványos csodák, de hiszek abban, hogy a sok apró siker végül nagyon sok ember életét teheti könnyebbé.

Ducza Kata

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []