Miben segíthetünk?

Orbán Viktor további részleteket közölt a szigorításokról

Orbán Viktor további részleteket közölt a szigorításokról
2021. március 5.
A miniszerelnök szerint a legnehezebb időszakra kell felkészülni, az intézkedéseknek is ehhez a tényhez kell igazodni. A bölcsődék egyelőre nyitva maradhatnak, ám a virágboltokat keddtől be kell zárni. A bértámogatást minden ágazatra kiterjesztik.

 

„Nem volt más választásunk, a járványügyi szakemberek, akiket több csoportban is meghallgattunk, egyöntetűen azt mondták, ha most nem lépünk, tragédia lesz. Ahhoz, hogy később nyithassunk, most zárni kell” – mondta Orbán Viktor hozzátéve, hogy március 15. után megtervezik, hogy húsvétkor fokozatosan, milyen lépésekben lehet majd nyitni. Hozzátette: a legnehezebb időszakra kell felkészülni, az intézkedéseknek is ehhez a tényhez kell igazodni.

A bölcsődéken sokan gondolkodtak, és lehet, hogy majd be kell zárni az óvódákhoz és az általános iskolákhoz hasonlóan, de egyelőre az említett intézményekben olyan alacsonyak a fertőzöttségi számok, hogy megpróbálják nyitva tartani azokat.

A szolgáltatásokat tekintve úgy fogalmazott, hogy „ami az élethez kell, annak mennie kell”, az élelmiszerboltok, a tavaszi, kerti munkákhoz szükséges  eszközöket áruló üzletek nyitva maradnak, de minden másnak – például az éttermeknek, kaszinóknak, a szállodáknak, a műszaki, szórakoztató cikkeket árusító boltoknak – mind zárniuk kell. Mint mondta, a legnehezebb a virágboltokra vonatkozó szabály meghozása volt, a döntés értelmében március 8-án, azaz nőnapon még nyitva maradhatnak, de keddtől már nem.

A bértámogatás kapcsán arról beszélt, hogy minden ágazatra kiterjesztik, akiket érint a mostani korlátozás. Az érintettek adókedvezményt kapnak, a KATA-soknak erre az időszakra – márciusra – nem kell fizetniük, az önkormányzati, állami tulajdonban lévő üzlethelyiségeket bérlőknek pedig elengedik a bérleti díjakat erre a hónapra.

Elismerte, hogy hibák vannak az adatalapú oltás megszervezésében. Ezt emiatt egy rövid időre leállították, de ki fogják javítani a problémát. Azt mondta, hogy az oltásra regisztráltak száma folyamatosan nő, több, mint 2 millió 813 ezren jelentkeztek. Oltani fognak minden nap, még húsvétkor is. Drámai kihívásokra kell ugyanakkor felkészülni a kórházakban, mert egyre többen szorulnak ellátásra, emiatt úgy döntöttek, hogy a kórházak között is átmozgatják a szakszemélyzetet, bevonják a munkába a rezidenseket, a végzős medikusok hallgatókat, és lehet, hogy sok kerül a magánegészségügyben dolgozók kötelező bevonásáról is.

Ahogy arról beszámoltunk, a csütörtöki Kormányinfón bejelentett döntések értelmében az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig bezárják, ahogy az üzleteket is: március 8. és március 22. között csak az élelmiszerboltok, a patikák, a drogériák, illetve a benzinkutak lehetnek nyitva. Előbbi szigorítás részleteit az Emberi Erőforrások Minisztériuma, utóbbiét az operatív törzs dolgozza ki, ezeket napokon belül nyilvánosságra hozzák. Ugyancsak március 8. és 22. a magánegészségügyi szolgáltatásokat kivéve minden szolgáltatásnak szünetelnie kell. A konditermek nem nyithatnak ki, az igazolt sportolók edzései és mérkőzései zárt kapuk mögött folytatódhatnak. A szabadtéri sporttevékenység megengedhető, a parkokat, arborétumokat lehet látogatni ott, ahol biztosítható a védőtávolság. Gulyás Gergely arra kéri a munkáltatókat, hogy ahol mód van otthoni munkavégzésre, ott tegyék ezt lehetővé. Bejelentette továbbá, hogy a maszk viselése mindenhol kötelező lesz a közterületeken. A határátlépést szigorítják, a bértámogatást pedig azokra a szektorokra is kiterjesztik, amelyeket  be kell zárni. 

 

Kiemelt kép: Kossuth Rádió

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []