Miben segíthetünk?

Hétfői Hírek

Hétfői Hírek
2021. április 12.
Ismét csokorba szedtük a városunkat érintő történéseket.

Felvétel a Városgazda Kft-nél

Két fő munkatársat keres a  Pilisvörösvári Városgazda Kft. kertészeti és egyéb fizikai feladatok ellátására. Leendő kollégáikra a település közterületeinek gondozásában, tisztántartásában, kisebb építési, felújítási, karbantartási munkákban számítanak. Szakmai végzettség nem feltétel, a jelentkezéseket telefonon a +3670/642-1443 számon, vagy e-mailben az ugyvezeto@pivag.hu címen várják.

Megjelent a védelmi intézkedések első feloldásáról szóló jogszabály

Megjelent a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló jogszabály múlt kedden a Magyar Közlönyben, miután elérték a kitűzött számot, azaz 2,5 millió ember kapta meg a koronavírus elleni oltás első dózisát. A változásokat tartalmazó rendelet április 7-én, szerdán lépett hatályba. Eszerint a kijárási tilalom 22 óra és reggel 5 óra közötti időpontra módosult, az üzletek szerda óta reggel 5 óra és 21:30 között lehetnek nyitva, a március 8. óta zárva tartó boltok pedig újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén ugyan, de fogadhatják a vásárlókat: 10 négyzetméterenként egy vevő tartózkodhat bent. A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűntek, vagyis kinyithattak más szolgáltatok mellett a fodrászok, kozmetikák. A vendéglátóegységekre azonban egyelőre a korábbi szabályok érvényesek, és a szállódák sem fogadhatnak még vendégeket. A közlönyben megjelent az is, hogy az iskolák és az óvodák április 19-én kinyithatnak.  

Időpontot kell foglalni a NAV-ügyintézéshez

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), központi ügyfélszolgálatain, kirendeltségein és ügyfélszolgálati helyein a személyesen megjelenő ügyfeleket időpontfoglalással fogadja - tájékoztatott az adóhatóság a múlt héten, hozzátéve, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulék ügyintézése, a csekkigénylés és a beadványok benyújtása ugyanakkor időpontfoglalás nélkül is intézhető. A kormányablakokban működő NAV-ablakokban a személyes ügyintézéshez kivétel nélkül, valamennyi ügytípus esetében időpontfoglalásra van szükség, de célszerű otthonról kapcsolatba lépni a NAV munkatársaival. A gyors és rugalmas ügyintézést a telefonos és elektronikus szolgáltatások biztosítják. „Kérjük, hogy ügyfeleink csak rendkívül indokolt esetben és időpontfoglalással keressék fel személyesen a NAV ügyfélszolgálatát!” – olvasható a közleményben. A részleteket megtalálják az alábbi linkre kattintva:

https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/16-NAV-kozlemenyek/770-NAV-idopontot-kell-foglalni-az-ugyintezeshez

Százezres károkat okozhatnak a figyelmetlen kirándulók

Százezres károkat okozhatnak a figyelmetlen kirándulók a helyi gazdáknak. Pilisvörösvárt körülölelik a szántóföldek, ahol már növekednek a mezőgazdasági haszonnövények. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a túrázók letérnek a kijelölt  ösvényekről, az erdészeti  utakról, letaposva a gabonatáblákat. Hamarosan nyílik a pipacs, a búzamezők vad növénye, utána a hasznos és csodaszép mézontófű. Egy-egy jól sikerült szelfi kedvéért a hobbifotósok gondolkodás nélkül vágnak keresztül árkon-bokron, kárt okozva a gazdáknak. Előfordul, hogy járművel is behajtanak a mezőgazdasági területre. Arra kérjük a lakosságot, hogy figyeljenek a természet és a gazdálkodók értékeire.

Hárommillió beoltottnál dönt a kormány az újranyitás következő lépéseiről

Akkor dönt a kormány az újranyitás következő lépéséről, amikor a beoltottak száma eléri a hárommilliót – közölte a Miniszerelnökséget vezető miniszter a múlt csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely akkor azt mondta, ezt akár 5-6 napon el is érhetik. Hozzátette: abban bíznak, hogy áprilisban négymillió felé emelkedhet azok száma, akik megkapják a koronavírus elleni vakcinát. Elmondása szerint a pedagógusok oltása is halad, közülük 34 ezren már a számukra szervezett oltási program előtt megkapták a vakcinát, a kampányban pedig a behívottak 85 százaléka – több mint 66 ezer pedagógus  – jelent meg. Gulyás Gergely az iskolák április 19-i újranyitásával kapcsolatban megjegyezte: fontos, hogy visszaálljon az oktatás normális rendje, mert bár azt látják, hogy az online oktatás is működőképes, az oktatási, nevelési feladatok hatékony ellátását a személyes megjelenésen kívül semmi nem tudja pótolni. Az üzletek és szolgáltatások meghatározott köre kapcsán, akik április 7-én újranyithattak, arról beszélt, hogy megilleti őket is április hónapra a bértámogatás, csak úgy, mint a még a nyitásukban korlátozott szállodákat és éttermeket. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy vélhetően valamivel már túl vagyunk a harmadik hullám csúcsán. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig bejelentette, hogy hamarosan 25 milliárd forintos pályázati keretre lehet jelentkezni; az 5000 fő alatti településeken működő10 főnél kisebb vállalkozások 2-10 millió forintos összeghez juthatnak. A cél, hogy megőrizzék a vidéki munkahelyeket és vállalkozásokat.

Nem nyitnak ki még a középiskolák, csak írásbeli érettségi lesz

Döntöttek az operatív törzs pénteki ülésén az iskolák és az érettségi ügyében – nyilatkozta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök azt mondta, mivel május 10-én fejeződik be az érettségi, arra jutottak, hogy  bár az iskolák április 19-én nyithatnak, és erre készen is állnak, a középiskolások esetében ennek az érettségi szünet miatt nem látják értelmét, tehát addig az érintett intézmények zárva maradnak. Az érettségi vizsga pedig csak írásbeli lesz. A gyermekek, fiatalok oltása is szóba került, ennek kapcsán azt közölte, hogy a 16 és 18 éves közöttiek ügyében még nem kapott egyértelmű választ a szakemberektől. „Június elejére azt tudom mondani, hogy a 8 millió magyar állampolgár, aki felnőtt korú, tehát megkaphatja az oltást, ebből a 8 millióból képesek leszünk június elejére 7 milliót beoltani. Attól tartok,  hogy nem lesz annyi regisztrált és magát beoltani akaró ember, mint amennyi vakcina” – mondta hozzátéve, hogy szerinte közel vagyunk ahhoz a pillanathoz, amikor a védettségi igazolvánnyal látogatható társadalmi, közösségi események ismét elérhetőek lesznek számunkra.

Már hatféle vakcina lesz elérhető Magyarországon ettől a héttől

Hatféle koronavírus elleni oltóanyag áll majd rendelkezésre a lakosság részére – közölte az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője. Bár nem nevesítette a készítményt, Galgóczi Ágnes a Johnson & Johnson egydózisú Janssen vakcinájáról beszélt. Azt kérte mindenkitől, hogy  ne tegyenek különbséget az oltóanyagok között, éljenek az oltás lehetőségével, mert a járványt ezáltal lehet csak megfékezni.  Az új vakcina a bejelentésben elhangzottak szerint ettől a héttől válik elérhetővé.

Erős hidegfront érkezhet kedden

Erős hidegfronttal kell számolni kedden. Egész nap borongós lesz az ég, a hőmérséklet mindössze 5 fok körülire emelkedhet, viharos északnyugati széllökésekkel, eső, záporeső kíséretében, délutántól akár havas esővel, estétől havazással. A hegyekben  több centiméter hó is hullhat. Szerdán erős északnyugati szélre, sok felhőre, és csak kevés napsütésre van esély, kisebb esők, záporok, hózáporok előfordulhatnak. Reggel 1 fok, délután 6 fok valószínű. Csütörtökön szintén felhős időre kell számítani kevés napsütéssel, és ezen a napon is előfordulhat kisebb esők, záporok, hózáporok, de kevesebb eséllyel, mint szerdán. Az északnyugati szél ugyanakkor tovább erősödhet, már nem csak erős, hanem viharos lökések is előfordulhatnak. Reggel 0 fok, délután 8 fok valószínű. Péntektől még napokig hideg időre van kilátás változó felhőzettel, javarészt száraz, és szeles idővel, fokozódó fagyveszéllyel – tájékoztatott Stéhli Balázs amatőr meteorológus 

Városszerte kifüggesztett versekkel ünnepelte Vörösvár a magyar költészet napját

 Számos, több esetben saját költemény érkezett a Művészetek Háza és Városi Könyvtár "Vers tovább!" felhívására. A szervezők azt kérték mindenkitől, hogy küldjék el kedvenc versüket, hogy azokat városszerte elhelyezhessék vasárnap.  A járókelők a műveket egészen hétfő délutánig megtalálják a Városi könyvtár, a Művészetek Háza, a Sváb Sarok és a Lahmkruam kapuján, valamint a tavaknál és a ligeti templom előtti padoknál. Mint ismert,  a magyar költészet napját  1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik Magyarországon. A Vörösvári Kultúrház kifüggesztett alkotásokról készült képes összeállítását ide kattintva nézheti meg:

https://www.facebook.com/vorosvarikultur/videos/2858329097777313

Elmaradt a Pilisvörösvári UFC hétvégi mérkőzése

A járvány miatt elmaradt a Pilisvörösvári UFC vasárnapi mérkőzése az ellenfél kérésére. Legközelebb bajnokin e hét vasárnap lép pályára a csapat Piliscsabán 16.00-kor, szerdán pedig Magyar Kupa meccset játszanak a gyömrőiek ellen Pilisszánton, továbbra is zárt kapuk mögött.

Új munkatársat keres a Pilisvörösvári Szakrendelő

Gazdasági munkatársat keres a Pilisvörösvári Szakrendelő. Az új alkalmazott feladata a dolgozók be- és kiléptetésével kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátása, a munkaszerződések és módosítások elkészítése, a munkaügyi nyilvántartások vezetése és statisztikák készítése. A pozíció betöltésének feltételei a következők: egészségügyi költségvetési intézményben szerzett szakmai tapasztalat és a KIRA program ismerete. Jelentkezni a Rendelőintézet titkárságán a +36 26 330 144-es telefonszámon vagy a titkarsag@vorosvariszakrendelo.hu email címen lehet.

 

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []