Miben segíthetünk?

Koszorúzás a magyar hősök emlékünnepén Pilisvörösváron - galéria

Koszorúzás a magyar hősök emlékünnepén Pilisvörösváron - galéria
2023. május 30.

A háborúban elhunyt katonákra és civilekre emlékeztünk szombaton Pilisvörösváron, a magyar hősök emlékünnepén.  Délelőtt a városi temetőben a katonasíroknál koszorúztak a város vezetői, a Képviselő-testület és a német nemzetiségi önkormányzat tagjai, valamint civil megemlékezők, szervezetek. Az eseményen díszőrséget adtak Magyar Honvédség Helyőrségtámogató Parancsnokságának katonái, illetve beszédet mondott Sax László a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, amelyet a Nosztalgia Dalkör előadása, valamint Feldhoffer János trombitaszólója követett.

A megemlékezés a Hősök terén folytatódott, ahol a himnuszt követően beszédet mondott Fetter Ádám polgármester, majd a Templom Téri Német Nemzetiségi Általános iskola diákjai énekeltek, illetve közreműködött a Német Nemzetiségi Vegyeskórus.

A résztvevők koszorúkat helyeztek el a helyszínen, illetve a megemlékezés virágait.

Az ünnep eredetét az 1917. évi VIII. törvényre vezethetjük vissza. Itt mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottaink kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell jutattni, és az utókor számára meg kell örökíteni.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []