Pilisvörösvár
Miben segíthetünk?
Szeptember elsején az Templom téri iskolánál is bevezetik a „Kuss und Tschüss” parkolási rendszert
Szeptember elsején az Templom téri iskolánál is bevezetik a „Kuss und Tschüss” parkolási rendszert
2022. augusztus 29.

A gördülékenyebb és a biztonságosabb közlekedés érdekében, szeptember elsejétől a Templom téri iskola előtt, a frissen felújított Iskola utcában is elindul a „Kuss und Tschüss” parkolási rendszer.

A közlekedési és parkolási formát tavaly a Vásár téri iskola előtt vezette be az Önkormányzat, melynek hatékony működése azóta beigazolódott, ezért a Temlom téri iskolánál is kialakítják a rendszert.

Az új helyszínen, az erre a célra kijelölt parkolóhelyek az Iskola utcában az intézmény épületével szemközti oldalon találhatóak az újonnan kialakított kiemelt gyalogátkelő előtt. A rendszer lényege az, hogy a gyermekeket szállító autók csak néhány percre foglalják el az Iskola utcában a kijelölt parkolóhelyeket. A szülő tehát beáll „Kuss und Tschüss” parkolóba, a diák kiszáll és a jármű már hajthat is tovább. A parkolók így gyorsan felszabadulnak, a gyerekek ezzel együtt rendezett és biztonságos körülmények között tudnak elköszönni szüleiktől.

A sikeres működéshez a következő tudnivalók és szabályok megismerésére és betartására van szükség:

·         A rendszer reggel 6:30 és 8 :00 óra között működik, de parkolni már 6 órától tilos lesz a kijelölt területen.

·         A „Kuss und Tschüss” parkolóhelyek az Iskola utcában az iskola épületével szemközti oldalon, az újonnan kialakított kiemelt gyalogátkelő előtt találhatóak.

·         A parkolósávot bójákkal kerítik el a kijelölt időszakban.

·         A sávban egymás mögött három autó fér el, és két autóból tudnak egyszerre kiszállni a gyerekek.

·         A rendszer a Fő utca felőli irányból hajtva vehető igénybe.

·         A parkolást követően az autó körülbelül egy percre megáll - a folyamatos haladás érdekében a megállás annyi időre korlátozódhat amíg a gyermek kiszáll - majd a jármű továbbhajt.

·         A kijelölt parkolóban a biztonság miatt csak a jobb oldali kiszállás lehetséges!

·         A nagyobb gyalogosforgalom miatt, kérjük fokozottan figyeljenek a kiemelt gyalogátkelőn közlekedőkre - mivel a „Kuss und Tschüss” parkolóból kiszálló gyerekek is itt kelnek át.

·         Az első napokban a városrendészet, a rendőrség és a településőrség munkatársai segítik majd a közlekedést.

A rendszer hatékony és biztonságos működéséhez fegyelmezettségre van szükség. Kérjük ezért a szülők, az erre közlekedők és az itt élők megértő türelmét és közreműködésüket, a fenti szabályok figyelembevételét és betartását!

Ha mindenki ennek megfelelően közlekedik, egyszerre növelhetjük a gyermekek biztonságát és gördülékenyebbé, gyorsabbá tehetjük a közlekedést a kritikus időszakban magunk és mások számára. Köszönjük közreműködésüket!

Kapcsolódó galériák
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []