Miben segíthetünk?

Ünnepség a Díszteremben (+GALÉRIA)

Ünnepség a Díszteremben (+GALÉRIA)
2021. augusztus 19.
Negyven éves szakmai múltat zárt le Schuckné Klinger Ibolya és Szabóné Kimmel Ottilia, pedagógus szolgálati emlékérmet vehettek át .

Szerdán már fél öt előtt gyülekeztek az egykori kollégák a házasságkötő díszterem előtt, és régi ismerősként üdvözölték egymást. Ahogy negyven éves szakmai pályájuk a Zrínyi utcai óvodában, úgy állami elismerésük is együtt ért révbe a két kiváló szakembernek, akiknek szívügyük a német nemzetiségi nevelés.

Ibolya néni és Otti néni, a Ligeti Cseperedő szíve-lelke, erős bástyája volt az évek során. Most olyan embereket  ünnepelhetünk és köszönthetünk, akik negyven évet töltöttek a pedagógusi pályán. 

Kissné Répási Anikó a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Óvoda tavaly nyáron kinevezett vezetője számára nem volt kérdés, hogy a szakembereket állami kitüntetésre felterjessze Prof. Dr. Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének.

Ahogy beszédében kiemelte, számára  fontos, hogy kollégáit megfelelő elismerésben részesítse, most is és a jövőben is. A minisztériumi felterjesztés pozitív elbírálást kapott, így Schuckné Klinger Ibolya és Szabóné Kimmel Ottilia méltó keretek között kaphatták meg a Pedagógus szolgálati emlékérmet és az adományozást igazoló díszes okiratot.

A Ligeti Cseperedő Tagóvoda is idén augusztusban jubilál, negyven éve nyitotta meg kapuit, ezért érkezett el most a ceremónia ideje. 

A családias hangulatú eseményen a díjazottakat üdvözölte Fetter Ádám polgármester is, felidézve emlékeit. Egyre nehezebb a pedagógusok helyzete, a nevelési és kulturális sokszínűség közepette, melyhez igazodni kell. Elérzékenyülve adott hálát a négy évtizedes munkáért, melyet a pilisvörösvári gyermekekért végeztek, valamint megköszönte Kissné Répási Anikónak a felterjesztést. 

Az ünnepeltek tiszteletére fellépett a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes ifjúsági tagozata. Köszönjük Nagy Orsolyának, a Szabadság Utcai intézmény vezetőjének, hogy megszervezte a fiatalok műsorát. A szívmelengető produkcióból egy rövid részletet a városi youtube csatornára is feltöltöttünk.

Az emlékplakettek átadását állófogadás követte, ahol egy-egy pohár frissítő mellett beszélgethettek az egykori kollégák. E sorok írója is számos sikeres adventi vásárt, ruhabörzét és zenés mulatságot szervezett közösen a két nagyszerű óvónővel, akik vezető helyettesként is dolgoztak a Zrínyi utcai intézményért. 

Jó egészséget kívánunk nyugdíjba vonult, azonban a családi életben továbbra is aktív óvodapedagógusainknak, és várjuk őket vissza szeretettel a ligeti eseményekre - immár vendégként!

Kapcsolódó videó
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []