Miben segíthetünk?

Újabb utcában kezdődik járdaépítés

Újabb utcában kezdődik járdaépítés
2021. október 21.

Új helyszínen folytatódik a járdaépítési beruházás: a munkálatok a Csobánkai és Szent Erzsébet utca után a Nagy Imre utcába „költöznek”. A kivitelező az érintett utca keleti oldalán dolgozik majd, vagyis azon a részen, ahol a közvilágítás épült. A szakasz munkálatai a tervek szerint október utolsó napjaiban kezdődnek, az érintett lakók erről írásos tájékoztatást kapnak.

A járdák – hasonlóan a korábbiakhoz – ezen a helyszínen is térkő burkolattal készülnek. Az építésnél az út mellett terepmozgatásra is szükség lesz, ezért fontos, hogy aki az út menti közterületre egynyári növényeket vagy kisebb cserjéket telepített, az a kivitelezés előtt gondoskodjon az átültetésükről.

A járdaépítés egyébként az útszegélytől egy körülbelül 170 centiméter szélességű területet érint. A járda azért épül közvetlenül az út mellé, mert egyrészt így nem szükséges fákat kivágni, másrészt a kiemelt szegély is lehetővé teszi ezt az egyébként nem kimondottan forgalmas utcában.

A kivitelezésről folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot, ezért kérjük, kísérjék figyelemmel az Önkormányzat hírcsatornáit (weboldal, Facebook). Emellett a kivitelező is külön értesíti az érintett ingatlantulajdonosokat a munka üteméről.

A beruházással kapcsolatban a kivitelező és a Műszaki osztály az alábbi címeken érhető el:

  • Stone Dekor Kft./ stonedekorkft@gmail.com / tel.: 06-70-756-5120
  • Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály / info@pilisvorosvar.hu /tel.: 06-30-816-2224
  • Beruházásért felelős önkormányzati képviselő: dr. Lehrer Anita /tel.: 06-20-770-7083

Ahogy arról már többször beszámoltunk, összesen hat utcában újulnak meg vagy épülnek járdák 2022 januárjáig 121 millió forintból. A költségeket az Önkormányzat 100 százalékban saját forrásból finanszírozza. 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []