Miben segíthetünk?

"Feléled" Pilisvörösvár kulturális alapítványa

"Feléled" Pilisvörösvár kulturális alapítványa
2021. október 25.

Hosszú idő után „feléled” a Kulturális Alapítvány a Pilisvörösváron élő német nemzetiségért elnevezésű közalapítvány.  A kuratóriumi tagokról, valamint az elnök kinevezéséről múlt héten döntött a Képviselő-testület.

A szóban forgó alapítványt a 1990-es évek közepén alapították, hogy segítse a Pilisvörösváron élő német nemzetiség kultúrájának ápolását és a Németországgal fennálló kulturális kapcsolatainak elmélyítését. Az egykori kuratórium azonban már csaknem tíz éve nem aktív, pedig a szervezet működtetése számos lehetőséget rejt: egy vagy akár több sikeresen elnyert pályázatnak köszönhetően hozzájárulhatna a nemzetiségi célok megvalósításához.

A jelenlegi városvezetés ezt kiemelten fontosnak tartja, ezért egyeztetést kezdeményezett a nemzetiségi önkormányzattal, hogy közösen újítsák meg az alapítványt és működtessék azt.  Ehhez azonban szükség volt az új kuratórium felállítására, ezzel együtt pedig az elnök kinevezésére.

Pilisvörösvár Város Önkormányzata három, Pilisvörösvár Német Nemzetiségi Önkormányzata pedig négy főt jelölt az említett kuratóriumba. Előbbi Müller Mártont, Spanberger Zsoltot és Zsámboki Szabolcsot, az NNÖ pedig Manhertz Waltert, Pásztor-Acélos Zsófiát, Sax Ibolyát, Szabóné Bogár Erikát.  Az akkor még leendő kuratóriumi tagok október elején előzetes egyeztetést tartottak, amelynek eredményeként Sax Ibolya vállalta a jelöltséget az elnöki tisztségre.

A polgármester előterjesztésében az javasolta a Képviselő-testületnek, hogy hagyja jóvá a fent említett személyeknek kinevezését. Ez múl hét pénteken a testület döntése nyomán meg is történt.

„Szeretnénk minden pályázati lehetőséget megragadni, ezzel is segítve hagyományaink ápolását az utókor számára” – mondta Fetter Ádám.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []