Miben segíthetünk?

Újabb három utcában indulhat járdaépítés jövőre

Újabb három utcában indulhat járdaépítés jövőre
2021. december 17.


Városunk még tavasszal indult a Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázatán. A városvezetés a Templom téren, a Bányató és Iskola utcában lévő gyalogutak megépítésével pályázott az elérhető forrásokra. A bírálat júliusban történt, amikor értesülhettünk a nagyszerű hírről, hogy a kormány 38, 86 millió forintot biztosít a projekt megvalósítására.
A Testület mai ülésén a képviselők kiválasztották a járdák megépítésre kiírt közbeszerzési eljárás nyertesét, így a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó NADI ÉPÍTŐ Kft.-t hirdették ki nyertesnek. A projekt összköltsége mintegy 68 millió forint. A költségek egy részét a pályázaton megnyert forrásokból, a másik részét pedig a 2021-es költségvetésből fedezi a város.
Ez évben a beruházások terén a járdaépítéseké volt a főszerep Pilisvörösváron. Így épülhetett térköves új gyalogút a Szabadság, Szent Erzsébet, Csobánkai, Nagy Imre, Kápolna és Görgey utcákban.
Az állami hozzájárulással megvalósuló járdaépítések 2022. februárjában indulnak majd elsőként a Bányató utcában.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []