Miben segíthetünk?

Közvilágítás a majdani Útőrház utcai gyalogátkelőnél – kiválasztották a kivitelező

Közvilágítás a majdani Útőrház utcai gyalogátkelőnél – kiválasztották a kivitelező
2022. március 4.

Még egy lépéssel közelebb került Pilisvörösvár, hogy elkezdődhessen a munka az Útőrház utcánál, ahol a tervek szerint hamarosan gyalogátkelő épül. A projekt magvalósulásának egyik fontos állomása, hogy kiépüljön a közvilágítás a helyszínen, a Képviselő-testület pedig a most pénteki ülésén sikeresen kiválasztotta a kivitelezőt.

Két ajánlat érkezett, közülük az Álomszer Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. adta a kedvezőbbet: a cég az úgynevezett aktív és passzív elemek kiépítését 6 millió 340 ezer 992 forint + Áfa, azaz bruttó 8 millió 53 ezer 60 forint összegben. 

Előreláthatólag – a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint – a kivitelezés májusban megkezdődhet. Arról, hogy az építési engedély zöld utat kapott, február végén számoltunk be. A beruházásról érdemes tudni, hogy magát az átkelő kialakítását a Közút végzi, de a közvilágítást kiépítését az Önkormányzat vállalta saját költségén ezen a helyszínen. Miután a hálózat elkészült, térítésmentesen átadják az ELMŰ-nek, amely ezután – az aktív elemek kivételével – fenntartja és üzemelteti azt.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []