Pilisvörösvár
Miben segíthetünk?
Versennyel, bemutatóval és tesztnappal nyitja meg kapuit a vörösvári pumptrack pálya
Versennyel, bemutatóval és tesztnappal nyitja meg kapuit a vörösvári pumptrack pálya
2022. április 22.

Hivatalosan megnyitja kapuit a pilisvörösvári pumptrack pálya május elsején. Az örömteli alkalmat egész napos program kíséri: kerékpárverseny, illetve Woom bemutatóval egybekötött tesztnap. A város új, fiataloknak szánt beruházását Fetter Ádám adja át vasárnap délelőtt fél 11-kor a vörösváriaknak.

Ezután – egész pontosan 11:15-kor, az időmérővel – megkezdődik a Trail Art & Woom Pumptrack series kerékpárverseny. A szervezők holnapját a mellékelt linken éri el, ahol nevezni is tudnak. Fontos információ, hogy a pályára szigorúan védőöltözetben lehet felmenni: a bukósisak kötelező, a térd- és könyökvédő pedig ajánlott, ezeket minden résztvevőnek magának kell biztosítania. A verseny döntőjét 14 órakor tartják.

Mint azt írtuk, a gyerekeknek lehetőségük nyílik kipróbálni a Woom kerékpárokat is, ehhez szintén szükséges a fent említett felszerelés. A bemutatóval egybekötött tesztelés 13 órakor kezdődik, akkor minden érdeklődő felmehet a pályára.

A helyszínen a kitelepült városi büfé várja majd a megnyitó, illetve a rendezvény résztvevőit.

Múlt héten számoltunk be arról, hogy aszfalt került a pumptrack pálya dombjaira, illetve a felfestéseket is elkészítette kivitelező. Az utolsó simítások vannak már csak hátra: az Önkormányzat elvégzi a parkolók kialakítását, a szükséges táblázást a helyszínen, illetve a helyükre kerülnek a padok, szemetesek is. Kérjük, legyenek türelemmel még néhány napig, és ne lépjenek a pálya területére, mert az idő előtti használat miatt már több helyen kár keletkezett a rézsűkön és a frissen füvesített részekben.

Mint ismert, a város tavaly novemberben nyújtotta be pályázatát a pálya kialakítására, a pozitív bírálatról szóló értesítés február elején érkezett, és márciusban meg is kezdődött a munka. Az Aktív Magyarország Program révén a maximális, 20 millió forintos támogatást kapta meg az Önkormányzat, a projekt költségének másik felét pedig saját forrásból finanszírozta. A városvezetés ezzel a beruházással elsősorban a város fiatal korosztályának szeretne lehetőséget nyújtani a szabadidő hasznos eltöltésére.

" Az önkormányzati munkánk kezdetekor fontos célunk volt, hogy minél több lehetőséget biztosítsunk a fiataloknak a szabadidő hasznos eltöltésére helyben Pilisvörösváron. Ennek megvalósításában fontos állomás most a pumptrack pálya megépítése és átadása. Bízom benne, hogy sokan és örömmel élnek majd az új sportolási lehetőséggel” – mondta Fetter Ádám polgármester.

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []