Pilisvörösvár
Miben segíthetünk?
Elhalasztotta az Útőrház utcai zebra építését a Közút, az Önkormányzat elvégzi a vállalt feladatokat
Elhalasztotta az Útőrház utcai zebra építését a Közút, az Önkormányzat elvégzi a vállalt feladatokat
2022. június 14.

Külső körülményekben bekövetkezett változásokra hivatkozva bizonytalan időre elhalasztotta az Útőrház utcai zebra építését és ehhez kapcsolódóan a buszöböl áthelyezését a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A társaság erről levélben értesítette Fetter Ádám polgármestert. 

A projekt megvalósításában az Önkormányzat is szerepet vállalt, mégpedig, hogy saját költségen létesít közvilágítást a helyszínen. Strack Bernadett a tájékoztatásra reagálva azt mondta, hogy városunk a terveknek megfelelően még ebben az évben elvégzi a beruházás rá eső részét, amelynek kapcsán már ki is fizették az előleget a vállalkozónak.  Az alpolgármester hozzáfűzte, fontos, hogy legalább ezzel a lényeges lépéssel közelebb kerüljön Pilisvörösvár ahhoz, hogy az ott lakók megkapják a várt gyalogátkelőt.

A Magyar Közút hozzátette, bár most mégsem tudnak forrást biztosítani, mindent elkövetnek azért, hogy a létesítményt belátható időn belül megvalósítsák. Levelükből kiderül továbbá, hogy abban az időszakban, míg a közvilágítás kiépítését elvégzi az Önkormányzat, az ideiglenes forgalomtechnika megtervezését és telepítését ugyanakkor – a szerződésben rögzítetteknek megfelelően – vállalják.

Ahogy arról beszámoltunk, Fetter Ádám polgármester és Varga Péter tavaly szeptemberben jelentették be, hogy megépülhet a gyalogátkelőhely az Útőrház utcánál. A körzet képviselője sokat lobbizott ezért a projektért, miután az ott élők régóta várják, hogy ez a fejlesztés megvalósuljon.  A Magyar Közút Nonprofit Zrt. februárban kapta meg az építési engedélyt, vagyis lényegében a zöld lámpát a beruházás megkezdésére, amelyet most a fenti tájékoztatásuk szerint bizonytalan időre felfüggesztettek.

A vonatkozó levelet megtalálja csatolt dokumentumként. 

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []