Miben segíthetünk?

Ünnepélyes keretek között elhelyezték a Pilisvörösvári Tipegő Bölcsőde alapkövét

Ünnepélyes keretek között elhelyezték a Pilisvörösvári Tipegő Bölcsőde alapkövét
2023. március 21.
Ünnepélyes keretek között elhelyezték a Pilisvörösvári Tipegő Bölcsőde alapkövét a Lévai közben. A nagyszabású beruházás sajtótájékoztatóval egybekötött rendezvényén Dr. Fetter Ádám polgármester és Dr. Vitályos Eszter miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, országgyűlési képviselő mondott beszédet.

Az eseményen Pest Vármegyei Közgyűlés, Pilisvörösvár Város Önkormányzat, a kivitelező Épkar Zrt. és a tervező Csikós Terv Tervezőiroda képviselői, a bölcsőde dolgozói és a sajtó képviselői vettek részt. 

Vitályos Eszter elmondta: „Fontos, hogy Magyarországon minden vágyott gyermek megszülethessen és biztonságban nevelkedhessen családja körében. A Kormány célja, hogy minden ellátást igénylő család kisgyermeke bölcsődei elhelyezést nyerhessen és az édesanya, ha úgy dönt visszatérhessen a munkába.”

Fetter Ádám pedig beszédét azzal kezdte: „Nagy öröm, hogy ismét egy jelentős beruházás helyszínén állunk Pilisvörösváron. Az épülő Tipegő Bölcsőde alapjaihoz hosszú, göröngyös út vezetett”-majd így folytatta: „Az akadályok végre elhárulhattak, így március 2-án a munkaterület átadásával elrajtolhatott az építkezés. Az átélt nehézségeket követően különösen nagy jelentőségű a mai alapkőletétel.
Bár a határidő nagyon szűkös a megvalósításhoz, az építési és a további szervezési fázisoknak is pontosan helyén kell lenniük ahhoz, hogy az év végi határidőt tarthassuk, de úgy gondolom, hogy minden közreműködő számára ugyanolyan fontos a közös cél megvalósulása.
Ahogyan az összes kezdeményezésünkkel, ezzel a beruházásunkkal is pilisvörösváriak életkörülményeit szeretnénk javítani. Bízunk benne, hogy helyi kapacitások bővítésével számos pilisvörösvári családnak tudunk segíteni. Az új intézmény modern környezetben, de a korábbi otthonos légkörben, képzett, kedves nevelőkkel, magas színvonalon fogadhatja majd a vörösvári kisgyermekeket reményeink szerint 2024. első felében.”

A beszédeket követően időkapszulát helyeztek az épülő bölcsőde területén, melyet az alapkővel zártak le. Az emléketkörző hengert Dr. Vitályos Eszter miniszterhelyettes, Dr. Fetter Ádám polgármester, Szabó István Pest Vármegye Közgyűlésének elnöke és Kondákor Zoltánné a bölcsőde vezetője helyezte el. 

A kapszulába a bölcsőde létesítéséről szóló 2021-ben született Képviselő-testületi határozat, a bölcsőde látványterve, a többletforrás biztosítását előíró kormányhatározat, valamint a beruházásról beszámoló Vörösvári Újság egy példánya került.

A projekt helyszínen jelenleg az alapozás zajlik. A munkaterületet március 2-án adta át a kivitelezőnek az Önkormányzat. Azóta elvégezték a területen álló épület bontását, a helyszín tisztítását, a terepszint kiegyenlítését, a geodéziai kitűzést, a korábbi kerítés bontását, az új kerítés  építését, a felvonulási épületet a telepítését és megkezdték az alapozási munkálatokat is.

Mint ismert az Önkormányzat még 2021. januárjában határozta el, hogy pályázaton indul új bölcsőde építésére. A kedvező elbírálást követően a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 2021. októberben 567 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a kivitelezésére. Az Önkormányzat ezután október folyamán a Csikós Terv tervezőirodát bízta meg a kiviteli tervek elkészítésével.

A Képviselő-testület 2022. májusi döntése alapján az Önkormányzat feltételes - nemzeti hirdetményen alapuló - nyílt közbeszerzési eljárást kezdeményezett a bölcsőde építésére vonatkozóan. A feltételes minősítésre azért volt szükség, mert a pályázat benyújtása óta eltelt időszakban mind az építőanyagárak, mind pedig a munkadíjak drasztikusan megemelkedtek, ami többlettámogatás bevonását tette szükségessé.

A beruházás hosszabbítására és a pótfedezet biztosítására ezzel egyidőben 2022. májusában kérelmet nyújtott be az Önkormányzat a Támogató Hatóságnak. A hosszabbítás még ekkor jóváhagyást kapott, eszerint az intézménynek 2023. december 31-ig kell megépülnie. A hiányzó fedezet biztosítására pedig később, októberben a beérkezett ajánlatok ismeretében tudott igénylést benyújtani a város.

Ezt követően a Kormány február 10-i határozata értelmében Pilisvörösvár 475.341.827 forint többlettámogatást kapott az intézmény építésére. A többletfedezet biztosításával indulhatott el a 40 férőhelyes, négy csoportszobás bölcsőde építése városunkban, mely a tervek szerint 2023. december 31-re valósulhat meg, 1.042.341.827 forintos összköltséggel.

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []