Miben segíthetünk?

Csábítóak lehetnek a bányatavak a nyári hőségben, de ügyeljünk a szabályokra

Csábítóak lehetnek a bányatavak a nyári hőségben, de ügyeljünk a szabályokra
2021. június 22.
Aki a tiltás ellenére fürdőzik, nemcsak a testi épségét, egészségét, életét veszélyezteti, hanem szabálysértést követ el, vele szemben szabálysértési eljárás indul, illetve meg is bírságolhatják a helyszínen.

Egyre többen gondolják úgy, hogy a zsúfolt strandok, a Velencei-tó és a Balaton helyett csendesebb helyet keresnek a kikapcsolódásra, ezért bányatavak mellett pihennek. Ebben az időszakban – a nyári szünidő és a szabadságok miatt – kiemelten fontos felhívni a figyelmet a fürdőzés szabályaira, valamint a bányatavak veszélyeire, a szabadvizek biztonságos használatára, hiszen ezek a vizek jóval több veszélyt rejtenek az ellenőrzött strandoknál. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tájékoztatása szerint a szabadvizeken való tartózkodás szabályai mindenkire vonatkoznak, amelyeket nagyon fontos betartani, hiszen élettani, egészségügyi és jogi, következményei is lehetnek.

A bányatavak jelentős részében tilos fürdőzni

Mint írják, Pest megye csaknem negyven bányatavából kilencben engedélyezett a fürdés Dunaharaszti, Dunavarsány, Kiskunlacháza, Pócsmegyer, Áporka, illetve délegyházi tórendszer 2-4-6-os taván. Mindemellett Kiskunlacházán, Dunavarsányban lehetőség van jetskizni, az Omszki-tó egy részén pedig lehet wakeboardozni. A Duna Pest megyei szakaszán is akadnak kijelölt fürdőhelyek, ezek Dunabogdányban, Gödön és Ráckevén találhatók.

A rendőrség figyelmeztet: tilos fürdeni hajóútban, kikötők, hajóállomások, vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák területén, városok területén, valamint éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, legfeljebb a mély víz határáig és csak akkor, ha a vízfelület meg van világítva.

A fürdés tilalmát minden esetben 60x30 centiméteres tiltó tábla jelzi jól látható helyen.

Kiszámíthatatlanok, veszélyesek

A bányatavak medre kiszámíthatatlan. Ezek a tavak néhány lépés után hirtelen mélyülnek, a nagy mélység miatt csak a felszín meleg, a hirtelen vízhőmérséklet-csökkenés pedig könnyen okozhat izomgörcsöt, sokkot, szívmegállást. Medrükben előfordulhatnak fémdarabok, munkagép alkatrészek, amelyek könnyen okozhatnak sérülést, főleg a vízbe ugrálóknak.

Sokan azt gondolják, csak az számít fürdésnek, ha nyakig megmártóznak a vízben, esetleg úsznak. Ez azonban nincs így, a különböző úszóeszközök használata bizony fürdésnek minősül. Tehát a vízibiciklizés, a gumimatracon heverészés és az úszódeszkán hasalás is. Akik ezeket a tevékenységeket tilosban űzik, büntethetők.

Következményekkel jár a tilalom megszegése

Aki a tiltás ellenére fürdőzik, nemcsak a testi épségét, egészségét, életét veszélyezteti, hanem egyenesen szabálysértést követ el, vele szemben szabálysértési eljárás indul, illetve a helyszínen is megbírságolhatják. Szabálysértési bírságot szabhat ki a rendőrség, a közterület felügyelők, a természetvédelmi őr, valamint az önkormányzati természetvédelmi őr.

Akár bányatóhoz, akár épített strandra látogat, fontos, hogy a saját és mások testi épsége mellett figyelmet fordítson vagyonbiztonságára. Lehetőség szerint őrzött parkolót válasszon és ne hagyjon semmit a  kocsi utasterében. Távozáskor győződjön meg arról, hogy az autót biztosan bezárta.

Vigyázzunk értékeinkre

A strandokon leggyakrabban lopások fordulnak elő, azonban elővigyázatossággal, odafigyeléssel az is elkerülhető. Nagyobb összegű készpénzt, értékesebb műszaki cikket, ékszert ne vigyen magával. Ahol lehetőség van rá, használjon csomagmegőrzőt, értékeit ne hagyja őrizetlenül törölközőn, takarón. 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kellemes és biztonságos nyári időtöltést, kikapcsolódást kíván mindenkinek.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []