Miben segíthetünk?

Már kötelező a maszk viselése a közösségi közlekedésben

Már kötelező a maszk viselése a közösségi közlekedésben
2021. november 1.

Ne feledjék, a kormány döntése értelmében november elsejétől újra kötelező az orrot illetve szájat eltakaró maszk viselése a közösségi közlekedési eszközökön, és minden olyan zárt helyiségben és nyitott területen, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak az utasok. A társaságok felhívják a figyelmet arra, hogy a szabályszegő utasra, ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabható ki.

Ahogy korábban is, a maszkviselési előírás a hatodik életévét be nem töltött kiskorúakra, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve – hivatalos dokumentum által igazoltan – autizmus spektrumzavarral élő személyre nem vonatkozik.

A közlekedési szolgáltatók továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket – olvasható a MÁV közleményében.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []