Miben segíthetünk?

Rangos állami kitüntetésben részesült Peller Anna

Rangos állami kitüntetésben részesült Peller Anna
2026. március 17.

Magas színvonalú művészi munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Peller Anna, vörösvári színművész.

Peller Anna pályája sokszínű és következetesen épített: középiskolai tanulmányait a Hunfalvy János Külkereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolában végezte, ahol német–angol kéttannyelvű képzésben vett részt, majd felsőfokú német nyelvvizsgát szerzett. Érettségi után a Gór Nagy Mária Színitanodában tanult, ezt követően felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett–musical szakára, ahol 2005-ben diplomázott.

Pályája során több színházban is megfordult, többek között a szolnoki Szigligeti Színházban, a békéscsabai Jókai Színházban és a Körúti Színházban. 2006-ban a Budapesti Operettszínházban debütált a Rudolf című musicalben Larisch grófnő szerepében, azóta pedig számos sikeres operett- és musicalelőadásban láthatta a közönség.

Emlékezetes alakításai közé tartozik többek között Rica Maca a Csókos asszonyban, Juliette Verdun a Párizsi életben, Sylviane A víg özvegyben, valamint Torma Piroska az Abigélben. Kiemelkedő szerepei között találjuk továbbá a Szép nyári nap Margóját, a Koldusopera Kocsma Jenny-jét, A kaukázusi krétakör Gruséját és a Cigányszerelem Jolánját is.

Szívből gratulálunk az elismeréshez!

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []